A végéhez közeledik az Országos Lakásépítési Ügynökség (ANL) által finanszírozott, Kézdivásárhely önkormányzata révén biztosított önrésszel épülő tömbház építése: a mutatós ingatlanon a külső munkálatok befejeződtek, megkezdték a terület rendezését.
Kívül már végső formáját mutatja az ANL-s alapokból épített tömbház a Penny Áruház melletti területen: a fehér falakat fabetétes díszítés töri meg, az épület homlokzatán pedig a finanszírozó logója is ott díszeleg. Soha ilyen gyors ütemben nem épült Kézdivásárhelyen tömbház, korábban évekbe telt, míg az ingatlanok elkészültek, most pedig – a téli időszakot leszámítva – pár hónap alatt elkészült vele a megyeszékhelyi Conico Rt.
A héten megkezdődött a terület rendezése is, a tervek szerint lesz parkoló, és játszóteret is kialakítanak. A tömbházban fiatal házasok számára 15 lakrész áll rendelkezésre, ez nem sok, ha figyelembe vesszük, hogy mekkora a várólista a helyi tanács asztalán.
A lakások odaítélését egyébként az ANL fogja végezni egy feltételrendszer szerint, ami a tömbház befejezését követően lesz elérhető az érdeklődők számára.
A céhes városban súlyos lakáskrízis van, emiatt mind a bérleti díjak, mind az ingatlanok árai elszálltak: nem ritka, hogy egy jobb beosztású, tágasabb háromszobás, felújított tömbházlakásért 80–100 ezer eurót kérnek, és még ezen az áron is elkelnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.