Hitvilág
120 ÉVES A SZENT JÓZSEF-PLÉBÁNIATEMPLOM, sepsiszentgyörgy főterének ikonikus, klasszikus épülete a római katolikus plébániatemplom, mely ma ünnepli 120 éves jubileumát. Pontosabban a patinás templom jelenlegi formájában való felszentelésének évfordulójára emlékezik a helyi, gazdag történelmi múlttal rendelkező egyházközség. Az ünnepi búcsús szentmisét ma este hat órától tartják, melynek főcelebránsa és szónoka Tamás József nyugalmazott segédpüspök. Mindenkit várnak a közös ünnepre és hálaadásra.
ALZHEIMER KÁVÉZÓ. A Diakónia Keresztyén Alapítvány szervezésében Sepsiszentgyörgyön a református vártemplom gyülekezeti termében pénteken 18 órától az Alzheimer Kávézóban Motivált mozdulat – a zene gyógyító ereje címmel Kovács Erzsébet mozgásfejlesztő pedagógus (konduktor) tart előadást.
XVII. Dénes István-emléktúra
A baróti Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület idén is megszervezi a Dénes István-emléktúrát. Az október 29-re tervezett emléktúra úti célja: Ürmös–Tolvajos cseppkőbarlang–Alsórákos. Túravezető: Urák János. Találkozó 8.30-kor Ürmös központjában, ahonnan a Katlanszáda völgyén, a Darázskő-forrás érintésével, balról kerülik meg az ürmösi Fekete-hegyet (967 m) és ereszkednek be a Tolvajos csepkőbarlanghoz. Az utat a Tepe-patak völgyének nyugati oldalán, a Sólyomkő és a Durdulya szikláit érintve folytatják az Olt rákosi szorosáig, illetve Alsórákosig, ahonnan a késő délutáni vonattal érkeznek vissza Ürmösre. Az emléktúra utolsó állomása a baróti református temető, ahol a néhai barátra, Dénes István geológus-barlangkutatóra emlékeznek. A túra gyalogos részének becsült hossza 19 km, alkalmas időjárás esetén szalonnasütésre is sor kerül. Minden korosztály képviselőit várják, a 14 éven aluliak csak felnőtt kísérő társaságában vehetnek részt. A részvételi szándékot előzetesen Demeter Zoltánnál, a 0746 089 140-es telefonszámon kell jelezni.
A hónap műtárgya, kamarakiállítás, ingyenes tárlatnézés
Október 27-én, csütörtökön 17 órától kerül közszemlére az október hónap műtárgya Sepsiszentgyörgyön a Lábas Ház földszinti termében. A történelmi gyűjteményből kiválasztott műtárgy az Ezredéves Országos Kiállítás témájára épülő kamarakiállítás részeként látható, melynek kurátora Tóth-Bartos András történész.
Ezen a napon 16 és 19 óra között ingyenesen tekinthető meg a Lábas Ház Pincegalériájában Gerber Pál Ami lehúz és ami fölemel című tárlata, illetve az emeleti termekben a tavalyi Székelyföldi Grafikai Biennálé fődíjasának, Mettrai Pongchomporn thaiföldi képzőművésznek a kiállítása is.
Mozi
SEPSISZENTGYÖRGY. A Művész mozi műsorán ma. 16.45-től Kardfog kapitány és a mágikus gyémánt (románul beszélő), 17 órától Szabadság, szerelem (angol feliratos), 18.30-tól A játszma (román feliratos), 19 órától Beugró a paradicsomba (magyarul beszélő), 20.30-tól Ahol a folyami rákok énekelnek (román feliratos) és 20.45-től magyarul beszélő.
KÉZDIVÁSÁRHELY. A Vigadó moziban ma 19 órától a nagyteremben Fazakas Péter A játszma című filmjét vetítik 16 éven felülieknek. Jegyár: 10 lej.
