Amikor megérkezik az angyal Gáspár László Zsoltékhoz, minden esztendőben egy egészen különleges ajándékot is elhelyez a karácsonyfa alá. Ez a gyermekek és szüleik által egyre jobban várt meglepetés nem más, mint a Háromszéki Erdélyi Kárpát Egyesület (HEKE) „kisbakancsos” csoportjának következő évi túraterve. Ugyanis egyre több szülő és gyermek csatlakozik e sepsiszentgyörgyi mozgalomhoz, s nem kevés az a család, ahol a kicsik arra kérik szüleiket, hogy már szenteste olvassák fel nekik az elkövetkező tizenkét kirándulás helyszínét és időpontját. Apróbbak és nagyobbak egyaránt természetjáró közösséggé erősödnek ezeken a barangolásokon, megismerik szűkebb és távolabbi természeti környezetünket, beavatást nyernek a honismeret végtelen folyamatába. A mostani túraterv azért is különleges, mert 2022 a kisbakancsosok jubileumi éve, márciusban lesz megalakulásuk tizedik évfordulója.
A kirándulás vírusa
Gáspár László Zsolt következetességgel, kitartással érkezett meg ahhoz az esztendőhöz, amely egy évtizednyi közösségi együttlét után az első jelentős évfordulót jelenti, mind neki, mind a kisbakancsosok táborának. A negyvenöt esztendős, sepsiszentgyörgyi, igen aktív túrázó már gyermekkora óta vonzódott a természethez, szemerjai gyermekként sokat bolyongott a környékbeli erdőkben családtagjaival, barátaival egyaránt, ám a kirándulás, a természetjárás „vírusával” földrajztanárként Kisgyörgy Zoli bácsi fertőzte meg. Mint oly sok más cseperedőt, őt is elvitte a Vargyas-szorosba, így mikós diákként, már hetedikes korától próbált minél többet túrázni, tagja volt az iskola Jakabos Ödön Természetjáró Körének is. Úgy érezte, még többet kellene úton lennie, ezért 1992 tavaszán, tizenöt évesen beiratkozott az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki fiókszervezetébe (HEKE), amelynek ma már ő a vezetője.
Miután EKE-tag lett, padtársával együtt azt mondták, ha törik, ha szakad, el kell menniük az első hétvégi túrára: két kemény napot töltöttek a májusi Bucsecs-hegységben, esőben, hóban, miközben megmásztak pár ismertebb csúcsot. Felszerelésük nem volt, de kedvük annál nagyobb, s az erőnléttel sem álltak rosszul. Innentől kezdve, amikor csak tehette, Laci mindig a hegyekben volt, úgy érezte, a természet a második otthona. Mindig is vonzották az új helyek, szerette megismerni azokat, mert nagyon érdekelte, mi van egy-egy dombon túl, mit lehet onnan látni. Tizenegyedikes korától a Puskás Tivadar Szakközépiskolában folytatta tanulmányait, ott 1995-ben érettségizett, elektrotechnika szakon. 1997–1998 között hegyivadászként teljesít sorkatonai szolgálatot Dornavátrán, közel a hegyekhez és mégis távol tőlük, hiszen a katonai kiképzés alatt nem kirándulhatott. Első munkahelyére egy sepsiszentgyörgyi magáncég alkalmazta segéd villanyszerelőként, később az országos gázszállító vállalathoz szegődött, s immár huszonkét éve dolgozik ott gázszabályozóállomás-kezelőként.
Kelet vonzásában
Egyre több megismert hegyet és helyet tudhatott maga mögött, határon innen és túl, életformájává vált a rendszeres kirándulás. Kétszer járt Oroszországban, először 2001-ben célozta meg az Elbrusz 5642 méter magas csúcsát, ám a rossz idő miatt akkor nem sikerült feljutnia, de 2005-ben már eredményesen tért vissza onnan. Többször járt az Alpokban, svájci, olaszországi és ausztriai csúcsokon, de feljutott a hegyvonulat legmagasabb pontjára, a 4808 méter magas Mont Blanc csúcsra is, majd a Matterhorn 4478 méteres orma alatt, 4250 méter magasan társaival biztonságosabbnak látták visszafordulni. 2005 és 2010 között „egyszemélyes” utakat kezdett szervezni, akkori elképzeléseihez nem talált társakat, de szenvedélyes kirándulóként az efféle, veszélytelennek sem nevezhető kirándulásokat is megszerette. 2006-ban biciklire ült és Sepsiszentgyörgytől egészen a Magastátra lábáig karikázott, Tátralomnic szlovákiai üdülőtelepig: odáig hat napon keresztül tekert, visszafelé egy hétig, a tizenhárom nap alatt összesen mintegy 1800 kilométert biciklizett. És a két karikázás között öt napig túrázott a Tátrában, bejárta, amit csak tudott, szintén egyedül.
