Jól halad Sepsiszentgyörgy önkormányzata a város két legforgalmasabb útján a gombbal irányítható jelzőlámpák felszerelésével. Az Oltmező, valamint a Păiuș David úton összesen nyolc zebrát szerelnek fel gombos jelzőlámpával. Amint azt Antal Árpád polgármester korábban már közölte, az átkelőket erős fényű lámpákkal is megvilágítják, ahogy a város több pontján már megszokott.
Az Oltmező úton a Covalact előtti átjáróhoz és a Depo barkácsáruháznál található zebrákhoz szerelnek gombos jelzőlámpákat, illetve kettőt a Sepsi Value Centre bevásárlóközpont közelében. Ezek különböző szerelési szakaszban vannak, a bevásárlóközpont előtt már a lámpák is felkerültek az oszlopokra.
A Păiuș David úton egy gombos lámpát a román katona szobránál, egy másikat az Építők utcai útkereszteződésnél, míg további kettőt a gyárak környékén található gyalogátjárókhoz helyeztek el. Az újonnan felállított oszlopokat olyan forgalomirányító rendszerrel látják el, mint amilyen a Gróf Mikó Imre utcában a Sugás Áruház közelében található átjárónál már működik. A lámpához a látássérülteket segítő hangjelző berendezés is jár, illetve térfigyelő kamerákat is felszerelnek.
Mint ismert, a megnövekedett forgalom miatt az Oltmező és a Păiuș David úton is gyakoriak voltak a gyalogátjárón a balesetek. Az önkormányzat részben ezért döntött úgy, hogy biztonságosabbá teszik ezeket az átkelőket, ugyanakkor a jelzőlámpákkal a közlekedés is gördülékenyebbé válhat. A nyolc jelzőlámpa felszerelését a múlt év végére tervezték, de az időjárás miatt erre nem volt lehetőség. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.