Bábszínház
VAKÁCIÓS ELŐADÁSOK A CIMBORÁKNÁL. A Ha Szent György lehetnék... című zenés, maszkos bábjátékot ma 18 órától és 27-én, csütörtökön 11 órától játsszák Sepsiszentgyörgyön a Cimborák Bábszínház stúdiótermében. Rendezte Vajda Zsuzsanna Blattner Géza-díjas művész, ajánlott életkor: 6+. Érdeklődni, jegyet foglalni a 0755 335 400-as telefonon, Csüdöm Eszternél lehet, jegyváltás az előadások előtt fél órával a helyszínen. Egy jegy ára 10 lej.
Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház a nagyteremben október 29-én, szombaton 19 órától a Jógyerekek képeskönyve című előadását játssza Hegymegi Máté rendezésében. Korhatár: 18+.
Jegyek a központi jegyirodában, illetve a biletmaster.ro oldalon kaphatóak. A jegyiroda hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 9–13 óráig tart nyitva, előadásnapokon a kezdési időpont előtt egy órával nyitnak.
Zene
ZONGORAHANGVERSENY. Október 27-én, csütörtökön 18 órától az Árkosi Kulturális Központban (Sepsiszentgyörgy, Olt utca 6. szám) fellép Nicolae Dumitru bukaresti zongoraművész. Műsoron: Jean-Philippe Rameau-, George Enescu-, Maurice Ravel-művek. Jegyek elővételben is kaphatók a központ székhelyén naponta 9–15 óráig (telefon: 0267 373 651). Egy jegy ára 20 lej.
Üveghang Akadémia 7. Folytatja zenei oktatássorozatát a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet, amelynek meghívottja a Kaganovskiy Duó lesz. Az előadásra október 28-án 18 órakor a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban kerül sor. Témája a hegedű művészete, egy újfajta virtuozitás születése, a hegedűkészítés alapjai, történelmi háttere, és gyakorlati bepillantás műhelytitkokba: egy Artur Kaganovskiy által készített hegedű, brácsa és cselló bemutatása, valamint összehasonlítása egy 1720-as Carlo Antonio Testore-hegedűvel.
Tánc
A BEKECS NÉPTÁNCSZÍNHÁZ legújabb előadása, Örkény István Tóték című tragikomédiájának néptáncszínházi feldolgozása lesz látható november 2-án 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színházban. Jegyek a központi jegyirodában válthatók: 25 lej a teljes értékű jegy, 15 lej a kedvezményes jegy diákoknak és nyugdíjasoknak. Az előadás megtekintése 14 éven aluliak számára nem ajánlott.
TÁNCTANFOLYAM. Argentintangó-tanfolyam indul kezdők számára Sepsiszentgyörgyön. Foglalkozás minden csütörtökön. Jelentkezni a 0740 254 545-ös telefonon lehet.
Rádió
A MÁRIA RÁDIÓ sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai élő adásai: 6 órától Reggeli ima, 6.15-től Zsolozsma – reggeli dicséret, 6.45-től Ébredjen a Mária Rádióval!, 7.05-től Ima a hivatásokért, 8 órától szentmise Szárhegyről, 8.50-től A hét plébániája Gábor Annával, 9 órától Görgényi Tünde stúdióvezető fogadja az imaszándékokat, 9.15-től Dicsőséges rózsafüzér, 12 órától Úrangyala, 12.05-től Zsolozsma – napközi imaóra, 12.15-től Déli magazin. Honlap: mariaradio.ro.
Röviden
VIRÁGVÁSÁR SEPSISZENTGYÖRGYÖN. A szeretteik emlékét ápolni vágyóknak, de az őszi virágok kedvelőinek is szól a sepsiszentgyörgyi virágvásár a város főterén, amely november 1-jéig tart.
CSEREBEREKLUB ÉS HUMORPINCE. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 16 órától a Cserebereklub, 18 órától az alagsorban a Humorpince várja az érdeklődőket, szórakozni vágyókat.
JOGI SZOLGÁLAT. Balogh Klára jogtanácsos ma 13 és 15 óra között szerkesztőségünkben személyesen fogadja a jogi tanácsra szorulókat. A szolgáltatás ingyenes.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Grigore Bălan tábornok úti Salvia I. (telefon: 0267 313 513), Kézdivásárhelyen ma a Dózsa György utcai Ambrózia II. gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.