A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság (ICJ) szerdán ukrajnai hadműveleteinek azonnali leállítására szólította fel Oroszországot, és aggodalmát fejezte ki a Moszkva által alkalmazott erőszak miatt. Határozatában a bíróság hozzátette: Oroszországnak azt is biztosítania kell, hogy az ellenőrzése alatt álló vagy általa támogatott más katonai erők se folytassák a hadműveletet.
Ukrajna nem sokkal azután nyújtotta be keresetét az ENSZ intézményei közé tartozó bíróságon, hogy Oroszország február 24-én megkezdte ukrajnai háborúját. Kijev arra hivatkozott, hogy Moszkva azon indoka megalapozatlan, miszerint azért indította meg a hadműveleteket, hogy megakadályozza a kelet-ukrajnai orosz ajkú lakosság kiirtását. A március elején tartott meghallgatások során az ukrán vezetés azzal érvelt, hogy Oroszország visszaélt az 1948-as népirtási egyezményben foglaltakkal, amikor Ukrajna által elkövetett állítólagos népirtásra hivatkozva teremtett jogi alapot saját a katonai inváziójához. Kijev szerint Kelet-Ukrajnában nem fenyeget népirtás veszélye.
Oroszország nem vett részt az ICJ meghallgatásain, hanem írásos dokumentumot nyújtott be, amelyben azzal érvelt, hogy a bíróságnak nem lenne szabad ebben az ügyben intézkedéseket elrendelnie.
A Nemzetközi Bíróság ítéletei elvileg kötelező erejűek, de semmilyen eszköz nincs a betartatásukra. Ha egy ország nem tartja be a bíróság utasítását, a testület az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordulhat, ahol azonban Oroszország állandó tagsággal és vétójoggal rendelkezik.
Az ugyancsak hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze, Karim Khan szerdán ellátogatott Ukrajna keleti részébe, ahonnan videó-összeköttetésen keresztül Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel is tárgyalt. „Egyetértettünk abban, hogy minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy biztosítsuk a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartását, és megvédjük a polgári lakosságot a támadásoktól” – nyilatkozott Khan az egyeztetést követően.
A főügyész a múlt héten jelentette be, hogy hivatala a lehető legrövidebb időn belül vizsgálatot indít az Ukrajnában elkövetett esetleges háborús bűncselekmények ügyében. Khan elmondta, hogy a vizsgálatot 39, a római egyezményhez csatlakozott ország – köztük Németország, Nagy-Britannia és Georgia – felkérésére indították el. Míg a Nemzetközi Bíróság országok közötti nézeteltérések ügyében jogosult ítélkezni, a Nemzetközi Büntetőbíróság a háborús bűnökkel gyanúsított személyek ügyében jár el.
Az ENSZ Nemzetközi Bíróságának (ICJ) nincs joghatósága Ukrajna Oroszország elleni keresete ügyében – közölte Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője tegnap. A szóvivő szerint Kijev „példátlan nyomást gyakorolt a bíróságra, ami teljesen elfogadhatatlan és törvénytelen beavatkozás annak munkájába, az átpolitizálás céljával”.