A beszélgetésben szó volt Székelyföldről, a székelységről, sztereotípiákról, bajuszról, bicskáról, pálinkáról, medvéről, székely zászlóról, jelképekről, hagyományokról. A megszólítottak igyekeztek megfogalmazni, mit jelent számukra a székely identitás. Csuri érdeklődésére, miszerint tudja-e, hogy bajuszkirálynak nevezik, Tamás Sándor igennel válaszolt, s el is mesélt egy anekdotát. Kezdő politikus korában kis bajuszkájával Esztelneken járt, s Bajusz Ignác bácsi mondta neki: ide figyeljen, az a bajusz, amelyik hátulról nem látszik, „az nem es bajusz”.

Arra a kérdésre, hogy ki milyen szuvenírt visz ajándékba, ha külföldre megy, Rancz Zsolt elmondta, számára ez gondot okoz, Vrabie Zsolt azt mondta, azért találta ki a Pista bát, mert nem volt mit vinnie, Tamás Sándor csontnyelű bicskát visz. Hogy mi is a Székelyföld, Csuri számára az a földrajzi terület, ahol a magyarságtudat a legerősebb, Rancz Zsolt számára az otthonunkat, múltunkat, hagyományainkat, jelképeinket jelenti, Tamás Sándor szerint a hely, ahol még emberléptékű az élet, a forrásvízből lehet inni, és ahol a medve nem játék.

A következő témakör a székely márka, székely brandépítés volt. Tamás Sándor az előkészített táblára felírta, „rend a lelke mindennek”, majd egy B-betűt kanyarított eléje, s a következmény: „brand a lelke min­dennek”. Vrabie Zsolt szerint már önmagában az is brand, hogy egyesek hirdetik: „Székelyföld nem létezik”. Úgy vélte, sok a széthúzás, nekünk, székely embereknek összetartóbbaknak kellene lennünk. Rancz Zsolt szerint a brand véleményhalmaz, egy régió márkázása, saját magunk között kell felépítenünk a brandet. Ehhez előbb saját környezetünknek kell megismernie azt, hogy mindenki terjeszteni tudja. Tamás Sándor azt mondta, saját büszkeségünkre, a bennünk lévő energiákra lehet építeni, magunknak kell rendbe raknunk saját környezetünket, hogy több levegő kerüljön a tüdőbe, egyenesebb legyen a gerinc. Hozzátette, a székely zászló mint szimbólum ma már nem néhány politikus játékszere, hanem széles körben ismert és használt elem.