NEM SZAVAZ, MERT SEMMIT SEM KAPOTT. A bukaresti román lapok és a televíziók előszeretettel foglalkoznak a székelyföldi választás előtti helyzettel. A Gândul tudósítója egyenesen azt állítja, hogy a magyar választók azért nem mennek el szavazni, mert senki sem adott semmit. Illetve — tudta meg a tudósító — az egyik képviselőjelölt elkezdett vegetás csomagokat osztogatni, de az emberek ezzel sem elégedettek. A lap a román jelölteket illetően is szkeptikus, ez a közösség megosztott, a sok párt és jelölt között szétszóródnak a szavazatok, tehát meglehet, hogy még a szokásos egy képviselői helyet sem sikerül elnyerniük.
MEGLEPETÉS VÁLASZTÁS UTÁN. Nem lehet lutrinak tekinteni a szavazatok összeszámlálása, valamint a fele plusz egy voksot elnyert honatyák nyertessé nyilvánítása utáni számítógépes elosztást, de az biztos, hogy sok meglepetést fog okozni mind a jelölteknek, mind a választóknak. Alin Teodorescu szociológus számítása szerint legkevesebb negyven olyan jelölt lesz, aki első helyen végez majd körzetében, de nem jut be a parlamentbe. (Cotidianul)
ÉLELMISZERVÁLSÁG VÁRHATÓ. Jövő év augusztusától az 1990-es évek óta nem tapasztalt élelmiszerválság fenyegeti Romániát, amennyiben a kormány nem intézkedik a mezőgazdaságot érintő adóügyi kérdésekben, és nem veszik komolyan a megígért támogatások időbeni folyósítását — véli Ioan Niculae, az Interagro elnöke. Ha legkésőbb január 15-ig nem utalják át a mezőgazdasági támogatásokat, a területek vetetlenül maradnak, és a gazdák nem tudják majd tevékenységüket folytatni. Abban az esetben, ha a bankok pénzügyi nehézségeik miatt nem hajlandóak finanszírozni a mezőgazdaságot, jövő év augusztusától olyan élelmiszerválsággal találjuk szemben magunkat, amilyent 1990 óta nem tapasztaltunk — írja a NewsIn hírügynökség.
HÚSZEZER KISMAMÁNAK NŐ A JÖVEDELME. A gyermeknevelési támogatásra nemrég elfogadott törvénymódosítás értelmében a kismamák a szabadság előtti, tizenkét havi bejelentett jövedelem átlagának 85 százalékát kérhetik gyesként. A minisztérium adatai szerint legalább húszezer kismamának minimálbér feletti volt a jövedelme, így január elsejétől emelkedik számukra a gyermeknevelési támogatás összege. Az édesanyák a megyei szociális szolgáltatások hivatalához nyújthatják be kérvényeiket, ha már eddig is kapták a támogatást, és a polgármesteri hivatalhoz, ha akkor kezdődik a szabadságuk. Azok is kérhetik a magasabb támogatást, akik a gyermeknevelési szabadságuk végére még egy gyermeket szültek, ebben az esetben is az első szülés előtti tizenkét havi jövedelem átlagát veszik figyelembe. (NewsIn)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.