Kürtőskalács – a székely értékVisszatér az Édes ízek fesztiválja

2022. augusztus 19., péntek, Közélet

Két év kényszerszünet után visszatér Székelyföld egyik kiemelkedő gasztronómiai rendezvénye, a negyedik kiadásához érkezett Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválja – jelentette be tegnap a szervezők képviseletében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, valamint Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. Szeptemberben, 9-e és 11-e között kalácssütő versennyel, szakmai konferenciával, vásárral, gyerekprogramokkal, kulturális műsorral és koncertekkel várják az érdeklődőket a városközpontba, a főtérre, valamint a Bodok Szálló előtti parkolóba. A rendezvény idén több újdonsággal is szolgál, egyebek mellett újragondolt kürtőskalács is készül az immár Michelin-csillagos kézdivásárhelyi Veres István séf, a zsűri tiszteletbeli tagja jóvoltából, de az egymással versengő csapatok is úgymond „reformkalácsok” készítésével mérik össze tudásukat.

  • Albert Levente archív felvétele
    Albert Levente archív felvétele

Tamás Sándor szerint abból kiindulva, hogy a kürtőskalács a Székelyföld gasztronómiai kultúrájának fontos eleme, illetve a székelyföldi értéktár egyik legjelentősebb kincse, úgy döntöttek, hogy az idei fesztivál nyitónapján szakmai kerekasztalra is sort kerítenek. A meghívottak Kovászna, Hargita és Maros megye szakemberei, akik a Székelyföldi Értéktár Mozgalom témakörben értekeznek majd. A szakmai találkozó célja a három székelyföldi megye területén zajló értéktári mozgalmak megismerése, összehangolása és szakmai tapasztalatcsere, vagy egyszerűbben megfogalmazva: számba venni a térség értékeit, és közösen dolgozni azok megőrzésén. A megyei önkormányzat elnöke továbbá kitért arra is, hogy büszkeség forrása lehet, hogy hagyományos és modern receptek alapján a Székelyföldön évszázadok óta készül a kürtőskalács, illetve legalább ennyire fontos, hogy az idők folyamán az egykoron ünnepi étekből mára már önálló foglalkozáslett, ami legkevesebb másfél ezer családnak biztosít jövedelmet nemcsak a térségben, hanem ország-világ megannyi szegleteibe eljutott már a híre ennek a sajátos székely csemegének.

Tamás Sándor továbbá kifejtette, hogy a rendezvény továbbra is a kürtőskalács mint székelyföldi érték népszerűsítését hivatott szolgálni. Az idei kiadás újdonsága, hogy a csapatok alternatív alapanyagokból kell glutén- és cukormentes reform kürtőst készítsenek. A csapatok – melyeknek jelentkezését augusztus 21–28. között várják – alkotásait szakmai zsűri bírálja el Farkas Ferenc sepsiszentgyörgyi mestercukrász elnökletével. A zsűri tagjai Szőcs Ilona, a csernátoni Malomkert Panzió vezetője, Jánossy Alíz gyergyószentmiklósi gasztroújságíró, Kabai János, a marosvásárhelyi ELDI Pékség termelési igazgatója, valamint Bocskor István, a csíkszentmártoni Bocskor Pékség vezetője. A zsűri tiszteletbeli tagja a kézdivásárhelyi Veres István, a budapesti Babel vendéglő Michelin-csillagos séfje.

Nem marad el ugyanakkor az összefogás, együvé tartozás szimbólumát jelentő Kárpát-medence óriás kürtőskalácsának az elkészítése sem. Az elnök felidézte, hogy aki az elmúlt években kilátogatott a rendezvényre, tudja, sajátos hangulata, varázsa van a fesztiválnak, frissen sütött, ropogós dorongos sütemények illata lengi be a teret, régi ismerősök találkoznak, baráti vagy szakmai kapcsolatok szövődnek.

A rendezvény „még csiszolás alatt álló” programjába Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere nyújtott betekintést. Az elöljáró szerint a fesztivál koncepciója három pillérre épül. Ezek a hagyományőrzés, a különböző generációk egyidejű megszólítása, illetve az ünnepi jelleg. Az alpolgármester szerint a céljuk, hogy úgy teremtsenek egy hagyományőrző ünnepi eseményt, hogy közben belecsempésszék napjaink kultúráját, zenéjét, életvitelbeli és mindennapi sajátosságait. A gyermekekre és a gyermekfoglalkozásokra is kiemelt figyelmet fordítanak, hiszen fontosnak tartják, hogy a hagyományok iránti érzékenység „elültetése” már kis korban elkezdődjön. A fesztivál állandó programja lesz a Kovászna Megyei Művelődési Központ által működtetett, gyermekeknek szóló Kürtőskalácssütő Kismesterek Tanodája, ahol a kicsik a kalásztól a kalácsig járják be a kürtős útját, és mindenki megsütheti a saját kürtőskalácsát. Továbbá a kicsiket várja a Kincskereső verseny a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat szervezésében, lesz állatsimogató a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete jóvoltából, valamint tiroli csúszópálya az Erzsébet parkban a Kovászna Megyei Hegyimentő Közszolgálat közreműködésével. Esténként mindhárom napon koncertekre várják a látogatókat, pénteken a Trend Music együttes, szombaton a Perkő és Kincskeresők Néptáncegyüttes, a KáeR & Kapriccio, a 3 SUD EST lépnek színpadra. Vasárnap a rétyi Kováts András ifjúsági koncert fúvószenekar szórakoztatja a közönséget, amit román folklórműsor követ, de gyerektáncház is lesz a Folker együttessel, illetve fellépnek a Térerő, valamint a Magna Cum Laude zenekarok. A fesztivál végleges programja jövő héten lesz elérhető a www.kurtosfeszt.ro honlapon.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2022-08-19: Kármentő - Kuti János:

Építsünk atombunkert?

Mióta befejeződött a második világháború, csak kisebb háborúcskák dúltak a Földön, s egy rakás fegyvernek és lőszernek lejárt a szavatossági ideje. Egykor modernnek számító harci eszközök is kimentek divatból. A később megjelent rakéták egy része már elavultnak számít.
2022-08-19: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Nagycsaládosok táboroznak Benedek-mezőn

Ötödik nyári táborát tartja a napokban Sepsiszentgyörgy közelében, Benedek-mezőn a Tündérvár – Székely Nagycsaládosok Egyesülete. A találkozás, hasznos és kellemes időtöltés lehetőségével ezúttal 15 család élt, tagjaik többféle foglalkozáson és előadáson vesznek részt a héten, szombaton pedig szabadtéri tevékenységekben bővelkedő eseményt, Tündérvár Családi Fesztivált szerveznek, ahová szívesen várnak minden érdeklődőt.