A Kanada nyugati partjain több óvodát üzemeltető Kids and Company nevű cég új kezdeményezést jelentett be: nagyszülőmegőrzőt nyit, ahová az óvodáiba beíratott gyerekek nagyvállalatoknál dolgozó szülei, illetve más alkalmazottaik saját idős felmenőiket is beadhatják azokra a napokra, amikor nem érnek rá, hogy gondoskodjanak róluk.
A cég az óvodái közelében működő nyugdíjasotthonnal kötött szerződést ebből a célból Calgaryban, és több nagyvállalat támogatását is megnyerte az elgondoláshoz. Partnerei napi, mintegy 100 kanadai dollárt (220 új lejt) fizetnek, amikor alkalmazottaik szükség esetén beadják idős és betegeskedő felmenőiket. Ezt három napig, utána az alkalmazott is beszáll a költségekbe.
A felmérések szerint 1,7 millió azoknak a 45 és 64 év közötti kanadaiaknak a száma, akiknek súlyos betegségekben szenvedő vagy mozgáskorlátozott szülőkről vagy más idős rokonokról kell gondoskodniuk, és ennek a több mint másfél millió embernek 70 százaléka munkaviszonyban áll.
A szép kezdeményezés megvalósulásának egyelőre csak egy akadálya van: ugyan sokan érdeklődnek az iránt, hogyan vehetnék igénybe, ha szükségük lenne rá, de a felmenőket ténylegesen napközi ,,megőrzésre" beadó családok száma csekély.
Az egyik vállalati vezető azonban kifejtette, hogy ez nem is fontos: ,,A fő az, hogy alkalmazottaink tudják: ha valami gondjuk lenne a szüleikkel, a megőrző rendelkezésre áll."
(MTI-Panoráma)