Igényes és jelentős hiánypótló tudománytörténeti – pontosabban: földtani és bányászati vonatkozású – kötettel örvendeztette meg olvasóit a kolozsvári Wanek Ferenc geológus. A nyugalmazott mikropaleontológus (parányőslénytanász) Fordulópontok és meghatározó személyiségek Erdély altalajkincseinek megismeréstörténetében 1920 előtt című könyvét Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is bemutatta, ahogy ő maga fogalmazott, nem ismertette, hanem csak „ízleltette”. Művében áttekinti a napjainkban ismét kiemelt figyelemnek örvendő földgázkutatás témáját is.
Wanek Ferenc könyvét (Fordulópontok és meghatározó személyiségek Erdély altalajkincseinek megismeréstörténetében 1920 előtt – Scientia Kiadó, 2021, Kolozsvár) nem csak a földtan iránt érdeklődők lapozhatják, hanem mindazok, akik kíváncsiak az erdélyi természettudományos gondolkodás fejlődésére, meghatározó pillanataira, illetve alig ismert személyiségeire. A fejezetek között egyaránt találunk közismertebb, illetve kevésbé feltárt témákat, a szerző egyebek mellett a földgáz, a só, a szén kutatástörténetét tekinti át. Megemlíthető néhány a fejezetek közül: kalotaszegi bányászattörténet, torockói vasművesség, az Erdélyben többször is felfedezett metángáz (elsőként 1671-ben Bázna környékén jelezték az „égő vizeket”, majd a gáz évszázadokkal később, 1908-ban Kissármás közelében tört fel egy fúrásból), valamint az erdélyi szénbányászat kezdetei, illetve a Baróti–Brassói–Háromszéki-medencesor széntartalmú pliocén üledékeinek kutatástörténete. Wanek emellett több kutató, köztük Herbich Ferenc, Koch Antal, Halaváts Gyula és Pálfy Mór munkásságát is tárgyalja, de foglalkozik Apáczai Csere János munkásságának földtani vonatkozásaival is.
A könyv lektora, Boér Hunor előszavában rögzíti: „A kötet témájának egy másik sajátosságára szintén a szerző figyelmeztet: senki nem írhatja meg helyettünk ezt a történetet, mert a mai magyarországi szakma számára csaknem száz éven át tabu volt, a román szakma máig nem nyitott rá, a német számára pedig – az erdélyi szász közösség felszámolódásával – már lassan hozzá sem férhető.” Majd azt is hozzáfűzi: „Wanek Ferenc az utolsó természettudósunk, aki még – transzilván emberként – mindhárom, gyakran csak párhuzamos nemzeti tudományos életben otthonos.” Könyve „igazi kincsesbánya minden részletében” – hangsúlyozza Boér Hunor.
Wanek Ferenc érdeklődésünkre elmondta, ez a kötet hézagpótló, és azért fontos számára, mert eddigi tudománytörténeti írásai különböző kiadványokban jelentek meg, szerteágazó témákkal. „Ebben a könyvben sikerült kiválogatnom s történelmi sorba állítanom a leglényegesebbeket – magyarázta –, melyek Erdély ezeréves nyersanyagbányászatára és a mögötte álló földtani kutatásokra vonatkoznak, ezáltal egy átfogó képét igyekeztem megteremteni elődeink nem mindennapi eredményei közérthető ismertetésének.” Azt is megjegyezte, Erdély ásványkincsekben köztudottan gazdag, de azok megismeréstörténete nincs kellően feltárva, e folyamat szereplői még kevésbé kerültek be a köztudatba. „Holott azokra a személyiségekre is nemzeti és lokálpatrióta büszkeséggel tekinthetünk, akik e folyamatban rendkívülit alkottak, mint Nyulas Ferenc, Gergelyffy András, Halaváts Gyula vagy Bányai János. Nem csak történelmi vagy irodalmi-művészeti nagyságaink vannak, hanem a kevésbé ismert tudományok területén is, ők is részei kulturális örökségünknek!” – hangsúlyozta.
Mint fogalmazott, az általa feltárt tudománytörténeti eredmények közül könyve három részét tartja leginkább lényegesnek: a középkori Kolozsvár környéki aranybányászat és sóbányászat eddig ismeretlen történetére vonatkozó fejezetet, majd az Erdélyi-medence földgázkincsének „nem mindennapi felejtéstörténetét és háromszori újrafelfedezését”, valamint az elfelejtett, félig osztrák, félig erdélyi szász Leopold Fichtel világhírű parányőslénytani munkásságára fényt vetítő oldalakat. „A legmarkánsabb tudománytörténeti újdonság – magyarázta Wanek Ferenc – talán mégis az 1672-ben először felfedezett, majd Nyulas Ferenc, Gergelyffy András és Mészáros György által 1808-ban tudományosan megkutatott és a világon elsőként ipari alkalmazásra javasolt metángáz fatális felejtéstörténete, azé a földgázé, melyet pont száz évvel később, kálisót keresve ismert fel a magyar ipar. Ez a tudományos »emlékezetkiesés« elképesztő történelmi lehetőséget szalasztott el a 19. századi hazai gazdaság számára.”
Kérdésünkre, hogy kötetének összeállítását hány évnyi kutatás, munka előzte meg, Wanek Ferenc elmondta: „Éppen az erdélyi földgáz felfedezésének korai, de elfelejtett történetére jöttem rá, egy véletlen folytán, még az 1970-es évek közepén. Majd nem sokkal később Leopold Fichtel személyét azonosítottam, még az osztrák szakirodalomban megjelent, őt és szerzőtársát (Carl Moll) megillető revideálását megelőzően, de akkor azt csak egy marosvásárhelyi rádióadásban sikerült közölnöm, mert egyetemünk (a kolozsvári Babeș–Bolyai – szerk. megj.) tudományos fórumán nem mutathattam be, főnököm szavait idézve azért, mert »az most nem aktuális«. Tehát az 1970-es évektől kezdve foglalkoztat – egyre intenzívebben – az erdélyi földtan és bányászat története, de a földtan felsőfokú oktatástörténete is. Eredményeimet azonban csak 1990 után kezdtem közölni”.
A 77 esztendős Wanek Ferenc még azt is megjegyezte, szándékában áll egy-két hasonló könyv megszerkesztése, illetve megjelentetése. „Egyik az egykoron híres, mára elfelejtett fürdőhelyeink ismerettörténetét, míg a másik az erdélyi magyar nyelvű egyetemi földtanoktatás történetét lenne hivatott bemutatni. Adósnak érzem magamat – összegezett – még az erdélyi szászok jelentős földtani eredményeinek megismertetésével, mert honunkban talán nemigen maradt már más, aki ezt a kivételesen gazdag hagyatékot napfényre hozhatná.”
