A szervezők várakozását is felülmúlta az érdeklődés az idei SIC Feszt iránt, melynek második alkalommal adott otthont az árkosi Szentkereszty-kastély kertje. Becslések szerint közel húszezren fordultak meg az idén ötnaposra bővült rendezvényen. A fesztivál középpontjában ez alkalommal is a szórakozás állt, de nem csak, a koncerteken kívül érdekes beszélgetések, előadások hangzottak el. A szombati nap a családoké volt, színes, változatos programokkal.
Amint az a szerdai megnyitón elhangzott, a SIC Feszt szervezőinek kezdeti célja is az volt, hogy egy olyan rendezvényt hozzanak tető alá, mely az első fesztiválélménye tud lenni a háromszéki fiataloknak. Most azt is szem előtt tartották, hogy ne csak egy partihétvége legyen, hanem tanulási folyamattal is társuljon, ezt a célt szolgálták a szakmai előadások. Az öt nap alatt a két sátorban igen változatos volt a kínálat: startup-támogatásokról, sikeresen pályázókról, Erasmus programokról, női vállalkozókról, turizmusról és helyi gazdaságról, cégcsoporton belüli nemzedékváltásról, a romák integrációjáról, székelyföldi terrorvádról, élethosszig tartó tanulásról, a mezőgazdaság digitalizálásáról, de párkapcsolati kérdésekről is szó esett. A fiatalok ugyanakkor helyi sportolókkal is találkozhattak, a fergeteges bulikról közel húsz, zömében magyarországi egyéni előadó és zenekar gondoskodott, ugyanakkor a helyi diákzenekarok is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra.
Szombaton – az előző évekhez hasonlóan – a családok vehették birtokba a Szentkereszty-kastély kertjét. Mintegy negyven különböző „mesés” nevet viselő tevékenységen, kézműves-, ügyességi, készség- és képességfejlesztő foglalkozáson vehettek részt a látogatók. A tudományok iránt érdeklődők a Sárkányakadémián egyszerű kísérleteket próbálhattak ki. A Tűzgolyó sátornál a lángok színeiben készültek a nemezlabdák, a Kanóc Kuckóban pedig a gyertyaöntés rejtelmeit lehetett elsajátítani. A sütni-főzni szeretők hamuban sült pogácsát is készíthettek, aki pedig úgy gondolta, hogy kellő kézügyességgel is megáldott, a szövést, fonást is kipróbálhatta, vagy betekinthetett a mézeskalács házikóba. A Tündérkertben pártát, varázsbotot lehetett készíteni, illetve az érdeklődők az egészséges táplálkozásról is fontos tudnivalókat szerezhettek. Érdeklődésből nem volt hiány, szinte minden sátornál várni kellett, míg sorra kerülhettek a látogatók, és több foglalkozás – így a pártakészítés – nem csak a kicsik körében örvendett nagy sikernek. Azoknak sem lehetett panasza, akiket kevésbé kötött le az ügyeskedés, őket hagyományos népi játékok várták, illetve a tó partján a bátorságösvénynek keresztelt ügyességi pálya, ahol különböző akadályokon kellett átjutni, célba dobni, „rönköt” és zsákot cipelni. A már hagyományosnak számító bábjáték sem maradt el. Míg tavaly a királykisasszonyt kellett megmenteni a tóban rejtőző gonosz sárkánytól, a családi napot ez alkalommal a világszép, világraszóló lakodalom, népi táncos mulatság zárta az IKA Ifjúsági Egyesület táncosaival.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.