A szerelmi költészet megteremtője

Balassi Bálint a Szép magyar komédia előszavában mondja, milyen nevetséges bolondság és álszemérmesség, hogy Magyarországon megbotránkoznak azon a kísérletén, hogy a magyar szerelmi költészetet megteremtse, mert históriaíró van bőven, a hittudomány is özönlik az olvasókra, de Petrarcának nincs magyar követője. Ő pedig, akár tetszik, akár nem, a szerelemre adta magát. Költészete a szerelem dicsérete. Az olasz tudós, Marsilio Ficino elvét vallja, aki szerint a szépség a tökéletesség szimbóluma, a legfőbb jónak, az Istennek az érzéki világban való tükröződése, az isteni teremtő aktus eredménye. Az ember, aki szépséget tud teremteni, isteni adottságokkal rendelkezik, a költő az isteni teremtés misztériumának eszköze, a szépség és a szerelem pedig az Istenhez való visszaemelkedés útja. Balassi a szerelem szolgálatába állt mint poéta és mint reneszánsz ember, aki meg is tudna halni érte.

Európa egyik legműveltebb alkotója

Annyira romantikus a költőnkről tanított kép – egyik kezében karddal, másik kezével lányokat ölelve dalol hazáról, vitézségről, szerelemről –, hogy szinte nem illik megbolygatni ezt. Csakhogy ez így nem hiteles, mert nincs benne a 16. század megrendítő totalitása, sem a reneszánsz édessége, pikantériája. Költőnk nem ágrólszakadt végvári zsoldos, lantját pengető énekmondó, hanem a kor Európájának egyik legműveltebb embere.

A Shakespeare előtti fél évszázad európai költészetét három nagy alkotó neve fémjelzi: Pierre de Ronsard (1524–1585), a francia reneszánsz szerelmi líra megteremtője, Jan Kochanowski (1530–1584), aki Báthory István lengyel király udvarában a természet szépségéről álmodik, és Balassi Bálint (1554–1594).

Főúri család sarja

Költőnk az ország egyik leggazdagabb főúri családjának sarja. Balassagyarmat urai voltak. Ferenc, Bálint nagyapja szörényi bánként esett el a mohácsi csatában. Legkisebb fiának, Jánosnak lovagias ügyét még V. Károly császár simítja el. Ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelyik a török hódítást ideiglenesnek tartja, és a Habsburg-dinasztiára támaszkodva harcol. Ebben a világban nő fel Bálint, és a század közepének kényuraként viselkedik a nyolcvanas évekre megváltozott világban. Ez határozza meg sérelmeit, életének viszontagságait.

Nürnbergben tanul, ahonnan egy könyveket bújó, verseket faricskáló, mélyen vallásos serdülőként tér haza. Ekkor következik be a családi tragédia. 1569-ben Balassi Jánost és Dobó Istvánt koholt vádak alapján letartóztatják. Korábban János a királynak belső bizalmasa volt. Ferdinánd még az elvileg egységes Magyarország királya, aki a magyar főurakra támaszkodik. Fia, Miksa számára azonban a félgallér ország csak egy tartomány, amelyet idegenekkel kormányoz. A nagy családok sorra letűnnek. Kicserélődik az államigazgatás és a katonai apparátus. 1566-ban elesik Szigetvár, meghal Zrínyi. János Bécsben fogoly, de megszökik és lengyelországi birtokára menekül. 1571-ben Krakkóban Zsigmond Ágost reneszánsz udvarában él a család. Bálint itt adja ki első könyvét Beteg lelkeknek való füves kertecske címmel.

