Szombat délelőtt Sepsiszentgyörgy központjában, a Mihai Viteazul téren felavatják az In memoriam Vaszi Jánoska emlékművet – tájékoztatott a városháza.
Délelőtt 10 órakor a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében kezdődik az esemény, Puskás Attila itt mutatja be a Vaszi Jánoska ügyében végzett kutatásainak eredményét a sajtó képviselőinek.
Az emlékmű avatása 11 órakor kezdődik a Mihai Viteazul téren, ahol ez alkalomból beszédet mond Antal Árpád polgármester, Puskás Attila, az emlékműállítás társszervezője, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének képviselője, illetve lapunk munkatársa, Váry O. Péter újságíró, az emlékműállítás kezdeményezője, a Háromszéki Magyar Sajtóért Alapítvány képviselője. Ezt követően Antal Árpád polgármester Vaszi Jánoska testvérével, Rápolti Évával leleplezi az emlékművet, majd Dénes Előd református lelkész, Vaszi Jánoska volt osztálytársa tart beszédet. Az emlékművet Hajdú János főesperes szenteli fel. A megemlékezés 11.30 órakor Vaszi Jánoska sírjánál a katolikus temetőben koszorúzással folytatódik.
Délután a Művész moziba várják az érdeklődőket, ahol 16 órától levetítik Vörös T. Balázs és Filep Farkas Emlékmű helyett – Vaszi Jánoska emlékére című dokumentumfilmjét.