Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy a maksai vasútállomás épületének homlokán a Réty-Eresztevény felirat volt olvasható. A trianoni változások után az állomásépület homlokfalára Moacșa került.
Eresztevény falucska neve nemcsak a vasútállomás épületéről tűnt el, hanem gyakran megesett, hogy hiányzott a megyetérképekről is, a kiadók az egykori önálló kis falut Maksával összeépült településként kezelték s kezelik jelenleg is. Nem csupán Eresztevény jutott erre a sorsra, hanem többek között Bálványos is. Amikor megyénk térképe 1980-ban már nyomdakész volt, az egykori bukaresti Sport-Turisztikai Könyvkiadó írásban kérte: igazoljam, hogy ez a két település valóban létezik a megye területén. A válasz postafordultával érkezett a fővárosba, az akkori megyei néptanács pecsétes levelével.
De ezzel még nincs vége a mesének, mert az Eresztevény és Réty közötti, száz évet közel negyedszázaddal meghaladó szárnyvonalról kisebb történetek is szárnyra keltek. A most is közlekedő kétrészes motorvonat alaposan lelassult, s így kapta újabb nevét: „a berecki gyors”. A Regiotrans működtette Kovászna-berecki járat mozdonya a sorkatonaság idején nemcsak füttyentett egy hivatalosat, amikor befutott egy állomásra, hanem hosszat sípolt, majd több rövidebbet egymás után. Mit jelentsen ez a füttykoncert? – kérdeztük, és elmondták, hogy amikor a tehetősebb apák bevonuló fiai ültek fel a „gyorsra”, adtak egy-egy papírpénzt a mozdonyvezetőnek, hogy „füttyentsen induláskor egy jó hosszat vezér úr, hadd tudja mindenki a faluban, hogy katonamundérba öltözött legények, így búcsúzunk tőlük”. A leghosszabb fütty annak járt, akinek az apja a legtöbb baksist adta, a többinek is füttyentettek, de fokozatosan rövidebbet! Akik nem ismerték a történetet, s akiket egyre jobban zavart, hogy az egész orbai szakaszon fütyülve haladt a „gyors”, megjegyezték: ismét az a hóbortos mozdonyvezető van szolgálatban.
Szent és kegyeleti hely
Eresztevény, mert határában emelkedik az Óriáspince-tető. Nem volna rossz, ha legalább évtizedenként egy alkalommal találkozhatnánk itt magyarokul, ez ugyanis a háromszéki magyarok világtalálkozójának helyszíne. Az eresztevényiek mondták az első világtalálkozó után, hogy minden magyarnak legalább egyszer az életében el kellene ide jutnia!
De azóta sem maradt puszta ez a tető, ott tartják a Székely Vágtákat a nyár derekán. Az igazi óriások tovatűntek, helyükre mások érkeztek – fogalmazunk meg egy közelebbi, újabb mondát. A régiek kincseit egy bronzkori halomsír rejtette, amiből csak egy több ezer éves csontváz, megszenesedett búzaszemmel tele bronzkori agyagtál került véletlenül napvilágra, őrzi a Székely Nemzeti Múzeum. A dombtetőre egy különleges keresztúton érünk fel, 12 kapuból álló stációja Háromszék 12 viharos eseményére emlékeztet. Legvégén egy kőoltár emelkedik, körülötte szálas fenyők állnak. Hiába azonban a mutatós térplasztika, ha nem lesz továbbra is ennek a helynek jelene, hanem minden elvész a történelem forgatagában.
Régi település Eresztevény, a falu alatt elfolyó Besenyő-patak partján is bronzkori telephelyet tártak fel. Emlékhely a falu, fejet hajthatunk a Gábor Áron (1814–1849) tüzér őrnagy porait jelző obeliszknél. Az önvédelmi harc idején, azokban a zavaros napokban itt kellett eltemetni az őrnagyot, s a gyülekezet őrzi azt a XV. századi harangot, melyet – szóhagyomány szerint – a vértanú őrnagy temetése alkalmával „csendesen és majdnem titokban” megkondítottak, mert a környéken portyáztak a kozákok, és a helyiek féltek, hogy megakadályozzák a temetést – jegyeztük néhai maksai Demeter Aranka nagyszülei emlékezete alapján. Ezért a kis műkincset Gábor Áron harangjaként emlegetik.
A temető tőszomszédságában áll az egykori Benke család kúriája, melynek jégvermében rejtegették az őrnagy holttestét, mígnem el kellett temetni. A temetés után megjelenő kozákok lovaikkal laposra tapodtatták a friss sírhalmot. Azóta felújult az épület, Benke-kúria néven korszerű luxus vendéglátóipari egységgé alakult, de udvarán ott áll Gábor Áron mellszobra (Vetró András alkotása, 2013).
Az Orbán Balázs-iskola. Fotó: Istók Judit
Maksa, a székely nemzetgyűlések helye
Gazdag történelmi múltja van a községközpontnak. A Lencsés-kert nevű dűlőben neolitikumi emlékeket, a falu belterületén Kr. u. II.–III. és XII.–XIII. századi tárgyi értékeket tártak fel. A fejedelemség korában mintegy 150 esztendőn keresztül 31 alkalommal tartották itt a székely nemzetgyűlést.
