Székelyszentmiklósi lényeg

Legyen bármilyen picinyke település is az udvarhelyszéki Siménfalva községhez tartozó Székelyszentmiklós, szellemi kisugárzása messzibb visz, mint a Nyikó vize, hisz a régió csak úgy ontja magából a közösségi szolgálatot is felvállaló értelmiségieket, orvosokat, tanárokat, költőket, írókat. Alig 15 kilométeres körzetben található például – hogy csak a „legnagyobbakat” említsük – Tamási Áron, Kányádi Sándor és Farkas Árpád szülőfaluja: Farkaslaka, Nagygalambfalva és Székelyszentmiklós. És ez valamiképpen megszenteli a helyet, érzi ezt a látogató is, de mondja ezt a helyet jól ismerő, közösségét szolgáló lelkész, Csáki Levente, a székelykeresztúri egyházkör esperese, aki Bálint Benczédi Ferenc volt unitárius püspökkel szívügyének tartja Farkas Árpád emlékének ápolását. Kezdeményezésükre és szervezésükben szeptember 24-én kőemléket állítottak és tölgyfacsemetéket ültettek Farkas Árpád emlékére Székelyszentmiklóson, a templomban pedig afféle író-olvasó találkozón pályatársai szóltak a tavaly elhunyt költőről és életművéről.

„Farkas Árpád életében is fontos jelenség volt a faluban, akik itt élnek, akik innen elszármaztak, azok élete is mondhatni belőle táplálkozott, a szürkeállomány szét­áradásának itt Farkas Árpád-i töltete van. Valahányszor a székelyszentmiklósi lényegről beszélünk, abban benne van Farkas Árpád-i lélek” – világított rá kérdésünkre az alkotó és szülőföld közötti mindennél erősebb kapcsolatra Csáki Levente, aki szerint éppen ezért fontos a költő emlékének ápolása, hogy ezt a szellemiséget szent örökségként megőrizzük és átadjuk. És ezek nem csupán szavak: az őszi hálaadás ünnepén tartott ünnepi megemlékezés csak az első lépés a költő hagyatékának ápolása útján. Az elültetett csemeték köré emlékkertet álmodnak, nem egyszeri alkalomnak szánják az együttlétet, hanem Farkas Árpád egyesületet hoznak létre, a költő születésnapja körül minden évben kultúr­eseményt rendeznének nem csak emlékidézés céljából, de azért is, hogy rá emlékezve a jelenben is erőt merítsünk. Az egyesület mellett pedig díjat alapítanának, amelynek értékét később állapítják meg, és amelyet a mindenkori erdélyi magyar művészeti értékek ápolására fordítják.
 

„Folytatjuk”

Bálint Benczédi Ferenc nyugdíjba vonult unitárius püspök életét saját bevallása szerint végigkísérte Farkas Árpád és költészete, élete minden lényeges pillanatában jelen volt – ez a mozgatórugója a költő emlékét ápoló kezdeményezésének. Az egyháznak kell felkarolnia az ügyet, mert ha az egyház nem teszi, akkor senki sem – magyarázza indítékait a Háromszéknek. Sok nagy embert adott a térség, tanárt, orvost, szobrászt, költőt – afféle Nyikó menti szellemi oázist, igazi emlékparkot lehetne kialakítani ott, vendégházat építeni, bevonni a székelykeresztúri iskolásokat. Most éppen Bogdán Zsolt színművésszel tárgyalt, aki versösszeállítással készül tavaszra – Bálint Benczédi Ferenc csak úgy sorolja az elképzeléseket, terveket, s amikor mintegy zárszóként mondja, hogy „folytatjuk”, hangjából érezni a bizonyosságot: tényleg lesz folytatása a Farkas Árpád emlékének megőrzését célzó kezdeményezésnek.

Őrizni a hagyatékot

A hagyaték őrzésének fontosságáról beszélt Simó Márton író is azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a rendezvény részeként tartottak szombaton a székelyszentmiklósi unitárius templomban. A beszélgetésen Zsidó Ferenc, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, Király László, Lőrincz György, Lövétei Lázár László, Simó Márton és Király Zoltán Farkas Árpád életművét méltatta. Simó Márton is rávilágított arra, hogy Felső-Nyikó mente milyen kivételes alkotókat adott a magyar kultúrának, ugyanakkor éppen a Kányádi Sándor elhunytakor megálmodott, de meg nem valósult emlékközpont példájával szemléltette: kötelességünk odafigyelni a hagyaték ápolására. Helyiek, elszármazottak, értelmiségiek, vállalkozók, egyházak összefogásával, esetleg a politikum bevonásával, egyesület, alapítvány létrehozásával meg lehet ezt valósítani – biztatott cselekvésre Simó Márton.
 

