Az oroszokat nem várjuk, csak a gázukat, mert ugye mi a magunkét a Fekete-tenger fenekéről nem tudjuk kitermelni. Ráadásul, Putyin még ezt a drága gázt is elzárhatja, bár most még csak a kölcsönös ijesztgetésnél tartunk. Az oroszok Ukrajnát fenyegetik lerohanással, Joe bácsi, az elnök meg az oroszokat ijesztgeti azzal, hogyha megteszik, akkor irtózatos csapást kapnak a nyakukba. Bár az ukránokat sem ártana valahogy megbüntetni azért, ahogy a kisebbségekkel bánnak, amit őszintén alighanem csak a magyarok tesznek szóvá. Az unió és Amerika viszont nagyon meg van elégedve a kisebbségek sanyargatásával.

Romániának van bőven félnivalója, mert ha Ukrajnát elfoglalja Oroszország, akkor közvetlen szomszédunkká válik. Szerencsére minket a tenger felől nehezen tudnak lerohanni, mert Konstanca megyében dekkol a leginkább játékfilmekben hatékony, rendíthetetlen amerikai katonaság. Persze a harcból a mi katonáinknak is ki kell venniük a részüket. De vajon lesz-e elég katona? – ez itt a kérdés. Erről dúlt a vita a közszolgálati televízió Referendum című műsorában január 10-én, a stúdió porondján jelentős személyiségek szálltak harcba egymással. A Román Diplomáciai Intézet vezérigazgatója, Iulian Fota igen optimista hangot ütött meg, mondván: akármilyen hosszú is a béke, egy adott pillanatban vége lesz. Mert senki nem garantálja, hogy a következő években csakis béke lesz és barátság. Említette, a NATO-főtitkár is megmondta: a katonai veszély nagyobb, mint bármikor az utóbbi években. Jó lesz feltenni a kérdést: mit teszünk egy katonai agresszió esetén?

Nekem automatikusan az jutott eszembe, egy kisebb háború könnyen nagy atomháborúvá nőhet, aminek mindannyian el tudjuk képzelni a végét. (Ha megéljük, ha nem…)

A vita a továbbiakban arról zajlott, hogy szükséges lenne-e vajon visszavezetni a kötelező katonai szolgálatot, amely 2007-ben megszűnt. A honvédelmi miniszter Vasile Dîncu csillapította a kedélyeket mondván, hogy különféle okok miatt még csak nem is elemzik a kötelező katonaságra való visszatérést, és őszerinte inkább több profi katonára lenne szükség. Az a helyzet, hogy a közvélemény-kutatások szerint leginkább a fiatalok ellenzik a kötelező bakaságot, nem azok, akik voltak katonák. Az adásban levő hölgy azt mondta, hogy igazán jó lenne, ha a fiúk katonáskodnának, mert a seregben megerősödnének, és fegyelmet szoknának. Biztos arra gondolt, hogy azután férjjé válva fegyelmezetten hajtanák papucs alá fejüket. Elárulom, hogy voltam katona, hat hónapos, egyetem előtti kiképzésen, és nem volt, amiért panaszkodnom. Azt soha nem tudtam megérteni, hogy a rendes katonaságnál az elsőévesek, miután elszenvedték azt, amit a másodévesek velük elműveltek, miért tették az utánuk következőkkel ugyanazt.

’89 előtt a bakák leginkább a Pityókaszedés, Tengeritörés, Vasútépítés Transzfogaras-, és Népháza-építés fedőnevű hadműveletben vettek részt, s gyakrabban kaptak ásóra, kapára, mint kardra vagy puskára – mesélhetnek erről az apák, nagyapák. Mikor az apa megkérdezte fiát, hogy miként bánnak vele a katonaságnál, azt válaszolta: nem bántják, dehogy, nem is szidják, csak a jó édesanyját. Nagyszerű móka volt a budiban a földet fogkefével felmosatni vagy elrendelni a szakaszgyülekezést egy fára. Az utódok ilyesmiket hallván sejthetik, hogy a román katonaság bizony nem volt gyöngyélet.

A műsor alatt különben a nézők is véleményt nyilváníthattak. Az adásban megkérdezettek egyharmada szeretné és kétharmada nem a kötelező katonáskodást. De volt, aki hozzá is szólt, például egy ilyent: „Hatmillió románt arra kényszerítettek, hogy az országon kívül éljen és dolgozzon. Az itthon maradottak fele sanyargatott, senkié, a másik fele tolvaj, rabló bűnöző (a nagymama mondása szerint). Akkor kiért add az életedet? Egy fantomországért?” Fota úr válasza ez volt: Nicolae Iorga szerint, aki nem harcol a hazáért, nem érdemeli meg, hogy országa legyen.

De jó lenne, ha olyan országban élhetnénk, amelyikért érdemes mindenkinek angyalbőrbe bújni.