De nemcsak a hegyek vonzották, hanem a keleti kultúra, az ott élő emberek, történelmi emlékek, régi várak, templomok, épületek is. Legalább tízszer elolvasta a csíkszeredai Beder Tibor (1936–2020) Gyalogosan Törökországban című könyvét, ám emellett érdeklődéssel lapozta Germanus Gyula Kelettel kapcsolatos köteteit is, s olvasmányélményei bűvöletében maga is útra kelt, újra egyedül, vonattal, autóbusszal, gyalogosan. 2007-ben Törökországban járt, felkeresve azokat a helyeket, melyeket az emberi civilizáció bölcsőjének tart, ugyanakkor megmászott három, 3900–4000 méter körüli, viszonylag könnyen bejárható vulkáni hegycsúcsot is. Két évvel később, 2009-ben Iránba látogatott, ugyancsak társ nélkül. Gáspár László Zsolt aztán belátta, nem igazi a kirándulás egyedül, ha nincs kivel megosztania élményeit, ezért elhatározta, befejezi ezt a műfajt. Ez csak részlegesen sikerült, mert később, amikor már családjával indult a hegyekbe, gyakran előfordult, hogy míg felesége és két gyermeke könnyebb sétákon vett részt, ő maga „fellépett” egy-egy közelebbi csúcsra.
Természetkedvelők házassága
Brassói származású feleségével, Melindával 2009-ben ismerkedett meg. Ő is szeretett kirándulni, már hat-hetedikes diáklányként cserkészekkel járt táborba, aztán később a brassói természetjárókkal folytatta, nemcsak az ottani EKE tagjaival, hanem több kiránduló társasággal is járt a hegyekbe, esetenként csupán csipkebogyót szedni. Egy évig Németországban dolgozott, gyermekekre vigyázott, aztán szenvedélyesen folytatta a Brassó-környéki túrázást, olykor háromszéki kirándulásokra is eljött. Melinda nem kedveli annyira a magas, sziklás hegyeket, ő inkább az erdőben vagy virágok között érzi jól magát. Tudatosan keresett olyan társat magának, aki szeret kirándulni, illetve mosolyogva azt is elmesélte, ahhoz is ragaszkodott, hogy az illető legyen alacsony, ne túlságosan magas, mivel ő maga sem az. Lacival ez a két feltétel – ahogy fogalmaz – rendben volt, különben internetes társkeresőn találtak egymásra, majd pár rövid üzenetváltás után személyesen is találkoztak. Gáspár László Zsolt úgy emlékszik vissza, sokat nem leveleztek, mert ő nem szerette online kiönteni a lelkét. 2010-ben házasodtak össze, s amikor csak tehették, hétvégeken a hegyeket járták, az sem számított, ha éppen zuhog az eső, miként az is előfordult, hogy szombaton az „ekésekkel” túráztak, vasárnap pedig kettesben indultak egy másik irányba.
Első gyermekük, Uzonka 2011 szeptemberében született, pont akkor költöztek újonnan vásárolt házukba, a Gyümölcsös negyedbe. Büszkén mondják, ők voltak ott az első lakók, nagyon örültek új, természethez közeli otthonuknak, s kislányukat már egészen pici korától rendszeresen elvitték a szomszédos erdőbe, a Pacé környékére, majd 2012 márciusától a kisbakancsos túrákra is, melyeken a most harmadik osztályos Uzonka féléves kora óta állandó résztvevő.
