Jóváhagyták az állattenyésztési támogatások összegét

2022. szeptember 27., kedd, Gazdakör

Szeptember 21-én, szerdán a kormány jóváhagyta a termeléshez kötött támogatások kifizethető összegét az állattenyésztésben. Így az érintettek hamarosan megtudják, hogy mekkora támogatást kapnak a gazdaságban tartott állataik után.

A kormányülésen valamivel több mint 185 millió euró értékű termeléshez kötött támogatás kifizetését hagyták jóvá. Az összeg megoszlása a következő: 1,68 millió euró a tejelő bivalyok, 13,1 millió euró a húshasznú szarvasmarhák, 71,3 millió euró a juhok, 99,3 millió euró a fejőstehenek tartásának támogatására jár, 54 ezer eurót a selyemhernyó-tenyésztők között osztanak szét. Az állatonkénti támogatás összegét a kifizetési ügynökség (APIA) hozza hamarosan nyilvánosságra, miután összesítik a kifizetésre jogosult állatok számát.

Újdonságnak számít, hogy ebben az évben a támogatásra jogosult állattenyésztők is megkapják az előleget, ami a teljes támogatási összeg 70 százaléka lesz. Ezt az unió tanácsa engedélyezte, október 16-án pedig az állattenyésztésben is megkezdik az előlegek kifizetését. A támogatásokra szánt összeget a hazai költségvetésből utalják a gazdáknak, a kifizetést a román államnak a garanciaalapból téríti meg az Európai Unió.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2022-09-27: Történelmünk - :

Megemlékezés Szárazajtán

Az 1944. szeptember 26-án a Gavrilă Olteanu vezette Maniu-gárdisták által ártatlanul kivégzett áldozatokra emlékeztek tegnap Szárazajtán.
2022-09-27: Gazdakör - Incze Péter:

Az unió megengedi a pályázatok értékének növelését

A múlt heti Gazdakörben említettük, hogy a mezőgazdasági minisztérium és a vidéki beruházásokat kifizető ügynökség törvénytervezetet dolgozott ki, amellyel lehetőséget szeretnének biztosítani a pályázó polgármesteri hivataloknak és az öntözőrendszereket használó egyesületeknek megkezdett beruházásaik befejezéséhez azzal, hogy megoldást kínálnak a szolgáltatások és építőanyagok drágulása jelentette problémára.