Visszatérne a színpadra is az Osonó

2022. január 14., péntek, Közélet

Az idei évben a koronavírus-járvány okozta nehézségek, bizonytalanság miatt az Osonó Színházműhely tevékenysége főként a fiatalok és felnőttek számára szervezett műhelyfoglalkozásokra, képzésekre és táborokra korlátozódott, amelyek négy országban, Magyarországon, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában valósultak meg. Fazakas Misi társulatvezető lapunknak elmondta: mindezek mellett azonban nagyon hiányzik nekik a színház, és bíznak benne, hogy a jövő évben sikerül visszahozni a színházi vonalat is a társulat életébe.

  • 2021-ben többnyire képzéseket tartott az Osonó. Fotó: Osonó Színházműhely
    2021-ben többnyire képzéseket tartott az Osonó. Fotó: Osonó Színházműhely

Az önfenntartó társulatként működő Osonó Színházműhely a múlt évben 146 kulturális, oktatási és szociális eseményt hozott létre közel két és fél ezer résztvevő számára és 40 700 euróból gazdálkodott. Ennek az összegnek közel 70 százalékát magyarországi, romániai és nemzetközi pályázati források teszik ki, a társulat képzésekből és előadásokból származó saját jövedelme az évi költségvetés egynegyede volt.

125 műhelyfoglalkozáson és 11 drámatáborban képezték a fiatalokat és felnőtteket, mindezek mellett 10 kulturális eseményt hoztak létre, és nyertek egy fontos díjat: a Kaposváron megrendezett XX. Jubileumi Kaleidoszkóp VersFesztiválon, mely Közép-Európa legnagyobb ilyen jellegű szemléje, a társulat Magamban bíztam című kísérleti versfilmje második díjban részesült.

Az Osonó tevékenységének 55 százaléka magyarországi, 34 százaléka romániai, 11 százaléka pedig nemzetközi helyszíneken zajlott.

 

Hazai projektek

Fazakas Misi szerint még mindig nagyon erős a csapat szentgyörgyi kötődése, a 11 táborból hetet a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjainak szerveztek, akik számos oktatási projektben, szakmai gyakorlaton, mesterkurzuson és szaktáborban vettek részt annak köszönhetően, hogy az Osonó Regisztrált Tehetségpont és Európai Tehetségpont minősítéssel rendelkezik. A drámatáborokban sikerült fizikai jelenléttel tanítaniuk a színészmesterséget, filmképzést, improvizációt, miközben az iskolában online zajlott az oktatás. A drámatagozatos diákok szakoktatásában így semmilyen visszalépés nem történt a vírushelyzet miatt.
Folytatódott a jó együttműködés a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával is, immár kilenc éve szervezik közösen a csoportvezető- és pedagógusképzést, valamint az interetnikai drámatábort. Ezek 2021-ben kiegészültek a színházi táborral, azonban a járványhelyzet miatt ismét elmaradt a Színjátékosok Találkozója.

A Gyulafehérvári Caritassal is együtt dolgoztak: az Iránytű a munka világába elnevezésű, európai alapokból támogatott négyéves program a korai iskolaelhagyás csökkentését, a fiatalok munkapiacon való elhelyezkedését és a külföldre való elvándorlás visszaszorítását célozza meg Maros és Hargita megye településein.

 

Külföldi jelenlét

A fontos projekteket nem adták fel Romániában, de ezek mellett megerősödött a magyarországi, elsősorban budapesti jelenlétük. 2021-ben is gyümölcsöző volt az együttműködésük a budapesti Magyarság Házával, amelynek megbízásából több rendhagyó órát tartottak számos magyarországi település iskoláiban. A szombathelyi Weöres Sándor Színházzal közösen drámatábort szervezett a társulat, amelynek folytatásaként jövőre különböző ifjúsági projektekre és pedagógusképzésre kerül sor. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel együttműködve hétvégi közösségfejlesztő műhelyfoglalkozás-sorozatokat szerveztek, ahol pedagógusok, csoportvezetők, társulati tagok, ifjúságsegítők és közművelődési szakemberek ismerkedhettek meg az Osonó módszerével.

 

Tervek

Valamennyi eddigi programjukat folytatni szeretnék 2022-ben, ezenkívül színházi előadásokat is szeretnének újra játszani – nyilatkozta lapunknak Fazakas Misi. Január 7-én indul tevékenységük a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen szervezett pedagógusképzéssel, majd ugyancsak január folyamán Vajdaságban is indítanak egy ilyen csoportot.

Februárra várható annak az osztálytermi és színházi előadásnak a megszületése, amelyben Mucha Oszkár fogja megszólaltatni József Attila szövegeit. A Nem vagyok, csak mások látnak című előadás megvalósításához pályázati forrásokat is sikerült szerezni, így mindenképpen be kell mutatniuk előbb Budapesten, majd más városokban és természetesen Sepsiszentgyörgyön is – jelentette ki örömmel a társulatvezető, aki egyben az előadás rendezője is. „Nagyon hiányoznak már nekünk a színházi előadások és az azokat követő közönségtalálkozók is, az elmúlt évben a járványhelyzet miatt nehéz volt előadásokat szervezni” – fogalmazott.

A napokban tudták meg, hogy nyert egy pályázatuk a Román Kulturális Alapnál, melyet több partiumi iskolával partnerségben nyújtottak be, iskolákban kell bemutatniuk az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásukat, feldolgozó foglalkozásokkal egybekötve. A budapesti Katona József Színházban is szeretnék újra játszani ezt az előadást, miután sikerül felújítani.

„2022-ben is erre a három kulcsszóra építjük tevékenységünket: színház, oktatás és szociális projektek. És reménykedünk benne, hogy vissza tudunk térni a járvány előtti életünkhöz – mondta végezetül Fazakas Misi.

Hozzászólások
Szavazás
Tavalyhoz képest Ön szerint idén miként alakul a jövedelmi helyzete?








eredmények
szavazatok száma 588
szavazógép
2022-01-14: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Járványidőben is helytálltak (Mérleget vont a megyei kórház)

Ugyan tavaly már nem voltak annyira kiszolgáltatva az ismeretlennek, mint egy évvel korábban, a 2021-es esztendő azonban újfent nehéznek, meglepetésekkel, átszervezésekkel telinek bizonyult a megyei kórház munkaközössége számára. Ilyen körülmények között a legfőbb cél a koronavírus-fertőzöttek ellátása mellett a más betegségekben szenvedők gyógyításának biztosítása volt – vázolta az intézmény előző évi tevékenysége kapcsán András-Nagy Róbert menedzser.
2022-01-14: Jegyzet - Kuti János:

Katonadolgok (Kármentő)

Az ember már azt sem tudja, mitől féljen jobban, egy orosz támadástól vagy egy hazai gázáremeléstől. Bár egy kicsit mintha utóbbitól jobban tartanánk, mint a háborútól, mert úgy néz ki, az áremelésektől senki nem véd meg, de egy orosz agressziót a NATO amerikai katonái, a mi honvédőinkkel vállvetve talán meg tudnak akadályozni.