Czetz János 1822. június 8-án született Gidófalván. A 200 éves évfordulóra kétnapos rendezvénysorozatot szervezett Kovászna Megye Tanácsa – több társult intézménnyel közösen. Az évforduló napján mellszobrot avattak Gidófalván a Czetz János Általános Iskola udvarán, ünnepi istentiszteletet tartottak a református templomban, bemutatták Kedves Gyula Czetz János 200 című életrajzi kötetét és a Székelyföld folyóirat tematikus számát, felavatták a Czetz-emlékszoba felújított kiállítását. Másnap Sepsiszentgyörgy főterén szabadtéri kiállítás nyílt a tábornok életútjáról, Tóth Lajos által faragott emlékkopját avattak a ’48-as kopjafaparkban, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében Háromszéktől Argentínáig címmel szerveztek emlékkonferenciát. Mai Történelmünk rovatunkban folytatjuk a Czetz Jánosra való emlékezést. A Magyarosi Sándor hadtörténész kurátorságával készült kiállításból átvesszük a Czetz halálának 30 éves évfordulója alkalmából szervezett argentínai megemlékezésekről szóló beszámolókat, melyek az ottani Délamerikai Magyarság című lapban jelentek meg, köztük az argentin katonai akadémia, a Colegio Militar akkori igazgatójának méltatását – a szerkesztőség által adott címmel. Fordításban közöljük továbbá a katonai akadémia jelenlegi igazgatójának alkalomra írt köszöntőjét.
Nagyszabású hazafias ünnepség volt a Czetz tábornokra való emlékezés
Részt vett két argentínai tábornok és a hadapródiskola egy küldöttsége is
Buenos Aires, március 11.
Vasárnap délelőtt, igazán verőfényes szép időben folyt le a buenos airesi Recoleta temetőben az idei márciusi emlékünnepély, amely mind a résztvevők nagy számánál, mind az argentínai közvélemény részéről is megnyilvánult nagy érdeklődés folytán egyike volt az eddig rendezett legszebb nyilvános magyar ünnepségeknek.
Már jóval 11 óra előtt szinte feketéllett a temető bejárata a gyülekező magyar közönségtől; ott voltak az egyesületek vezetőin kívül a magyar kolónia legszélesebb rétegei, feltűnő nagy számban asszonyok és leányok; kivonultak az iskolák nemzeti ruhába öltözött apróságai stb.
Az argentínai hadsereg részéről Enrique Jauregui tábornok, a katonai adminisztráció feje, valamint Francisco Guido Lavalle tábornok, a Czetz János által alapított Colegio Militar ez idő szerinti igazgatója és hat fehér díszruhába öltözött kadét jelent meg, akiket Wodianer követ fogadott és kalauzolt a magyar szabadsághős családi sírboltjához. Megjelentek Schlesinger és Kelety konzulok, a tábornok unokája, dr. Caranzas orvos felesége és hozzátartozói, valamint a Caranzas és Rosas család több tagja. Képviselve volt az argentínai sajtó is.
A hazafias ünnepélyt Wodianer miniszterrezidens nyitotta meg: néhány lelkes szó kíséretében a magyar haza nevében hatalmas babérkoszorút helyezett a díszes mauzóleum lejárata elé. Ezután Berta Ica és Kupcsó Juliska, a pineyroi magyar kolónia két kis növendéke szavalt hazafias verset, majd Janovitz Elemér, az ünnepélyt rendező Magyar Egyesületek Szövetségének elnöke tartotta meg spanyol nyelven az ünnepi beszédet. Visszaemlékezett az 1848-as dicső szabadságharcra, amelynek egyik lelkes katonája, majd vezérei egyike volt Czetz János, aki a szabadságharcnak túlerővel történt leveretése után a vendégszerető Argentínában talált új hazára. Ennek a hazának is szolgált tudásával és vérével; megpecsételve a két szabadságvágyó nemzet barátságát, amelyet ma Czetz János sokezer honfitársa élvez és szolgál becsülettel. Beszéde végén a Szövetség koszorúját tette le a nagy magyar és nagy argentin koporsója elé.
Kálnay András, a Mérnökegyesület elnöke a nagy Március jelentőségét méltatta. Párhuzamot vont az akkori idők és a mai napok eszméi között, amelyek ha eltérést mutatnak is, ha a fejlődéssel együtt előre haladnak, lényegükben ma is azonosak: a testvériség, szabadság és egyenlőség örökkön élő eszméi azok.
Fehér Sándor, mellén a világháború egész sor kitüntetésével, a világháború magyar katonái nevében beszélt a nagy előd sírboltja előtt, és a hadviseltek nevében tett fogadalmat arra, hogy a haza hívó szavára mindig készen állanak és a mai igazságtalan helyzetbe nem fognak megnyugodni, nem, nem soha.
Magosi József, a valentinalsinai iskola növendékének szavalata után Demeter Lajos, a Rákóczi Sportklub nevében tett pár lelkes szóval élővirág-koszorút a két babérkoszorú közé, azután a jelenvoltak kalaplevéve elénekelték a Himnuszt és ennek hangjai mellett oszlott szét a több száz főnyi ünneplő közönség.
A szép ünnepség méltó helyet kapott a legtöbb fővárosi újság hétfői számának beszámolói között, sőt, több lap fényképfelvételeket is közölt a magyar kolónia ünnepélyéről.
(Délamerikai Magyarság, 1934. március 13.)
A szabadság szeretete és hősiesség
Egy kiváló katona halálának új évfordulójához érkeztünk; Coronel Czetzéhez. Intézetünk hódolattal emlékezik a magyar katonára, aki alapítása óta rányomta egyéniségének bélyegét arra az intézetre, amelyben hadseregünk tisztjeit kiképezzük.
3262 ifjú hagyta el az intézetet annak létesítése óta, és ezek mindig érezték a kollégium falai között az első igazgató emlékét. S él azóta is a mi katonai ifjúságunk lelkében a hódolat érzése katonai nagyapjuk iránt, aki miután példát mutatott – vére hullatásával – a harcok mezején s megállotta helyét a tudomány terén is, ideérkezett a mi tereinkre, egy előkelő argentínai hölgyhöz fűzött mély érzésekkel, ami eldöntötte a mi hazánkhoz való csatlakozását haláláig.
Az ország hálával tartozik neki. Bölcse volt a tudományoknak, melyeket tisztjeink több generációjába ültetett, s amikor már élete alkonyához érkezett, még mindig ott volt – maga körül a kiválogatottakkal – a legelső mérnöki iskola élén, mely a mi újjászervezett és modernizált hadseregünk egyik tényezője lett.
Ez volt az apoteozisa, feldicsőülése mindazoknak a törekvéseinek, amelyeket a katonai intézet tökéletesítése érdekében kifejtett.
Nem lehet benne kétség, hogy annak a hatalmas új épületcsoportnak, amely most a Colegio Militar részére épülőfélben van, egyik legméltóbb helyén ott fog ragyogni Magyarország e nagy katonájának bronzszobra; az ő látása nemcsak frissen fogja megőrizni az ő és kiváló szolgálatainak emlékét, hanem emlékeztetni fog az ő hazájára is, melyet a mi hazánkkal két közös erény forrasztott már lélekben egybe: a szabadság szeretete és a hősiesség.
Francisco Guido Lavalle tábornok, a Colegio Militar igazgatója
(Délamerikai Magyarság, 1934. szeptember 8.)