Az erdélyi fejedelemségben

A következő évben apja kegyelmet kap, hűséget fogad Miksának, udvari főajtónálló lesz. Ez a rang és fizetés a nádoré után következett. A ti­zennyolc éves Bálint udvari pohárnoki címet kap. János államcsínyt készít elő, amely Erdélyt a királyi Magyarországhoz csatolta volna. Bálint kétszáz lovassal csatlakozott  az Erdélyt visszafoglalni akaró sereghez, de Hagymássy Kristóf, az erdélyi fejedelem kapitánya a csetepatéban legyőzi és buzogánnyal beveri Bálint fejét. Az ájult Bálintot fogságba ejtik. Becsöppen a magyar műveltségű erdélyi fejedelemségbe, ahol Báthory István rokonként fogadja, és a török császárnak sem adja ki. Elegánsan tagadja meg a kérést: „Mikor egy szolgánk a Balassi fiát megfogta, egy bottal ütötte volt agyon, kibe megsüketült és az kórság is gyakorlatossággal úgy üti el, úgyannyira vagyon, hogy sem élhet, sem halhat: elvajult.” Szelim halála után III. Murád is követet küld Bálintért, de Báthory hálából, amiért János jó főnöke volt, amikor a keze alatt szolgált, nem adja ki. Költőnk pedig hű maradt a fejedelemhez, mert megmentette. Bálint Gyulafehérvárt mulat. Szerelmes verseinek sorát is itt kezdi Katák, Juditok, Borbálák nevére szerzett énekekkel.

Vénuszt is szolgálja

1576-ban Báthory Istvánt lengyel királlyá választják. Bálint erdélyi szép napjait még szebb lengyelországi udvari élet követi. Boldogan tart a királlyal Danzig ostromához. Mars mellett azonban Vénuszt is szolgálta. Feltűnik egy asszony, aki végigkíséri Bálint életét: Kerecsényi Judit, Báthory unokahúga. Sok kérője van.

Balassi Bálint szobra Budapesten a Kodály-köröndön. Pátzay Pál alkotása

Frangepán Ferenc horvát bán az esküvőre menet útközben meghal. Ugyanakkor Judit bátyja is hirtelen végét éri. Judit halállal végződő eljegyzéseinek száma egyre nő. A negyedik után Báthory megszánja unokahúgát, hozzáadja ahhoz a Hagymássy Kristófhoz, aki annak idején beverte Balassi fejét. De a férj is hamar elköltözik az élők sorából. Judit ott áll fiatal özvegyen, és üzen Dancka alá Bálintnak, hogy nem lenne idegen tőle, ha… Még Gyulafehérváron ismerte meg és nagyon szerethette Bálintot, aki talán el is vette volna, de a sors közbeszólt. Balassi Jánost a császár Bécsbe rendelte mint rebellist. Ungnád Dávid, a bécsi haditanács tagja összeesküvéssel vádolja. Bálint Bécsbe fut, de apja már halott. Ő viszont csapdába esett, nem utazhatott Erdélybe Judithoz, aki férjhez ment Bálint unokatestvéréhez, Dobó Ferenchez.

„Most adá virágom nékem bokrétáját”

1577-ben Bornemisza Péter, a Balassiak egykori tanítója Ungnád Kristóf horvát bán büszke-szép feleségével tárgyalt a Füves kertecske újra kiadása ügyében. Annának vigasztalásra volt szüksége, mert két leányát elragadta a pestis. Egy év múlva Bálint  hazajön a pozsonyi országgyűlésre. 1578 lesz Bálint életének meghatározó dátuma, de a magyar irodalomtörténet nagy pillanata is. Az országgyűlésen találkozik a főrangú úrfi a rangos, gazdag családanyával, a török által lefejezett temesi gróf lányával, akinek férje horvát bán, sógora Dávid, a bécsi haditanács tagja. Az Anna által kiadott  Vigasztaló könyvecske sodorta össze őket. Bálintot lenyűgözte a körülrajongott szépasszony, és Anna varázsában igazán szerelmes lesz. Ekkor írja a

Csak búbánat nótájára szerelmét Júliának nevezve:

Júlia két szemem, olthatatlan szenem,
véghetetlen szerelmem,
Júlia víg kedvem s néha nagy keservem,
örömem és gyötrelmem,
Júlia életem, egyetlenegy lelkem,
ki egyedül bír velem…

Anna művelt, európai kultúrájú, nagy udvartartású asszony, akinek nem lehetett holmi alkalmi verssel udvarolni. A korszak legdivatosabb olasz és német szerelmi dalait, a vágyódó-kérlelő, férfigyötrődést felpanaszló énekeket Bálint rafináltan szerkesztett gyönyörű magyar versekké fejlesztette. A férjétől távol élő, vidám, társaságkedvelő asszony engedett a költő ostromának és saját szenvedélyének, és a szerelmes Bálint mámoros jókedvvel kürtöli világgá: Szép rejtökben „Most adá virágom nékem bokrétáját.”