A mundért nem cseréljük le

„Farkas Árpáddal erősödött meg Székelyföld jelenléte az erdélyi magyar irodalomban. Egyike volt azon élenjáróknak, akik természetszerűen, nem hangosan, nem kiabálva, de felesküdtek arra, hogy ha már a Földünknek ez a sarka küldött minket, ez a végzet, hogy szót emelhessünk történelméről, öröméről, bánatáról, akkor ezt egy percig sem szabad elfelejtenünk” – Király Lászlónál közelebbről talán csak kevesen ismerték Farkas Árpádot, és talán még kevesebben tudják ily pontosan megfogalmazni, miben is rejlett emberi nagysága, költői tartása. Király László Kolozsváron egyetemistaként lakott is együtt Farkas Árpáddal egy, a Securitate által is kitüntetett figyelemmel követett padlásszobában, együtt indult költői pályájuk, „együtt tapostuk az alkotómunka felé vezető ösvényt”. Visszaemlékezése során Király Farkas Árpád tartását, közössége iránti hűségét emelte ki. Farkas Árpád tisztában volt vele, hogy az író, az alkotó ember számára mennyire fontos, hogy ne csak önmagára gondoljon, hanem a közösségre is, amelyet képvisel – még akkor, ha az közvetlenül nem bízta meg ezzel. Isten kezét nem engedjük el, és a mundért nem cseréljük le – Farkas Árpád mindvégig hű maradt ehhez a krédóhoz, pedig számtalanszor lett volna alkalma erre csábítások és fenyegetések közepette – világított rá Király. „Az a dolgok rendje, hogy Farkas Árpád eltávozott, de hogy mégis itt van közöttünk, az már az ő teljesítménye, és a mi felelősségünk, hogy ne felejtsük el” – összegzett a pályatárs.

Lövétei Lázár László a Székely Könyvtár sorozat részeként megjelent kötetet hozta el a beszélgetésre – Válogatott versek a címe, de akár Összegyűjtött verseknek is lehetne nevezni, Farkas Árpád ugyanis jóformán csak válogatott verseket írt – szinte nincs forgács, zsenge, eldobni való a költészetben, ritka az ilyen alkotó. Hasonlóan nyilvánult meg szóban is: nyomdakészen, precízen, átgondoltan fogalmazott, őszinte, hiteles emberként mondta el véleményét – méltatta Farkas Árpádot Lövétei, megjegyezve: szerencsésnek mondhatja magát, amiért ilyen embert ismerhetett meg.

Jelen és múlt: kultúrműsorral is megidézték Farkas Árpád emlékét. Farkas Réka felvétele

Király Zoltán ott folytatta, ahol Lövétei abbahagyta, Farkas Árpád közéleti irodalmi vitákban is úgy szólalt meg, mint amilyen a költészete: tisztán, lényegre törően. Ritkán szólalt fel, csak akkor, ha nagyon fontos volt, röviden, világosan beszélt, álláspontjából nem tágított. Ennél is fontosabb azonban az egyenes gerinc, amit a 2000-es években nyilvánosságra került szekusdossziék is megerősítenek. Az 1960-as években, a jelentésektől, besúgástól terhes időszakban, amikor még sejteni sem lehetett, hogy később a szekusdossziék valaha is nyilvánosságra kerülnek, Farkas Árpád mindvégig bajtársias, korrekt, becsületes, karakán módon járt el a Forrás-nemzedék harmadik generáció­jának több más tagjával, Molnos Lajossal vagy Király Lászlóval egyetemben.

A költő életművének méltatása mellett a székelyszentmiklósi beszélgetésen jutott idő és lehetőség arra is, hogy Farkas Árpádot, az embert is közelebb hozzák a hallgatósághoz. Zsidó Ferenc jegyezte meg: ha Farkas Árpád itt lenne most köztünk, minden bizonyára valami olyasmit mondana, „nehogy az Isten azt adja, hogy itt a nevemben ti sírjatok” – hatott is figyelmeztetése, emlékidézése során Lőrincz György, Király Zoltán és Király László is megosztott néhány olyan történetet, amely mosolyt csalt a résztvevők arcára, és derűt csempészett a beszélgetésbe, mintegy előkészítve a templomkertben rögtön következő emlékjelavató közös örömét.