SepsiszentgyörgyÜnnepeltek a cigányok

2022. április 11., hétfő, Közélet

A koronavírus-járvány okozta megszorítások után ismét ünnepeltek Sepsiszentgyörgyön pénteken a cigányok világnapja alkalmából.

  • Az Oltba dobják a koszorúkat. Fotó: Albert Levente
    Az Oltba dobják a koszorúkat. Fotó: Albert Levente

Az őrkői cigány közösségi háznál összegyűlteket Szabó Attila rádiós műsorvezető köszöntötte, majd Dima Mihály egyesületi elnök a város közösségei közötti kapcsolattartás fontosságáról beszélt. Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség vezetője elmondta, évről évre nagyobb nyitottságot tapasztal a cigányság részéről. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester örömét fejezte ki, hogy egyre érzékelhetőbb a fejlődés a cigányság mindennapjaiban, és egyre színesebb kultúrájuk megünneplése.

Az Őrkőről öt szekérből álló karaván vonult az Olt partjára, ahol a hagyományhoz híven koszorúkat engedtek a vízre előrement társaikra emlékezve és ezzel is köszöntve a tavaszt. A közösségi házhoz visszaérve az épületre kitűzték a cigány és a székely zászlót, majd a cigány himnusz eléneklésével zárult a rendezvény. (m. a.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2022-04-11: Vélemény - Kuti János:

De mi lesz a győzelem után? (A múlt hét)

Mindenki várja, hogy már egyszer vége legyen ennek az orosz–ukrán háborúnak. Mindkét fél győzni szeretne, de igen ritka, hogy ez sikerül is. Van olyan, hogy mindegyik győztesnek hirdeti magát, közben csendben nyalogatja a sebeit, és köt egy békét, amellyel nincs megelégedve.
2022-04-11: Közélet - Hecser László:

Családias hangulatú vásár Baróton

Erdővidéki kézművesek és termelők részvételével szombaton tavaszi vásárt tartottak Baróton. Érdeklődőből meglehetősen kevés volt, de így is biztosítva volt a jó hangulat, amihez sokat hozzátett az is, hogy végre nem a nyílt utcán, hanem az átadás előtt álló piacon került sor az eseményre.