Mától már lehet jelentkezni az első román, illetve magyar nyelvtanfolyamra Sepsiszentgyörgyön – közölte Vargha Fruzsina alpolgármester.
A képzést azoknak a 18–35 év közötti fiataloknak szervezi az önkormányzat, akik jobban szeretnék érteni és beszélni az egyik vagy a másik nyelvet. Az igényt a tavaly év elején tartott ifjúsági konzultáción fogalmazták meg a válaszolók, a többévesnek szánt program azonban csak most rajtol. Idén két tanfolyamot szerveznek, a tavaszi-nyári szesszióra március 25-ig lehet beiratkozni, az őszit majd később hirdetik meg. A programot a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem nyelvintézetének együttműködésével valósítják meg. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.