Minden cég életében vannak olyan feladatok, amit el kell végezni annak érdekében, hogy szabályosan tudjon működni. Többek között a könyvelés is ezek közé tartozik, ami lényegében nem más, mint a gazdasági események valóságnak megfelelő rögzítése a számviteli szabályoknak megfelelően.
A törvénynek 100%-ban megfelelő könyvelés Budapest városában is elérhető, így a cégeknek, vállalkozásoknak lehetősége van a kiszervezésre. A kiszervezés azt jelenti, hogy a könyveléssel kapcsolatos feladatokat nem házon belül oldják meg, hanem kiadják egy másik cégnek.
Milyen előnyei vannak a könyvelés kiszervezésének?
A könyvelés egy nagy felelősséggel járó szakma, amire egy megfelelő tudással és tapasztalattal rendelkező szakembert kell foglalkoztatni. Ők azonban elkérik a munkájuk árát, ami azt jelenti, hogy a cégnek havi szintű és viszonylag nagy kiadást jelent a bruttó bérük biztosítása. Sok esetben kedvezőbb megoldást jelent, ha egy külsős cég segítségét kérik, ez esetben ugyanis nem munkabért, hanem megbízási díjat kell fizetni. Ugyanakkor nem kizárólag a kisebb költségek miatt érheti meg számításba venni a kiszervezést. A könyvelést végző dolgozó eszközigénye is megspórolható. Például nem kell számára irodát fenntartani, nem kell finanszírozni az oktatását és nem kell megvenni a drága könyvelő programokat sem.
Mik a kiszervezés legfontosabb lépései?
Miután átgondolva a dolgot arra jutunk, hogy érdemes a kiszervezés mellett dönteni, akkor először is találnunk kell egy megbízható céget. Fel kell venni velük a kapcsolatot és meg kell beszélni, hogy milyen feltételekkel, illetve megbízási díjjal vállalják a cégünk könyvelését. Ezt követően már csak a határozott vagy határozatlan időre szóló megállapodást kell aláírnunk.
A szakszerű könyvelés Budapest területén is rendelkezésre áll, így bármelyik cég dönthet a kiszervezés mellett. Vagyis átadhatja egy kifejezetten könyvelésre és bérszámfejtésre specializálódott cégnek a feladatokat. Ezzel több mindent nyer, arról nem is beszélve, hogy sok költséget megspórolhat. (X)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.