Tojást osztanak

A tömbház előtt valamelyik szomszéd felkiált, hogy tojást osztanak. Aki hallotta, gyorsan mozgósította a család otthon levő tagjait, beleértve a menni tudó gyermekeket is. Ugyanis a sorban minden személy ugyanannyi tojást (vajat, narancsot, vécépapírt…) kapott. Néha a gyermeket ,,kölcsönadtuk” az utánunk sorban állóknak...

Úgy hallottuk, hogy a következő nap ki lehet cseréni a butéliát (aragázpalack). Nosza gyorsan ki a főútra, ahova valószínűleg meg fog érkezni a butéliás kocsi. Nem voltunk egyedül, a helyszínen hosszú sorban várakoztak a felcímkézett, lánccal, spárgával összekötött butéliák, mellettük a tulajdonosok. Hosszú lesz az éjszaka, de ezt megoldjuk, a család tagjai kétóránként váltják majd egymást. Ha ismerős a szomszéd, még szerencsénk is van. Ha jó napot fogtunk ki, sikerült kicserélni a palackot.

Cserekereskedelem pult alatt

Ha véletlenül sikerült valamiből többet szerezni, netán külföldről kávét vagy egy karton Kent cigarettát kaptunk, akkor az üzletben az eladót megajándékozva pult alól is kaphattunk valamit. Fiatalok voltunk, nem voltak különösebb egészségügyi problémáink, így a többnyire magyarországi barátainktól, az öcséméktől kapott kávét, cigarettát nem az orvosoknak kellett adni.

Megyek haza a gyárból, az asztalon két kis kopasztott csirke (fraţii Petreuşi), a feleségem sír. Megkérdezem, mi a baj. Hoztam ezt a két nyamvadt csirkét, és azt kérdezi a négyéves fiunk: ezt vetted vagy szerezted?

Ha került egy tábla csokoládé, négy egyenlő részre osztottuk. Ez azt jelentette, hogy a következő napra is került egy fél. Egészen addig, amíg a gyermekek rájöttek a turpisságra. Azután már mindenkinek meg kellett ott helyben ennie a részét.

Könyvek érkeztek az üzletbe. Boldogan vásároltuk meg a hozzákapcsolt halkonzervet vagy pártbrosúrát is.

Villany akkumulátorról

Kaptam egy kiszuperált Dacia-akkumulátort. Felszereltem a lakásban egy akkumulátorról működtetett hálózatot. Így a gyakori áramszünetek alatt már nem kellett a sötét lakásban bódorogni. A konyhában este már kanasztázni és kártyázni is tudtunk a gyermekekkel.

Mindenkinek spórolni kellett, hogy az ország kifizethesse a tartozásait. Spóroltuk a villanyt is. Nem szabadott porszívózni. Söprögettünk, mert a porszívó zaja kihallatszott volna a lakásból.

Feliratkoztunk egy Dacia gépkocsira. Négy év várakozás után meg is kaptuk. Most már csak benzint kellett szerezni. Az alapélelmiszereket ,,kartellá­ra” kaptuk, tetejébe megkaptuk most a benzinsorokat. Ott is volt ,,benzinbon”, csak benzin nem volt mindig. Valahogy összegyűjtöttünk annyit, hogy elmentünk szakszervezeti jeggyel a gyermekekkel a tengerpartra, de az utolsó két napot ott is sorállással töltöttem el benzinért. Felértékelődtek a benzin tárolására szolgáló kaniszterek.

Nem szabadott idegen állampolgárokat fogadni, még akkor sem, ha testvérünk, gyermekünk volt az illető. Az öcsémnek gyermeke született, a szüleim látni szerették volna. Megegyeztünk, hogy Nagyváradon találkozunk. Nemrégen kaptuk meg a Daciát. Magyarországról át lehetett jönni. Anyámnak volt egy kolléganője, aki Nagyváradon lakott. Fogadott, odamentünk. De az öcsém a családjával csak szállodában szállhatott meg. A szálloda halljában találkoztunk.

Sógornőm bátyja gyermekekkel kirándult Erdélybe. Tusnádfürdőn, sátrakban szálltak meg. Pocsék idő volt, tönkreáztak. Bejöttek Szentgyörgyre. Adnánk-e nekik egy csupor meleg teát? Kb. húsz gyermeket fogadtunk a lakásban, itt is aludtak (öten a barátainknál). Senki sem árult be a hatóságoknál. Pedig egy történész barátunkat is áthívtuk, hogy beszéljen Székelyföldről.

A fiunk a konyhában hangosan tanulja a történelmet. Mari, ugye, hogy ez sem igaz? Az iskola udvarán nagy a hó, a gyermekek várat építenek, tornyára magyar zászlót tűznek. Vajon észrevette valaki? Nem.

Szakács Béla

(folytatjuk)