Románia lőszert, katonai felszereléseket, üzemanyagot, élelmiszert, vizet és gyógyszert küld Ukrajnának, a katonai és civil kórházai pedig készen állnak az ukrán sebesültek fogadására – jelentette be vasárnap a kormány szóvivője. Klaus Iohannis államfő kijelentette, Románia támogatja az új szankciókat, és csatlakozik partnereihez az Oroszország ukrajnai inváziójára adott közös válaszlépések szigorításában. Az államfő ugyanakkor köszönetet mondott azoknak a romániaiaknak, akik ezekben a napokban az ukrán néppel szolidarizálva segítettek a háború sújtotta országból érkező menekülteknek.
Dan Cărbunaru kormányszóvivő elmondta: az első – gyógyszereket és egészségügyi felszereléseket tartalmazó – szállítmány már megérkezett Ukrajnába, a mostani, mintegy hárommillió euró értékű segélycsomagról vasárnapi ülésén döntött az ukrajnai háborús helyzet miatt Bukarestben felállított egyesített munkacsoport. A védelmi minisztérium közlése szerint Románia logisztikai segítségként küld Ukrajnának lőszert, kétezer védősisakot és kétezer golyóálló mellényt is. A tárca megerősítette: Románia mind a 11 katonai kórháza készen áll arra, hogy ellátásban részesítse az ukrán sebesült katonákat.
Vasárnap délben Nicolae Ciucă miniszterelnök jelenlétében megnyitották a bukaresti katonakórház véradó-központját: itt mindennap 8 és 14 óra között jelentkezhetnek azok az önkéntes véradók, akik a sebesültek ellátása érdekében akarnak vért adni.
A kormányszóvivő beszámolt arról is, hogy az orosz–ukrán fegyveres konfliktus kezdete óta szombat éjfélig mintegy 47 ezer ukrán állampolgár érkezett Romániába, és csaknem 23 ezren már elhagyták az országot. Eddig 102 ukrán állampolgár kért menedéket Romániában, őket a – menedékjogért folyamodott migránsoknak elhelyezést biztosító – bevándorlási hivatal befogadó központjaiba irányították, amelyekben jelenleg a férőhelyek csaknem 58 százaléka foglalt.
Mivel a határátkelőkön – főleg a bukovinai Szeretvásáron – jelentős torlódás alakult ki és megnőtt a várakozási idő, a román fél megállapodott az ukrán határrendészettel, hogy a román mentősök segítenek az időseknek, gyermekeknek és várandós nőknek gyorsabban átjutni a határon.
A katasztrófavédelem Szeretvásáron és a máramarosszigeti határátkelő közelében is 30 sátorból álló mobil menekülttábort üzemelt be, egy harmadikat pedig a Duna-delta térségében, az isacceai határátkelőnél is felállítottak. Szeretvásárra pedig 16 mikrobuszt küldött az erdélyi megyékből, hogy segítsék a háború elől menekülő ukrán állampolgárok szállítását.
A kormányszóvivő elmondta: a kormány által szombaton beüzemelt segélyvonalon az első néhány órában több mint 1200 felajánlás érkezett a román állampolgárok és önkéntes szervezetek részéről, akik, illetve amelyek élelmiszerrel, gyógyszerrel, szállással vagy szállítással készek segíteni a háború elől menekülő ukrán állampolgárokat. A felajánlásokból összeállított első segélyszállítmány vasárnap este útnak indult Ukrajnába.
Dan Cărbunaru korábban jelezte azt is, hogy a belügyminisztérium bővíti a határrendészet személyzetét és átszervezi a határforgalmat a román–ukrán határátkelőkön, ugyanakkor sátrakat állítanak fel a rokonaikra, barátaikra várakozó ukrán állampolgároknak, a segélyszervezeteknek és a sajtónak is. Emellett a helyhatóságok tömegközlekedési eszközökkel elszállítják a határátkelőktől azokat az ukrajnaiakat, akik a határ túloldalán hagyták a járművüket és gyalog léptek be Romániába.
Lezárták a légteret
Románia lezárta légterét az orosz légitársaságok és repülőgépek előtt – erről szombaton tájékoztatott a kormányszóvivő. Az intézkedés kapcsán elmondta, az oroszországi repülők nem használhatják Románia légterét és nem szállhatnak le a romániai repülőtereken. Válaszként a román hatóságok lépésére, Oroszország is bejelentette szombaton, hogy lezárja légterét a romániai légitársaságok előtt.
