Rá emlékezünk ma, Juan Fernando Czetzre, az argentin hadsereg ezredesére, akinek Magyarország volt a szülőhazája. 1822. június 8-án, katolikus nemesi családban látta meg meg a napvilágot, és a keresztény neveltetés, melyben gyermekkorától fogva részesült, egész életét végigkísérte. Példaképe édesapja volt, aki maga is tisztként szolgált, és bár csak ötéves lehetett, mikor elveszítette őt, ez nem tántorította el attól, hogy maga is katonai pályára lépjen. Tizenkét évesen az akkori osztrák császárság területén működő bécsújhelyi katonai akadémiára került, ahol minden vizsgáját évfolyamelsőként tette le. Tanulmányai befejeztével hadnagyi rangot kapott: fényes jövő elé nézett.

1848-ban, mikor Európát forradalmak borították lángba, a magyar hazafiak harcba szálltak, hogy kivívják nemzetük függetlenségét. E küzdelemben Czetz kimagasló vezetői képességekről tett tanúbizonyságot, amelyeknek köszönhetően rövidesen tábornokká léptették elő, és egy 30 ezer fős hadsereg vezetését bízták rá. 27 évesen ő lett az akkori Magyarország legfiatalabb tábornoka. Győzelemben és vereségben egyaránt kiállt népe szabadságáért, és ha kellett, saját vérét adta hazájáért a harcmezőn. A szerencse végül nem kezdvezett a magyar szabadság ügyének, Czetz pedig, hogy embereit a dicstelen fogságtól megmentse, feloszlatta az általa vezényelt hadsereget.

A forradalom bukását követően életében új, fájdalmasan zaklatott időszak vette kezdetét. Belátva, hogy számára az egyetlen tisztességgel járható út az emigráció, elhagyta hazáját. Sorsa először Németországba, majd Franciaországba és Angliába sodorta, ahol egy barátján keresztül néhány magas rangú angol hölggyel is megismerkedett. Leendő feleségével új ismerősei révén, egy spanyolországi utazás során találkozott: a Basilia nevű hölgy, akibe beleszeretett, az akkori argentin történelem egyik legjelentősebb személyiségének, Juan Manuel de Rosas tábornoknak az unokahúga volt.

1859-ben házasodnak össze, abban az évben, amikor újra lehetőség mutatkozott a magyar szabadság ügyének előmozdítására. Czetz, akit felesége is támogatott ebbéli törekvéseiben, alaposan kivette a részét egy magyar légió szervezéséből, azonban a terv, hogy a mintegy 30 ezer főt számláló erővel Magyarország szabadságáért szálljanak harcba, politikai okok miatt kudarcba fulladt. A dolgok ilyetén alakulása miatt a reményvesztett és elkeseredett tábornok ekkor döntötte el, hogy feleségével és fiával Argentínába költözik. Legnagyobb szellemi és tudományos megvalósításaira életének e második, argentínai szakaszában került sor.

Van Czetz jellemének egy olyan sajátossága, ami katonaembernél ritkaságszámba megy: egyszerre volt a szellem és a tettek embere. Azt követően, hogy 1860-ban megérkezett Argentínába, megszerezte a földmérői címet – az ehhez szükséges tudással már korábban is rendelkezett –, aztán új hazája szolgálatában hatalmas munkába kezdett: kiterjedt földrajzi régiók határainak megállapításában vett részt, térképeket készített, vasútvonalak nyomvonalát jelölte ki, városrendezési feladatokat látott el, dolgozott a határok kiigazításán – egyszóval lefektette nemzetünk számára a topográfia alapjait. Az Argentin Katonai Földrajzi Intézet megalapítása szintén az ő nevéhez fűződik.

1865-ben, Mitre tábornok elnöksége idején kitört az úgynevezett Hármas Szövetség háborúja. Czetz ezredesi rangban felvételt nyert az argentin hadseregbe, és megbízást kapott egy olyan műszaki alakulat megszervezésére, amelynek már ebben a konfliktusban is bevethetőnek kellett lennie. Megbízatásának felelősséggel és fáradhatatlan munkával tett eleget, azonban az általa szervezett alakulatot végül mégsem vezethette személyesen harcba: röviddel az indulás előtt kiújult egy régi betegsége, ami hosszú időre ágyhoz kötötte. Felépülését követően ismét teljes erőbedobással fordult földmérői, illetve térképészi feladatai felé. Új határok és útvonalak kijelölésével, illetve újabb városok felmérésével járult hozzá a hatalmas kiterjedésű argentin területek földrajzának alakulásához.

