A gól nélküli első félidőt követően a második felvonásban a vendég FK Csíkszereda szerezte meg a vezetést, azonban a házigazda FC Unirea Dés fordított, így az újonc begyűjtötte a három pontot a másodosztályú labdarúgó-bajnokság nyitófordulójában. A székelyföldi csapat pénteken a Concordia Chiajna együttesét fogadja.
A csapatok jó ritmusban kezdték a mérkőzést, előbb Florin Blaj lövését védte a csíkszeredai kapus, majd Kovács Lóránt távoli próbálkozása fölé szállt, ezt követően Peter Gál-Andrezly már pontosabb volt, viszont a bal alsó irányába tartó labdát a hálóőr bravúrral hárította. A folytatásban Kovács Márk az ellenfélnek passzolt, ezt kihasználva Gabriel Fulga lőhetett távolról, Gyenge Szilárd nagyot nyújtózva szögletre tolta. A székelyföldi együttes az első felvonásban több szögletet is elvégezhetett, azonban a hazai védelem állta a sarat, sőt, a felszabadításoknak köszönhetően többször ellentámadásba lendültek. Az FK Csíkszereda a 37. percben vezetést szerezhetett volna, Gál-Andrezly betört a büntetőterületre, azonban előkészítését Omar El-Sawy senkitől sem zavartatva elpuskázta, majd nem sokkal később remek helyzetből fejelt mellé.
Szünet után a Dican Ferenc irányította csapat többet birtokolta a labdát, majd a 62. percben El-Sawy ellen szabálytalankodtak a büntetőterületen belül, így a játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet Kovács Lóránt magabiztosan értékesített (0–1). A házigazdák a 73. percben egyenlítettek, a csereként beállt David Maftei beívelését Alexandru Pop a védők figyelmetlenségét kihasználva közelről a hálóba bólintott (1–1). A gólszerzés felvillanyozta a Kolozs megyei alakulatot, amely ismét eredményes lehetett volna, ám Vita Dániel a gólvonalról mentett, a kipattanót pedig Ionuț Frăsineanu mellé lőtte. Az Unirea a 83. percben került előnybe, miután Vlad Bogdan kapásból a hálóba bombázott (2–1). A végén az FK Csíkszereda képtelen volt a gólszerzésre, a Dés a hajrában hatékonyan védekezett, így megszerezte mindhárom pontot. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.