Felfüggesztették a tevékenységet
Felfüggesztette a kijevi román nagykövetség tevékenységét a külügyminisztérium, a külképviselet személyzetét pedig szombaton sikeresen hazaszállították. Szünetel az odesszai román konzulátus tevékenysége is, a személyzet biztonságos hazaszállítása a későbbiekben várható. A csernovici és a szolotvinói konzuli hivatalok viszont zavartalanul, teljes létszámmal működnek, a két hivatal folyamatos kapcsolatban áll az ukrajnai román közösségek képviselőivel és szükség esetén segítséget nyújt az Ukrajnában a tartózkodó román állampolgároknak.
Háborúellenes tiltakozás
Szombat délután több száz személy, köztük nagyon sok gyermek tüntetett a bukaresti ukrán nagykövetség előtt az Ukrajna elleni orosz katonai támadás miatt tiltakozva. A résztvevők ukrán zászlókat és Stop Putin, No war, Peace Ukraine, Szolidarizálunk az ukrajnaiakkal. Le a háborúval!, We stand with Ukraine feliratú molinókat tartottak a magasba. Az ukrajnai nagykövetség ügyvivője, Rohovei Paun az épületből kilépve köszönetet mondott a tüntetőknek a támogatásukért és a szolidaritásuk kifejezéséért. A tömeg ezt követően elindult a bukaresti orosz nagykövetséghez, amely előtt román és ukrán nyelven többek között azt skandálták, hogy: Putyin, ne feledd, Ukrajna nem a tied!, Kifelé az orosz hadsereggel!, Szolidaritás!, Gyilkosok!, Ukrajna mindenek fölött, majd elénekelték az ukrán himnuszt.
Segítik a kárpátaljaiakat
Az Erdélyi Magyar Néppárt vasárnap közleményében ismertette, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) közösen országos adománygyűjtést indít a háborús körülmények miatt nélkülözni kényszerülő Kárpátalja támogatása érdekében. Arra kérik az erdélyi magyar közösséget, hogy ki-ki lehetőségei szerint segítsen tartós élelmiszerek, tisztító-, fertőtlenítő- és tisztálkodószerek, valamint a csecsemők ellátásához szükséges termékek (tejpor, pelenka) felajánlásával, de hasznos segítség a jó műszaki állapotban lévő áramfejlesztő, generátor is. Az adományokat az EMNT Erdély-szerte működő irodáihoz lehet eljuttatni, de segítenek a felajánlottak célba juttatásában a néppárt képviselői is.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke vasárnap ismertette, a szövetség a tőle telhető minden segítséget megad a háború elől menekülőknek, a határ menti önkormányzatok civil szervezetekkel közösen már elkezdték a humanitárius munkát, a helyi és megyei szervezeteik gyűjtéseket szerveztek és gyűjtésekbe kapcsolódtak be. Mint fogalmazott, összehangolt segítségnyújtásra van szükség ezután is, ezért abban egyeztek meg Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökével, hogy a következő napokban a folyamatosan változó helyzethez igazítják a közös munkát.
Pszichológiai hadviselés
Vasile Dîncu védelmi miniszter vasárnap kijelentette: nem hinné, hogy Vlagyimir Putyin nukleáris fegyverek bevetéséhez folyamodna. A tárcavezető arra reagált, hogy az orosz államfő a különleges szolgálati mód bevezetését rendelte el az orosz hadsereg elrettentő erőinél a Nyugat részéről elhangzott agresszív kijelentésekre hivatkozva. Dîncu azzal érvelt, hogy Vlagyimir Putyin és kormánya sokszor propagandacélokra is használja a hivatalos kommunikációt. Szerinte sokszor előfordult már, hogy végül nem történt meg az, amit a Kreml előzetesen bejelentett, így az sem biztos, hogy valóban készenlétbe állítja Oroszország a nukleáris fegyvereit. Úgy véli, az orosz államfő bejelentését pszichológiai hadviselésként kell értelmezni. „Tekintettel arra, hogy nagyon sok ország összefogott ellene, főként Európában, Vlagyimir Putyin most megpróbálja megosztani az ellene forduló államokat. Ez tehát inkább egy pszichológiai fenyegetés” – részletezte.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.