1869-ben, amikor Buenos Airesbe visszatért, két megbízás is várta: az egyik az argentin vasútvonalak építésében szánt volna szerepet neki, a másik azonban magától Domingo Sarmiento elnöktől származott, és egy katonai akadémia megszervezésére vonatkozott. Czetz az utóbbi felkérést fogadta el, és e döntésnek köszönhetően ő lett katonai főiskolánk első igazgatója is. Argentínában ekkoriban hatalmas igény mutatkozott egy olyan intézmény létrehozására, amely a leendő katonatisztek oktatását Európa legjobb katonaiskoláinak szintjén valósítja meg. Czetz katonai alkalmassága, erkölcsi tartása és lelkiereje majdhogynem szavatolta az oktatás kiválóságát és az intézmény dicső jövőjét. Négy hosszú éven át, 1870-től 1874-ig dolgozott éjt nappá téve, hogy a kitűzött célokat elérje. Olyan hatalmas felelősségtudattal végezte ezt a munkát, hogy a saját emlékiratai szerint e négy év alatt még színházba is csak egyszer jutott el.

Első igazgatónk szellemisége kitörölhetetlenül beleivódott fiatal tanítványaink lelkébe, akiket kadét uraknak szólított. E megnevezés mindmáig változatlanul fennmaradt, arra buzdítva növendékeinket, hogy példaként tekintsenek a magyar történelem olyan nemes lovagjaira, mint Szent István és Szent László, akik egykoron dicsővé tették szülőföldjük nevét. Úgy vélte, minden kadétnak és leendő tisztnek, aki a katonai pályát választja hivatásául, arra kell törekednie, hogy tökéletes úriemberként tekintsen rá a társadalom.

A katonai akadémián töltött évei után egyéb területeken is megcsillogtatta tehetségét: oktatott topográfiát a buenos airesi haditengerészeti akadémián, tanított aritmetikát, geometriát és matematikát az első nők számára alapított iskolában, amelyet Entre Ríos tartományban hoztak létre. Az 1880-as években újabb topográfiai kutatásokat folytatott, majd 1884-ben kinevezték a vezérkar 4. osztályának vezetőjévé. Az általa irányított osztályból fejlődött ki a későbbiek folyamán az argentin hadsereg műszaki fegyverneme. 1896-ig töltötte be ezt a hivatalt, és ezzel egyidőben utak, hidak építését, illetve távíró és vasútvonalak kialakítását is irányította és felügyelte. Aktív életének ezen utolsó szakaszában újra kapcsolatba került a Colegio Militarral: 1884-től tagja lett annak a felügyeleti bizottságnak, amelynek többek között az volt a feladata, hogy új oktatási terveket javasoljon az intézet számára. És mintha csak az a vágy vezérelte volna, hogy méltó örökséget hagyhasson szeretett kadétjaira, ekkor írta meg és adta ki az Argentin Köztársaság katonaföldrajzáról szóló dolgozatát. Ez a munka, illetve az állandó és ideiglenes erődítésekről írt értekezése tekinthető e kiemelkedő katonai pályafutás utolsó két állomásának.

Az Úr e harcos szellemű és nemes eszméket valló férfiúnak szokatlanul hosszú életet adott: 1904. szeptember 6-án, 82 éves korában hunyt el. A véletlen úgy hozta, hogy ugyanebben az évben tették le a Colegio Militar új épületének alapkövét El Palomar városában – arról az épületről van szó, amelyben az intézmény napjainkban is működik. Czetz Jánost először Argentína legjelentősebb temetőjében, a Recoletában temették el, aztán 1969-ben, a Colegio Militar de la Nación létrehozásának századik évfordulója alkalmából földi maradványait intézetünk kápolnájába szállították át. Az argentin hadsereg, hogy e példaértékű életút iránti tiszteletét kifejezze, a műszaki fegyvernem egyik alakulatát róla nevezte el.

A Colegio Militar de la Nación soha nem szűnő tisztelettel adózik első igazgatója emlékének e napon, ugyanakkor kifejezi háláját szülőhazája iránt, hogy egy ilyen személyiséget adott nekünk, mint Czetz János magyar tábornok és argentin ezredes, a példás katonai vezető, tudós, gondolkodó, tanár és példakép, a nemzetek haladásának és az ifjúság előmenetelének elkötelezett híve.

Nyugodjék békében, tábornok úr! A küldetését teljesítette. Fogadja hálás köszönetünket mindenért.

El Palomar, 
2022. június 8-án 
Guillermo Hipólito Martinez ezredes, a Colegio Militar de la Nación igazgatója

(Fordította Lukács Emese, szerkesztette Magyarosi Sándor)