Az infrastruktúra majdnem teljesen elkészült a vidombáki repülőtéren, de még elég sok másféle munkát kell elvégezni addig, amíg az első járat fel-, illetve leszállhat, ezért az ígéretek ellenére idén novemberben sem nyitják meg a Brassó melletti légikikötőt, az egyetlen olyan repülőteret, amely újonnan épült meg Romániában az elmúlt fél évszázadban.
Az év végéig minden működőképes lesz, de a járatok menetrendjét a légitársaságokkal kell egyeztetni – nyilatkozta Adrian Veștea Brassó megyei tanácselnök. Hozzátette: több légitársaság is kötött már előszerződést, ám azt még nem tudni, hogy mikor indul a forgalom. A vidombáki reptér igazgatója, Alexandru Anghel elmondta: április 25-én átadták az utasterminált, most szerdán a fényjelző rendszert, átvették a szatelliteljárásokat, és megkezdték a repülési eljárások kidolgozását. Ezek után következik a légtér meghatározása, július-augusztusban érkeznek a rádiónavigációs eszközök és a virtuális irányítótorony részei (a vidombáki repülőteret Aradról irányítják majd), ezt követően a repülés-ellenőrzést és az eljárások kiadását kell elvégezni. Hangsúlyozta: a munkálatok befejezése és az összes jóváhagyás beszerzése még nem jelenti azt, hogy rajtolhatnak a gépek, az első járat előtt hat hónapra van szükség a jegyek eladásához, a járatok népszerűsítéséhez, ezért nem lehet tartani a novemberi határidőt. Más határidőt ő sem nevezett meg.
A vidombáki repülőtérhez a tervek szerint a majdani Brassó–Bákó autópályáról és a Brassó–Segesvár vasútvonalról is építenek összeköttetést.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.