A Gulliver Napközi Otthonos Óvoda gyermekei két év kihagyás után újfent átélhették, megtapasztalhatták a hagyományőrzés fontosságát az 1848–49-es szabadságharc hőseiről való megemlékezés által. A szemerjai csata óvodához közeli emlékműve előtt gyermekeink évről évre egy, már kialakult szokásrend szerint tisztelegnek.
Idén közép-, nagy- és vegyes csoportjaink vonultak nagy örömmel az óvodától az emlékműig kezükben a forradalmi jelképekkel, szívükben méltósággal és büszkeséggel. Zászlóikban, kokárdáikban, alkotásaikban, énekeikben, szemük csillogásában ott volt a piros szín lüktető ereje, a fehér fénylő hűsége, a zöld lángoló életereje és reménye – örök értékek, amelyeket múltunk nagyjai is képviseltek.
Érkezés után méltóságteljes csend telepedett az emlékmű köré, ebben a csendben átélve az ünnep fennköltségét, a gyerekek főhajtással helyezték el az általuk hozott és készített virágokat. A meghittséget a gyerekek ajkáról felcsendülő, szabadságharcot idéző, lelkesen előadott énekek és versek tették teljessé.
Bízunk abban, hogy minden effajta esemény átélése értékközvetítőként hat a felcseperedő gyermekeinkre, hogy évek múltán is büszkén emlékezzenek márciusi hőseinkre.
Páll Mária Magdolna óvodapedagógus
Kovács Réka óvodapedagógus
Szőcs Mónika óvodapedagógus
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.