Nemrég láttam a Jógyermekek képeskönyve című előadást a helyi színházban. Véleményem, hogy a darab csapnivaló és minden jó ízlést meghalad, az előadás pedig túlzottan modernkedő, a közönséget lekicsinylő.
Több barátom is kisétált az előadásról, én is csupán az egyik szereplő színész iránti tiszteletem miatt szenvedtem végig az egészet. Pedig a színészek igyekeztek kitenni magukért. Érthetetlen számomra, hogy a helyi városi tanács hogy tud támogatni ilyen őrültséget, amikor – az abszurd nevében – a szülők gyermekeiket ölik meg. Főleg a téli ünnepek alatt, amikor minden a szeretetről, az igazi családi összetartozásról kellene hogy szóljon! Hiszen tudomásom szerint közpénzből is finanszírozzák az intézményt. Ha a nyugati nagyvárosokban külön utcák vannak teli kísérleti (számomra agyonmodernkedő) színházakkal, egy székely kisváros egyetlen színháza, amely különben jó hagyományokkal rendelkezik, szerintem ezt aligha engedheti meg magának.
Szükség van a kísérletezésre is, de kérdem én: hogyan ápolja így a színház a híres névadója, Tamási Áron nagy székely író szellemi hagyatékát? Mikor játszott Tamási-darabot utoljára a színház? Hogyan fogja a legifjabb nemzedék megismerni Tamási varázslatos világát és nyelvezetét?
Imre Zoltán, Sepsiszentgyörgy
