Slota szélsőségesnek nevezte Sólyom Lászlót
Szélsőségesnek nevezte Sólyom László magyar államfőt Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke tegnap tartott pozsonyi sajtóértekezletén.
,,Vajon nem politikai szélsőséget bizonyít-e" az, hogy a magyar köztársasági elnök pártolja a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit — tette fel a kérdést a magyarellenes indulatairól elhíresült szlovák kormánykoalíciós párt elnöke, utalva Sólyom László május 18-án elhangzott álláspontjára. Sólyom László a Határon túli magyarság a XXI. században című konferenciasorozaton az autonómia és a regionalizmus kérdéséről szólva azt mondta, hogy noha a szomszédos országokban az ilyen törekvésekre hisztérikusan reagálnak, ,,a mi feladatunk az, hogy tényszerűen tárjuk fel ennek az önigazgatási formának az európai lehetőségeit".
Ünnepi könyvhét
Megkezdődött tegnap a 78. Ünnepi Könyvhét a budapesti Vörösmarty téren; a kortárs magyar irodalom ünnepét Kovács András Ferenc kolozsvári költő nyitotta meg az eseményre írt, Rigmus a könyvről című versével. A Vörösmarty téren és környékén hétfőig több mint százötven pavilonban csaknem kétszáz magyarországi és határon túli magyar kiadó várja kínálatával az érdeklődőket, a központi rendezvénnyel párhuzamosan csaknem ötven helyszínen, közöttük harminc vidéki városban rendeznek könyves seregszemlét.
Putyin a NATO ellen
Oroszország arra reagált a minapi kettős rakétakísérlettel, hogy a NATO-tagok új fegyverekkel töltik meg Kelet-Európát — fejtette ki Vlagyimir Putyin. „Új támaszpont Bulgáriában, még egy Romániában, rakétatelephely Lengyelországban, radar Csehországban, mit tehetünk ezzel? Nem nézhetjük tétlenül, egyoldalúan folytatva a megállapodások teljesítését" — hangoztatta Putyin.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.