A lisszaboni szerződés nem ellentétes a cseh alkotmánnyal ― erre a következtetésre jutott a cseh alkotmánybíróság, amely tegnap Brünnben kihirdette álláspontját. A kérdés megvitatását a kormányzó Polgári Demokratikus Párt szenátori csoportja kérte a testülettől, élvezve Václav Klaus államfő támogatását. A cseh köztársasági elnök, aki részt vett a testület ülésén, nyíltan felszólította az alkotmánybíróságot: mondja ki, hogy a lisszaboni szerződés ellentétes a cseh jogrenddel. Klaus az alkotmánybírósági álláspont kihirdetésén már nem jelent meg. Az alkotmánybíróság döntése a gyakorlatban azt jelenti, hogy Csehországban folytatódhat a lisszaboni szerződés ratifikációs folyamata.
Irán űrrakétát bocsátott fel
Irán bejelentette, hogy sikeresen felbocsátotta második űrrakétáját, amelynek visszatérő egysége negyven perccel később ejtőernyővel leszállt. A Kavasgar rakéta első változatát februárban indították útnak, s a hivatalos ― de Nyugaton kétségbe vont ― beszámoló szerint 200 kilométeres magasságot ért el. Amerikai források a kísérletet sikertelennek minősítették. Az iráni űrprogram a nukleáris programhoz hasonlóan nyugtalanságot keltett Izraelben és Nyugaton, de a szakértők a gyanított atomfegyver-fejlesztést sokkal fenyegetőbbnek tartják, mint az inkább csak a tekintélyt erősítő űrkísérleteket. v Irán újabb ezer urándúsító centrifugát állított rendszerbe a már működő, mintegy négyezer mellé ― jelentették be Teheránban. Már 5000 működő centrifugánk van ― mondta Golamreza Agazadeh, az iráni atomenergetikai szervezet vezetője, és hozzátette, hogy a dúsítás felfüggesztése nincs benne a szótárukban.
Oroszország folytatja hadi kísérleteit Újabb kísérletet hajtottak végre az orosz hadászati rakétaerők egy RSz―24 típusú interkontinentális ballisztikus rakétával tegnap. Ez volt két év alatt a harmadik kísérlet az új rakétával. A kísérleti fejekkel felszerelt rakétát az északi Pleszeck űrrepülőteréről bocsátották fel, s később azt is közölték, hogy a kísérleti rakétafejek a kamcsatkai Kura gyakorlótéren célba értek. Az RSz―24 a tervek szerint az elavuló RSz―18-as és RSz―20-as rakétákat váltja majd fel. v Bajkonurból tegnap útnak indították a Progressz M―01M teherűrhajót, a Progressz-sorozat első, korszerűsített darabját, amely már digitális irányítási rendszerrel működik ― jelentették be az orosz repülésirányító központban. Az új típusú teherűrhajót egy Szojuz―U típusú orosz hordozórakéta állította Föld körüli pályára.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.