Járta annak idején az a szólásmondás, hogy ,,akit az Isten megvert, abból tanítót csinál". Sehol ezen a földkerekségen nem — még a klasszikus kapitalizmusok hazájában sem — fizetik meg érdemük szerint a nevelés közkatonáit. De nem fizetik meg — munkájuk eredményességének, avagy eredménytelenségének mértékében — azokat a társadalmi ágazatokat sem, amelyek nem termelnek pénzt, csak fogyasztanak (egészségügy, köztisztviselők stb.). Kérdés: ebbe bele kell nyugodniuk, vagy sem?

De térjünk a tárgyunkra. Mi a baj napjainkban (nem csak a romániai, és nem csak a magyar) az oktatásügyben? A közöny. A bűnös és eléggé el nem marasztalható közöny mind az oktatók, mind a tanulók, sőt, még a szülők részéről is. A közöny termeli az alacsony színvonalú és csak biflázásra épülő oktatói munkát, a közöny termeli az oktatási folyamat kényszerű és hiábavaló érzetét, ez teszi ,,olcsóvá" (és megvásárolhatóvá) a diplomát. A tanítók és tanárok alacsony szintű megrekedése, a szülők és a tanulók igénytelensége és a távlatnélküliség egyaránt minősíti a nevelők munkáját.

Sajnos, csak kevés ideig gyakorolhattam tanári hivatásomat. Igen: HIVATÁSOMAT! Nagy betűvel, mert annak idején lehettem volna jól fizetett orvos, mérnök, ügyvéd, de én tanítani akartam, szüleim ellenében is. Volt előttem példa: apám, aki nem elégedett meg soha az órák alatt adott anyaggal, hanem iskolán kívül is folytatta a nevelőmunkát. Én is ezt tettem, amíg a kommunizmus tanítani engedett, vagy a közelmúltban sakkoktatóként is.

Akkor hát mi a bajom a mai tanüggyel? Az a letargikus állapot, amelyben leledzik! A falun tanítók alig várják (vagy meg sem várják) az óra végét, máris szaladnak az autóbuszhoz, vonathoz. Amikor én kezdtem Szépvízen, eszembe sem jutott, hogy Csíkszeredából ,,navétázzam". Örömmel végeztem a ,,kultúrmunkát", a falusi nép elismerése volt érte a jutalom.

A mai tantestület tagjai — bár kevés a konkrét tapasztalatom, akár tévedhetek is — alig ismerik a legfrissebb pedagógiai-pszichológiai vagy szakmába vágó tudományos eredményeket, holott erre a számítógép igazán lehetőséget nyújt. Nem vásárolnak szakkönyveket, nem jelennek meg az ilyen könyveket felkínáló könyvbemutatókon, történelmi megemlékezéseken. Nincs iskolán kívüli nevelőmunka! A szülőknek erre ,,nincs idejük", az osztályfőnök, tanár nem érzi kötelességének az ,,Élet" felé irányítani tanítványát.

És a román nyelv? Meg kell tanulni! De nem az a lényeges szempont, hogy anyanyelvi vagy idegen nyelvi formában. Nem Sadoveanu moldvai tájnyelvét, hanem a ,,konyhanyelvet" kell megismerniük a székely gyerekeknek. Ehhez pedig a BESZÉLGETÉS vezet. Ehhez a más környezetben, románok közt eltöltött nyaralás vezet. Ha van beszédkészség, a román kultúra megismerése gyerekjáték. Bátran kell beszélni, s akkor egyre jobb lesz románnyelv-tudásunk.