A Júlia-ciklus vége

A beteljesült szerelem lelkiállapotáról ír azokban a versekben is, ahol egymás ékszerajándékának értelmét bogozza. Bálint köztes kalandjai és Anna kötelező társasági élete miatt hamarosan kezdődik a civódás, féltékenység, szemrehányás, kibékülés, lángolás. Ez teszi izgatottá szerelmi kapcsolatukat, és ez tette próbára Balassi költői tehetségét, mert a viharos szerelmet nem lehetett a korabeli európai költészet közhelyeivel kifejezni. Ezt a nyugtalan, hol parázsló, hol lánggal égő szerelmet csak új költői eszközökkel lehetett leírni.

1579 nyarán Bálint Egerbe kerül. Egy lovasszázad parancsnoka lesz. Messze kerülnek egymástól. Anna Pozsony fényei közt és tátraalji várkastélyokban él. Az udvar és a család szeme rajta. Szerelme hamvadóban, nem feszíthette tovább a húrt, és kiadja Bálint útját, aki Lelkemet szállotta meg nagy keserűség kezdetű versben veszi ezt tudomásul. Ez a Júlia ciklus utolsó Anna verse.

A végeken

Szerencsétlennek, száműzöttnek érzi magát Egerben. A haditanács nem bíz rá várat. Nem ismerik el liptói gróf­ságát, bár ott ő az egyetlen főrend. Katonailag igyekezett helytállni, de a helyzete számára megalázó volt, bár azt írja a Csak búbánat nótájára versében:

Vitézek mi lehet ez széles föld felett
szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól,
kivel ember úgyan él,
Mező jó illatot, az ég szép harmatot
ád, ki kedves mindennél. (…)

Az jó hírért névért s az szép tisztességért
ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak,
Midőn mint jó solymok mezőn széllel járnak,
vagdalkoznak, futtatnak. (…)
Az éles szablákban örvendeznek méltán,
mert ők fejeket szednek,
Viadalhelyeken véresen, sebekben
halva sokan feküsznek.
Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója
vitézül holt testeknek.

Eger kettős tragédia színtere: messze került szerelmétől, és rangján aluli beosztásban szolgál. Ez az az idő, amikor a magyar tisztikart németre, morvára, spanyolra cserélik le. Bálint ilyen körülmények között italnak, duhajkodásnak adja fejét. Egy jó járású lóért három örömlányt kap cserébe. Viharos szerelmére, Anna emlékére csak egy verse utal:

Mint sík mezőn csak egy szál fa egyedül úgy élek,
Szerelem tüzes lángjátúl szűvemben én égek.
Rokonházasság,
várfoglalás

Egerből hazaköltözik Liptóújvárra. 1582 márciusában kiházasítja húgait. A nagy lakodalmak meghaladták anyagi lehetőségeit. Kölcsönt vett fel. Legfájóbb volt Anna kölcsöne, mert nyugtát kért a forintokról, így szüntette meg a heves vérű, nehéz természetű lovagjával való bizalmas kapcsolatot és létesített helyette hivatalosat. Ha Bálint nem köt bele ismét az asszonyba annak jó hírét fenyegetve, akkor Anna biztos sohasem veszi elő a kötelezvényt. A nyugta bizonyítja, hogy a szerelemnek vége. Ungnád Kristóf készül haza, Bálintnak nincs keresnivalója az asszony környezetében.

Megszabadulva a szerelem és a végvári élet terhétől, birtokain él Zólyomban, Nyitrán, Liptóújváron. Vidám, öntudatos, hetyke verseket ír. Vidáman köszönti a tavaszt az Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje kezdetű dalban.

