Erdővidéki kézművesek és termelők részvételével szombaton tavaszi vásárt tartottak Baróton. Érdeklődőből meglehetősen kevés volt, de így is biztosítva volt a jó hangulat, amihez sokat hozzátett az is, hogy végre nem a nyílt utcán, hanem az átadás előtt álló piacon került sor az eseményre.
Benedek-Huszár János polgármester rövid megnyitóbeszédében örömét fejezte ki, amiért a hosszú telet követően végre itt a tavasz és a jó idő, így lehetőséget adhattak a kistérségben dolgozó ügyes kezű, tehetséges embereknek, hogy birtokba vehessék a már szinte teljesen megújult piacot.
A városvezetőnek igaza volt, az árujukat elhozók kínálata széles és változatos volt: a húsvéti ünnepekre készülők fali és asztali húsvéti díszek között válogathattak, szépek voltak a horgolt-kötött babák és játékok, lehetett válogatni a gyertyák és az illatos házi szappanok között, aki könyvet, festett üveget és ruhát vásárolt volna, megtehette, a zöldségek közül a levesbe illők voltak többségben, de akadt friss spenót és újhagyma is, a mézeskalácsok díszesek voltak, akadt szörp, méz és méztermék, és láthatóan jól fogyott a kürtőskalács is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.