Családtól közösségig
Kislányuk megszületését követően Melinda és Laci feltették maguknak a kérdést: hogy legyen ezután a kirándulásokkal, azokról ugyanis semmiképp nem kívántak lemondani. Elhatározták, olyan fiatal családok társaságát keresik, akik kisebb gyermekeikkel maguk is szívesen jönnének efféle kalandozásokra. Az első „kisbakancsosnak” nevezett túrát 2012 márciusában hirdették meg, s Gáspár László Zsolt ma is úgy emlékszik arra, mintha a tegnap lett volna. Mintegy harmincan gyűltek össze Sugásfürdőn – szülők és gyermekeik –, s a közeli, akkor még havas Görgő csúcsra mentek fel, s a túra végén úgy érezték, mintha évek óta ismernék egymást. Hát így indult a kisbakancsosok mozgalma, átlagosan 40–50 résztvevővel egy-egy kiránduláson. Évente nyolc túrát szerveztek, ám 2020-ban a járvány miatt féléves kényszerszünetet tartottak, s csak szeptemberben kezdték újra. Akkor úgy határozott, próbálják pótolni a kihagyást, ezentúl az év minden hónapjában kirándulnak.
A járványidőszakban látványosan megnőtt a résztvevők száma, elérve az átlagos száz főt, a hegyi ösvényeken esetenként kétszáznál is többen gyalogoltak. Eleinte maga Gáspár László Zsolt is megijedt a magas létszámtól, ám az EKE segítőinek köszönhetően sikerült úgy szervezniük ezeket a kirándulásokat, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát. 2021-ben már havonta útra keltek, minden idők legtöbb résztvevőjét a májusi Predeal-környéki túrán számolták, akkor 275 kiránduló gyűlt össze, kicsik és nagyok egyaránt. A megnövekedett érdeklődést a járványidőszak miatti bezártsággal, a megcsappant kikapcsolódási lehetőségekkel magyarázza a HEKE vezetője, hozzáfűzve, hogy a gyermekek számára a közösségi élmény az elsődleges, az, hogy együtt tudnak barangolni, játszani, hancúrozni. Mindig általa jól ismert túraútvonalakat választ, a Székelyföldtől a Fogarasi-havasokig, vagy akár a távolabbi Vlegyásza-hegységbe is, túravezetőként pedig alaposan felkészül és ismerteti a látnivalókat.
Egészséget, szeretetet
2015 szeptemberében megszületett Csongi fiúk, ő most nagycsoportos óvodás, féléves korától szintén állandó résztvevője a kisbakancsos túráknak. Mindkét gyermekük megszokta, megszerette a rendszeres kalandozást, ők ráadásul még a családi kirándulások alkalmával is útra kelnek. Szeretnek vonatozni is, Gáspár László Zsolt ezt a gyermekkori szenvedélyét – 1985–1990 között szüleivel rendszeresen indultak kéthetes vasúti körutazásra Erdélyben – tudatosan próbálja átruházni gyermekeire is: ne csak azt tapasztalják, hogy bármikor beülhetnek az autóba és elindulhatnak, hanem – mivel a vonat nem vár –, a gyermekeknek hozzá kell szokniuk a pontossághoz, a rendszerességhez is. Ő maga egyébként azt vallja, élete végéig szeretne kirándulni, s ha teheti, havonta három hétvégén most is útra kel. Mindenhol jól érzi magát, nincs olyan hely vagy hegycsúcs, ahová minden áron el szeretne jutni.
Ilyenkor, esztendőforduló tájékán azonban az elcsendesedés, a békesség a legfontosabb számukra. Melindának is jól jön a pihenés, ő a járvány kezdete óta otthonról dolgozik, német nyelvű ügyfélszolgálattal foglalkozik egy brassói cégnél, így összeér a munka és a család. Bár régebb a napi kétórás utazás sem volt könnyű, most még az is hiányzik, miként a munkaközösség is. Érthető, hiszen az ember társas lény, nem lehet bezárni, jegyzi meg Gáspár László Zsolt.
A karácsonyt mindenki várja – Csongi tavaly az ünnep másodnapján már azt kérdezte, mikor lesz újra karácsony? –, de nem bonyolítják túl, nem rohangálnak, a meglepetéseket idejében beszerzik. A konyhában mindenkinek megvan a maga feladata, ám december végére sem vásárolnak több élelmet, mint júliusban. Szenteste az angyal elhelyezi ajándékait a karácsonyfa alá, majd örülnek a családi együttlétnek, s néha megtörténik, hogy ilyenkor este fél hétkor dolgozni kell indulnia – mint ebben az esztendőben is –, ez Gáspár László Zsolt számára az év legrosszabb pillanata. Amúgy ő semmi különöset nem kér az angyaltól, csupán egészséget és szeretetet, mert ha ez megvan, akkor mindenük megvan…