1584 karácsonyán betért a sárospataki templomba, és a szertartás végén megragadta Dobó Krisztina kezét és összeadatta magát unokahúgával. Fegyveres szolgáival elfoglalta a várat. Bálint végzetes ballépése lett a nyolcvanas évek legnagyobb társasági botránya. A katolikus egyházjog szerint a rokonházasság érvénytelen. Királyi várra támadni pedig főbenjáró bűn. Szembekerült az egész magyar főrenddel. Az egy nemzedékkel korábbi rabolva szerző módszert a század vége már elítélte.
Az Úristennel szép versben igyekszik elrendezni a dolgát:

„Bocsásd meg Úristen ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét,
Töröld el rútságát, minden álnokságát,
Könnyebbítsd lelkem terhét…”

Egykori tanítója, Bornemisza Péter biztatta híveit, hogy ne szégyelljenek bármekkora bűn után sem könyörögni Istenhez, hiszen „mit bocsátana meg, ha nem vétkeznének ellene a hívek”, márpedig Istennek öröm a megbocsátás.

Az 1587-es országgyűlés a pataki várfoglalást tűzi napirendre. A döntéstől félő Bálint eladta, elherdálta a vagyonát. Pozsonyban „egy kapu közibe” váratlanul szembetalálkozik a megözvegyült Annával. A gyászruhás nő úgy tesz, mintha soha sem látta volna. A költő, „hogy Júliára talála”, térdet, fejet hajtva köszönti, de Anna nem fogadta. Az Anna-emlékekből születik meg a Júlia ciklus.

Adj már csendességet

A lengyelországi magyar származású főtisztviselők Balassit is hívták a török elleni harcba. Ott találkozik egy érdekes asszonnyal, Szárkándi Annával. A gazdag hölgyet, miután megözvegyült, királyi ajándékként Báthory feleségül adja hívének, Wesselényi Ferencnek. A férj ritkán van otthon. Ennek a reneszánsz várkastélyokban mulató szép virágnak csöppen az ölébe Bálint. Szerelmét versben Céliának nevezte. Gyönyörű versekből alkotta meg a Célia ciklust.

Wesselényi vendégszeretetének is van határa. Bálint ezért elfogadja Báthory András bíboros meghívását Danzigba, az „Óceánum mellé”, a balti partra. 1591-ben ott él egy kolostorban. Lelki gyakorlatot tart, vallásos verseket ír:

Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szüvemet, kit sok kín fúr! (…)
Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak áldott zárját,
Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát,
Repülvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván hallak megnyugodván bú s kín nélkül.

Hazatérve lókereskedésből él. Társadalmilag, vagyonilag egyre zuhan, de minél nagyobbat bukott, annál merészebben próbált a nyeregbe visszakerülni. Ez a diszharmónia, örökös feszültség szabadította fel benne a nagy lírikust.

1593 nyarán váratlanul tűzre lobbant a három évtizede parázsló török-magyar háború. A hadsereg a következő tavasszal Esztergom várának visszafoglalásához kezdett. Május 19-én Bálint comblövést kapott. Sebesülése után írta az LI. Zsoltár megrendítő parafrázisát:

Végtelen irgalmú ó te nagy hatalmú
Isten, légy már kegyelmes!
Onts ki mindenestől jódot rám kebledből,
mert la mely veszedelmes
Bűnöm miatt lelkem, ki titkon rág engem,
mert nagy sebbel sérelmes.
Mosd el rólam immár, kit lelkem alig vár,
mosd el bűnöm rútságát,
S együtt az rút hírrel, mint rút bűzt enyészd el
förtelmes büdös szagát,
Esmérem vétkemet, kiért Nap engemet
rettent, mutatván magát. (…)
Én rút, háladatlan azért, foghatatlan
Isten, hozzád kiáltok,
Tisztíts izsópoddal, irgalmasságoddal,
mert la ki nagy ként vallok,
Hogy undok vétkemből megtisztulván belől
legyek szebb hogysem vagyok. (…)
Imé kioldoztam s te elődben hoztam
fene ötte sebemet,
Kit csak te gyógyíthatsz, életre fordíthatsz,
szánd keserves fejemet,
Bűneim kínjával, testem fájdalmával
ne gyötörd életemet.

