Annál különösebb művészi magányossága, kóborlása Európában, majd egyre erősödő betegsége (mániás depresszív pszichózisa), amely mindinkább meghatározza életmódját és kapcsolatait. Joggal gondolhatunk arra, hogy vallásos rajongással járó, fokozódó betegsége írásait is befolyásolja. Két műve, Az orr (1836) és az Egy őrült naplója is jelzi ezt. A halála előtti években már egyáltalán nem ír. Baráti érzelmeket sugall Puskinnal való kapcsolata. Aztán teljesen elborult elméjében a mindennapi élethez való viszonya is. Elhagyottan, beteg elmével él. Egyes életrajzírói szerint éhen halt (mert nem evett, nem ivott, csak imádkozott), mások azt is lehetségesnek tartják, hogy élve temették el, miután egy templom mellett ájultan találták és halottnak hitték. Ha műveinek csodálójaként olvassuk legemlékezetesebb drámáját (A revizor, 1836), vagy megnézzük a gyakran előadott színművet, gúnyos humorba öltöztetett képét kapjuk a haszonleső hivatalnokok korrupciójának. A nagy művének szánt Holt lelkek-et nem sikerült befejeznie, de a megírt részek sem tükrözik az egykor sikeres írót, unalmas ismétlésekben vesznek el a részletek a három könyvre tervezett műben.

Dosztojevszkitől származik az a megállapítás, hogy „az egész orosz irodalom Gogol köpönyegéből bújt ki”. A köpönyeg (1842) egy kistisztviselőről szól, aki végre annyi pénzt gyűjt, hogy megvehessen egy új köpenyeget, ám azt már az első nap leráncigálják róla és végleg elvész.

Gogol ukrán származásának tulajdonítható a Tárász Bulba című regénye (1835), amelyben a kozákok életét eleveníti fel.

„Ne a tükröt átkozd, ha képed ferde.” Ez a közmondás A revizor című színmű elején mintegy jellemzi a darab szereplőinek másmilyenné „változását” a feltételezett „revizor” előtt. Hlesztakov, az álrevizor hamar rájön arra, hogy a város elöljáróit akaratlanul is, de megtévesztette, s ebből hasznot húz. A kölcsön- (de inkább kenő-) pénzekkel eltűnik, a polgármester és a többi tisztviselő pedig csak távozása után kapja az értesítést, hogy jön a valódi revizor.