Archeogenomikai vizsgálatokkal meghatározták a Hunyadi-leszármazottak genetikai származását – számolt be pénteken a magyar–horvát nemzetközi kutatást vezető Magyarságkutató Intézet.
A közleményben emlékeztettek, hogy a magyar történelmi uralkodóházak vizsgálatait 2014-ben Kásler Miklós indította el munkatársaival, majd azokat a Magyarságkutató Intézet folytatta. A Hunyadi-ház archeogenetikai vizsgálatát 2020-ban kezdeményezték, majd egyeztettek a varasdi püspökkel, és felnyitották Horvátországban a lepoglavai sírt, amely Hunyadi Mátyás fiának, Corvin Jánosnak és unokájának, Corvin Kristófnak a sírhelye. A mintavétel során sikeres DNS-izolálást hajtottak végre, az elvégzett radiokarbon kormeghatározás pedig megerősítette a régészeti és történeti adatokat.
Újgenerációs szekvenálással meghatározták a sírban fekvők maradványainak teljes genomszekvenciáját, amely mindkettőjüknél széles eurázsiai elterjedtséget mutatott. Jelezték: az apa-fiú genetikai kapcsolatot klasszikus módszerekkel és teljes genomadatokkal is megerősítették. A vizsgálatok rámutattak arra, hogy a Corvinok ősi európai genomösszetételűek, legnagyobb genetikai hasonlóságot a szintén a Kárpát-medencéből eredeztethető európai neolit mintákkal és az ősi magyarországi neolit és rézkori mintákkal mutattak. A közleményben arra is kitértek, hogy mindkettőjük anyai vonalának genetikai eredete összeegyeztethető az édesanyák történeti adatokból ismert származásával.
A Magyarságkutató Intézet szakemberei januárban vettek mintát a lepoglavai sírban talált csontokból, majd a mintákban azonosították az Y-STR DNS-profilt. A DNS-profil birtokában lehetővé válhat Mátyás király csontjainak azonosítása. Ugyanis a székesfehérvári székesegyházba temetett király, más középkori uralkodók, egyházi személyek és főemberek maradványai a török kori dúlások után összekeveredve közös csontkamrába kerültek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.