1594. május 30-án vérmérgezésben halt meg. Verseit tanítványa, Rimay János gyűjtötte össze. Ihlető hatása máig érződik a magyar költészetben.

Molnár Szabolcs

Balassi Bálint szerelmes verseiből

Hogy Júliára talála, így köszöne néki

az török "Gerekmez bu dünya sensiz" nótájára

Ez világ sem kell már nékem
Nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most énmellettem;
Egészséggel, édes lelkem!

Én bús szívem vidámsága,
Lelkem édes kívánsága,
Te vagy minden boldogsága,
Véled Isten áldomása.

Én drágalátos palotám,
Jó illatú, piros rózsám,
Gyönyörű szép kis violám,
Élj sokáig, szép Juliám!

Feltámada napom fénye,
Szemüldek fekete széne,
Két szemem világos fénye,
Élj, élj, életem reménye!

Szerelmedben meggyúlt szívem
Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Idvöz légy, én fejedelmem!

Juliámra hogy találék,
Örömemben így köszenék,
Térdet-fejet néki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.

A darvaknak szól

Mindennap jó reggel ezen repültök el
       szóldogálván, darvaim!
Reátok néztemben hullnak keservemben
       szemeimből könyveim,
Hogy szép szerelmesem jut eszembe nékem,
       megújulnak kínjaim.

Látom, utatokot igazítottátok
       arra az ország felé,
Azholott az lakik, víg szívemet aki
       őmagánál rekeszté.
Valaha énrólam, ki híven szolgáltam,
       vallyon emlékezik-é?

Bujdosom, mint árva, idegen országba
       veszettül, mint szarándok,
Ruhámban sötét színt, szívemben szörnyű kínt
       viselek én, úgy gyászlok,
Szárnyam nincs, mint néked, kin mehetnék véled
       ahhoz, akit óhajtok.

Szárnyad vagyon, repülsz, szinte ott szállsz le, ülsz
       földében, hol akarod,
Te szomjúságodot szép forrásból csorgott
       tiszta vizével oltod,
Örömem környékét, az ő lakóhelyét:
       Paradicsomot látod.

De ne siess, kérlek, tőled hadd izenjek
       néki rövid beszéddel,
Vagy ha az nem lehet, csak írjam nevemet
       mellyedre fel véremmel,
Kin megesmérhesse, hogy csak őérette
       tűrök mindent jó kedvvel.

Ádjon az jó Isten néki egészséget,
       víg és hosszú életet,
Mint mezők virággal, tündökljék sok jókkal,
       áldja mindennel őtet;
Nyomán is tavasszal teremjen rózsaszál,
       s keserüljön éngemet!

Sok háborúimban, bujdosó voltomban,
       midőn darvakat látnék
Szép renden repülni s azfelé halanni,
       hol szép Julia laknék,
El-felfohászkodván s utánok kiáltván
       tőlük én így izenék.

A Célia-versekből 

Ugyanakkor, hogy megkedvelé Céliát, ekképpen könyörög mindjárt néki, hogy kegyes szemét reá vetvén, végye bé szerelmében s vidám jó kedvében

Két szemem világa, életem csillaga,
       szívem, szerelmem, lelkem;
Kinek módján, nevén, szaván, szép termetén
       jut eszembe énnékem
Régi nagy szerelmem, ki lőn nagy keservem;
       végy szerelmedben éngem!

Reménlett jóm, kincsem, mi örömmel hintsem
       én ez árva éltemet,
Ki csak terajtad áll, s nálad nélkül halál,
       csak tőled vár kegyelmet,
Hogyha útálod azt, ki téged néz s virraszt,
       s magánál inkább szeret?

Hajnalban szépülnek fák, virágok, füvek,
       harmaton hogy nap felkél,
Cseng szép madárszózat, vígan sétál sok vad,
       reggel, hogy elmúlt éjfél,
Újul zöld bokor is, de nékem akkor is
       gondom csak merő veszél.