Öt európai uniós forrásokból finanszírozott beruházás el nem számolható költségeinek fedezésére hitelhez folyamodott Kovászna Megye Tanácsa, a Raiffeisen Bankkal jutottak egyezségre. A testület tegnapi rendkívüli ülésén egyebek mellett ennek a 33,6 millió lejes kölcsönnek a költségvetésbe történő beépítéséről döntöttek, illetve további két, szintén a büdzsét érintő határozatot hoztak. A három döntést fenntartások, kifogások nélkül fogadták el a testület tagjai.
Tamás Sándor, a megyei önkormányzat vezetője a napirenden szereplő tervezetek megvitatását és elfogadását megelőzően ismertette, hogy július 15-én írták alá a szerződést a pénzintézettel, miután korábban a testület tagjai már rábólintottak a kölcsön felvételére. Az elnök elmondása szerint a 33,6 millió lejből olyan beruházásoknak az önkormányzati önrészét, illetve további el nem számolható költségeit fedezik, ahol sürgős ezen összegek előteremtése. Öt ilyen beruházás van, az egyik a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum már zajló korszerűsítése. Emellett a két erdővidéki megyei út szintén folyamatban lévő teljes körű felújításának el nem számolható költségeit fedezik a hitelből. Tamás Sándor ezek kapcsán elmondta: a Hatodon átvezető, Málnásfürdőtől az apácai hídig húzódó úton a kivitelező folytatja a munkát, illetve a Barót–Vargyas–Hargita megye határa szakaszon is dolgoznak. Szintén a Raiffeisen Banktól felvett kölcsönből finanszírozzák a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház új sürgősségi osztályának építését illető el nem számolható költségeket. Az ötödik beruházás a sepsiszentgyörgyi speciális iskola épületének korszerűsítése, a kiadások oroszlánrészét ugyancsak uniós forrásokból fedezik itt is, csak az önrész jön a most felvett hitelből. Ez utóbbi teljes körű felújításnak is nemrégiben nekiláttak. A testület tagjai fenntartás nélkül fogadták el a vonatkozó határozattervezetet.
Az ülés napirendjén további két pont szerepelt. Az első az általános költségvetés módosítására vonatkozott. Az egyik tétel, melyet újonnan építenek be a büdzsébe, a fentebb említett hitelhez kötődik: 100 ezer lejt különítettek el a kamatokra. Emellett rábólintottak, hogy a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház a DbutanT Fesztivál megszervezésére 10 ezer lejes támogatást kapjon a büdzséből, illetve 100 ezer lejt különítettek el a Székely Nemzeti Múzeum körüli kerítés egy részének felújítására. Ez a munkálat nem volt belefoglalva az ingatlan uniós forrásokból történő korszerűsítésébe, helyreállításába. Negyedik tételként a mezőgazdasági minisztériumtól érkezett kis összegű célirányos összeget foglalták még bele a költségvetésbe. Végül az ötödik – szintén ellenvetés nélkül elfogadott – határozat az önkormányzat alárendeltségébe tartozó Kovászna Megyei Kulturális Központ által a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumától elnyert 800 ezer forint – nagyjából 9500 lej – támogatásnak a büdzsébe való beépítéséről rendelkezik. Az összegből a központ néptánc-műhelyfoglalkozások költségeit fedezi.