Nap mint nap kisebb-nagyobb döntések elé kerül az ember, válaszolnia kell hát a kihívásokra. Ebből kifolyólag mondatik válaszoló lénynek, olyannak, aki válaszai megfogalmazásában, döntései meghozatalában gyakran fordul múltbeli tapasztalataihoz, illetve a múltról felgyűlt és rendszerezett ismeretek tárházához, a történelemhez.
S teszi ezt abból a felismerésből, miszerint a történelem az élet tanítómestere, a régiek szavával szólva: historia est magistra vitae.
Emberi lényünk egyik ismertetőjele ugyanis az emlékezet, azaz a tapasztalatok s a megtörténtek tárolásának és szükség esetén előhívásának képessége. Egyik legtisztábban látó klasszikusunk, Kölcsey mondotta intelmeiben, hogy ,,az ember nem a jelen pillanati szükség rabja; értelmi eszméletekre lévén alkotva, nem veszti el a múltat szem elől; s ezáltal mind a jelennek több díszt szerezhet, mind a jövőre kiszámított hatással tud munkálni. Innen van, hogy neme százados tapasztalásait ősi kincs gyanánt meggyűjtögetvén, szívemelő kilátást nyitott magának a mindenségbe."
Hatványozottan érvényes lehet a fenti gondolat a történészre, akinek szerepe kivételesen fontos és felelősségteljes minden időben, hiszen hiteles, megbízható tudást kitől is várhatna napi válaszai és döntései előtt az ember, ha nem éppen tőle. Az várható el ugyanis az igazi történésztől is, amit az idézett intelmek szerzője írt elő a ,,jelenkorra hatni kívánó polgárnak", hogy tudniillik fordítson ,,minden ismeretet a kor szükségeire s kívánataira, a jelenlét nemesítésére s a jövendő előkészítésére".
Mostani jeles vendégünk, Egyed Ákos akadémikus több mint félszázados tudományos pályája során — vizsgálat alá véve ezalatt például az erdélyi történelem egy-egy korszakát, valamely fő tendenciáját vagy gócpontját — nem csupán a ,,múltvilág" emlékeivel társalkodott, hanem törekedett a ,,jelenlét nemesítésére", sőt, a ,,jövendő előkészítésére" is.
Hiszen mely történelmi téma is adhatott volna több reményt egy zsarnoki rendszerben élő nemzeti közösség tagjai számára, mint ama közösség hajdani szabadságküzdelmének bemutatása. Háromszék önvédelmi harca s benne Kézdivásárhely szerepe ugyanis 1848—49-ben az egyéni és közösségi áldozatvállalást példázta, mondhatni, a cselekvő hazaszeretetet. Az önvédelmi harcot vállaló Háromszék népének akkori tettei pedig mintha csak hitelesítették volna a Kölcsey által jó évtizeddel a legendás és heroikus történelmi események előtt kimondott elvi és erkölcsi tételt, éspedig azt, hogy ,,minden áldozat kicsiny azokhoz képest, miket a hazának kívánni joga van".
Illő tisztelettel és megbecsüléssel, a fenti gondolatok jegyében fogadhatjuk körünkben újból Egyed Ákos akadémikust, akinek Háromszék 1848—1849. Forradalom, szabadságharc című munkája éppen az önvédelmi harc melletti döntés 160. évfordulójának napjaiban kerül bemutatásra Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Baróton.
(Könyvbemutató ma 17 órakor a kézdivásárhelyi nyugdíjasklubban.)