Maksa román kori és gótikus erődtemplomát – amelyet falfreskó és kazettás mennyezet (1766) ékített – 1893-ban földingások rombolták le, újraépítették, és csodás módon sikerült visszavarázsolni egykori kincseit: a Huszka József által készített eredeti rajz alapján az épület belső falán újra látni lehet a László-legenda képét. S mert időközben eredeti mennyezetét megvásárolta a budapesti Iparművészeti Múzeum, kazettáit itthon újra megfestették és felszerelték a jelenlegi templom mennyezetére. Orbán Erzsébet kézdivásárhelyi iparművész készítette el 2001-ben, néhai Rákosi Károly református lelkipásztor idejében. Barokk hagymasisakos tornyában egy 1531-ben öntött, műkincs értékű harang látható, melyhez érdekes kis történet is kapcsolódik.
Bőven talál idegenforgalmi érdekességeket-emlékeket az ide érkező. A község általános érdeklődésre számot tartó idegenforgalmi értékei miatt a közeljövő turisztikai célpontjai közé küzdheti fel magát. A maksai templom előtt, a Sisi-emlékfák alatt kopjás emlékművek idézik a magyar honfoglalás évfordulóját (896–1996), rajta Wass Albert-idézet. 1994-ben emlékkopját állítottak az erőszakos kollektivizálás áldozatainak azon a helyen, ahol 1950-ben két tüntető asszonynak golyóval oltották ki az életét, két személyt kényszerlakhelyre küldtek, 33 személyt meghurcoltak, dobrudzsai kényszermunkára köteleztek. Voltak, akiknek csak holttestét hozhatták haza hozzátartozóik.
Az Úrkútja és a Kupakő
Ide annak idején Jókai Mór is ellátogatott. Ahol van történelmi múlt, ott kerül alkalom arra is, hogy a mindennapok rohanása mellett felújítsanak egy-egy régi helyi szokást. Így történt Maksán is, ahol százados hagyomány elevenedett meg, s ami a legfontosabb, nem egy-két érdeklődő láttára, hanem a helybeli Orbán Balázs-iskola tanulói részvételével, egy néhány évvel ezelőtt megtartott iskolakezdő kirándulás alkalmával.
Az Úrkútja egy bő hozamú forrás a maksai erdő szélén, amelynek vizéről azt tartották a régiek, hogy „aki abban egyszer megmosakodik, megszabadul a fejfájástól, s a ráncok is elkerülik arcát”. Zarándokhely volt a forrás környéke, később majálisok színhelye, a hölgyek által keresett csodakút azonban soha nem lett csodatevő mosakodóhely. Baj ez, mondjuk, mert ehhez hasonló módon tűnnek el napról napra életet, múltat és kedvet feldobó hagyományaink-szokásaink. Orbán Balázs, a maksai iskola névadója is meglátogatta a Csobot pataka sziklából felfakadó forrását: „E forrásnak főfájásokat gyógyító erőt tulajdonítottak – írta. – A forrás mellett óriási bükkfa állott, melynek ágaira – miután megmosakodtak a szent forrás vizében – bogot kötve mondani szokták, hogy: akkor fájjon fejem, mikor a bog kioldódik. Amikor nyílni kezdett a természet – áldozócsütörtökön – valóságos búcsújáró hellyé lett a forrás környéke. Nemcsak Maksáról, hanem a szomszéd falvakból is összesereglik a nép, s zeneszóval vonul az Úrkútjához. A főfájósok mosakodnak, a fiatalság pedig gondatlanul tánczol és mulat.”
– Érdekes, hogy Maksán már csak az idősebbek emlékeznek az Úrkútjához kapcsolódó eseményekre – mesélte Deszke János polgármester. – Évekkel ezelőtt én is alig akadtam rá a csodatevő forrásra, pedig gyerekkoromban többször jártam ott. Megváltozott a táj, a gaz és a növényzet eltakarta a helyszínt. Kis erőgépemmel meg kellett keresnem a köpűbe foglalt forrást, a mellette álló sziklát, és lefolyóárkot ástam, hogy keljen életre a vize.
Sajnos ugyanerre a sorsra jutott a Csobot-tető oldalában látható Kupakő, s eltűntek a maksai templom elől – ki tudja, miért és mikor – azok a kőasztalok is, ahol a nemzet bölcsei-öregjei szentesítettek egy-egy határozatot.
Azóta több tanulócsoport végzett, iskolájuk homlokfalán ott van a névadó fémdomborműve, emlékét nem feledik, s éppen április 19-én emlékezik az iskola halálának évfordulójáról – tájékoztatott Istók Judit igazgató. A maksai gyerekek, ha egy keveset beleolvasnak a frissebb honismereti irodalomba, lesz ahonnan eszményképet válasszanak maguknak.
Maksa jeles szülötte volt Maksai Őse Péter XVII. századi gyulafehérvári rektor, aki szócikket írt Erdélyről a híres Botero-féle Világenciklopédiához (1630). Itt született Jancsó Sándor (1867–1943) református lelkipásztor, Makkai Sándor református püspök veje, a híres orgonista kántor, Sikes András (1896–1977).
Híres család volt a kézdivásárhelyi eredetű nemes Jancsó família, nem mindennapi történet ugyanis, hogy három Jancsó – apa, fia és unoka – több mint száz éven keresztül szolgálta református lelkipásztorként a maksai egyházközséget. A maksai Jancsók szerte Erdélyben és a nagyvilágban élnek. Dr. Jancsó Gábor (1941) vegyész-kutató, professor emeritus, népes családjával Budapesten él, négy unoka boldog nagyapjaként.
Fejlődő község Maksa, önkormányzata ivóvízhálózatának tervezete a Saligny-program asztalán van. A soros javítások mellett ebben az esztendőben megkezdik az eresztevényi ravatalozó építését. A községhez tartozó Sepsibesenyő bemutatására visszatérünk.
