Sepsiszentgyörgyön a Krisztus Király-plébánián Szeibert András a bemutatkozás során elmondta, hogy a nagycsaládos azt jelenti: hat gyermekük született, ebből öt él, már mindenki felnőtt, hárman közülük házasságban élnek, ketten náluk otthon, és négy unokájuk van.

Életeseményei közül két fontos fordulatot emelt ki: „Az egyik az, amikor húszéves korom körül eldöntöttem, jobb úgy leélni az életemet, mintha lenne Isten, ezért nagy lelkesedéssel vetettem be magam az egyház kisközösségi életébe. Még tíz évig fennállt a kommunizmus utána, tehát részben földalatti egyházat is kell ez alatt érteni. Nagyon hálás voltam a kisközösségeknek, mert azokon keresztül, mintegy előszobán keresztül léptem be a nagy egyházba. A másik jelentős fordulatot Papp Gábor egy hatórás elő-adása jelentette, aki a Szent Koronáról mesélt. Új világ tárult ki. Azt éltem át, hogy hihetetlen mélységei vannak a magyar kultúrának: a nyelv, a rovásírás, a népdalok, a népmesék, a néptánc. Egyik téma húzta a másikat maga után, s mindegyikről úgy éreztem, akkor tudok róla jobban beszélni, hogyha valamilyen alapismeretem van a témákról. Elkezdtem a munkahelyemen és mindenhol, ahol jártam, mesélni az embereknek. Azt vettem észre, hogy ezek nem ismert dolgok a nagyvilágban, már csak azért sem, mert az iskolákban nem ezt tanítják, s ha tanítják, nem így tanítják. Arra jöttem rá a legvégén, hogy egy egységes nagy kultúráról van szó.”

„Eddig tíz régi magyar népmesét elemeztem – folytatta Szeibert András –, amelyeket nem torzítottak el, az eredeti formáját hozzák, s akkor az eredeti üzenetet hordozzák. A népmesékben a legteljesebben fel lehet fedezni az örök érvényű igazságokat. Ezek tanítottak. Felnőttek mesélték felnőtteknek, miközben hallgatták a gyermekek is. Minden életkorban mást és mást tudott üzenni nekik, mert gyakorlati és elméleti tanácsokat is adott arról a tudásról, hogyan lehet normálisan leélni az emberi életet (pl. döntéshozatal, hogyan viszonyuljak a szenvedéshez, a veszteségekhez, mi történik, ha elbukom). A magyar népmesék megegyeznek Jézus tanításával, erőt lehet meríteni belőlük. Éppen amilyen élethelyzetben vagyok, azonosulhatok a népmesének egy olyan szereplőjével, amelyik éppen hasonló élethelyzetben van.”

Az arany gyapjas kosok című magyar népmesét elemezve Szeibert András kiemelte a legfontosabb üzenetet: az anyagi javakért nem szabad feláldozni örökségünket. Sorsokat írnak le a népmesék, mert szerepeket játszanak. Vannak, akik akadályozzák az előremenetelt, vannak, akiktől tanulhatunk. A szolgálat nemesít, amit a többi ember érdekében teszünk. Éberségre tanítanak a népmesék. Az elindulás mindig nehéz kérdés, az életben is ez a legnehezebb. Van csapdahelyzet és szükséges az irányváltás. Aztán jön az erdő, a puszta. Az óriás jelképe a fogyasztói társadalomnak, neki az örökségünk kell, nem a pénzünk. A pásztornak egzisztenciális szenvedést kell átélnie, a reménytelenséget is, de újra felépíti önmagát. Minden szakrális küzdelem a saját bensőnkkel, a rossz felünkkel való küzdelem. Kellenek a jelek, az önismeret. A szereplők személyiségformálódáson mennek át, hogy végül elnyerjék a jól megérdemelt jutalmat. S hogy a székelységhez is van valami köze a mesének, azt onnan gondoljuk, mert ilyen mondat is elhangzott: „Úgy talál, mint a bodosi lakodalom”. De hogy az milyen is volt, járjon mindenki utána...