A határvillongás nem új keletű szó, hosszú múltra tekint vissza tájainkon is. Errefelé az 1848–49-es forradalom után sok addig föld nélküli szolganép, jobbágyok, béresek, napszámosok kaptak egy-egy megművelhető területet, szomszéddá válva a mezőn is. Ezek az emberek valamikor egy csűrben csépeltek, de ha az egyikük a parcellák között kijelölt választóvonalat véletlenül vagy tudatosan megsértette – „elszántotta” –, az bizony olykor konfliktusokhoz vezetett. Előkerültek a vasvillák, kaszák is, ez volt a határvillongás.
Volt több olyan szomszéd telket művelő gazda Sepsiszentivánban, Laborfalván és (1900 után) Szentivánlaborfalván is, akik emiatt évtizedekig nem szóltak egymáshoz, még akkor sem, amikor egymás mellett dolgoztak a mezőn. Aztán jött az ötlet, hogy két parcella között hagyjanak két ekevágásnyi földcsíkot megműveletlenül, és a határvillongás megszűnt. Ez eléggé általános gyakorlat volt Székelyföldön még a huszadik század első felében is.
A kommunista rendszer által elrendelt kollektivizálás idején a földek egybeszántására az volt az egyik szép érv, hogy így felszámolódnak az egérfészkek. Se egér, se mezsgye, se villongás nem lesz...
Aztán megint fordult a történelem kereke, mostanság modernebb jellegű határvillongások tanúi vagyunk. A nagyobb térségünkben történt határsértésre az Úz-völgyi temető az egyik példa, amelyből egész parcellát hasítottak ki maguknak a saját temetőjükkel mit sem törődő ultranacionalista románok, de voltak más, úgymond törvényes módszerek is: a megyehatárokat annak idején (1968-ban) meglehetősen önkényesen módosították, többek között az Úz völgyében is (Hargita és Bákó megye között), de a Békás-szoros egy részét 2021-ben adták Neamț megyének, és vannak hasonló esetek Háromszéken is, a Bodza-vidéken, az ozsdolai határban és másutt.
Nagymértékű, országok közötti határvillongás volt a két világháború, most pedig az ukrajnai háború, amelynek célja (orosz részről) szintén a határok módosítása. Ha így haladunk, könnyen lehet még határvita két kontinens között is. Az ember már nem tudja, hogy ki lop, mit lop és hogyan lop, csak azt, hogy ez nincs jól. De azt sem lehet szó nélkül eltűrni, ha valakinek a földjét elszántják. Sajnos, manapság megint ott tartunk, hogy a szomszédok egymásra fenekednek, vajon ezért küzdött és szenvedett annyit az elmúlt századokban az emberiség? Úgy látszik, egy része nem akar semmit tanulni a múltból...
N. Kányádi Mihály,
Szentivánlaborfalva
