A gyergyószentmiklósi Solyom Berni nyerte meg az RTL tehetségkutató műsora, az X-Faktor idei, 11. kiadását. Nyereménye 12 millió forint.
Hatalmas várakozásokkal vágott bele mindhárom döntős az évadának utolsó fordulójába. A versenyzők több dallal is készültek, az első kört pedig Solyom Berni kezdte Nelly – Hot In Herre című dalával. A mentorok szerint Berni mostanra ért be csak igazán és a Finálén nyújtott első produkciójával bebizonyította, hogy tényleg ott a helye a legjobb háromban.
A sort Kiss Kevin folytatta, a kört Mihályfi Luca zárta. A nézők szavazatai alapján Luca búcsúzott a mezőnytől. A második körben már csak Kevin és Berni maradt versenyben. Mindketten felszántották a színpadot. Kevin Zámbó Jimmy Még nem veszíthetek, Berni pedig a Fekete Vonat A város másik oldalán című dalát adta elő. Egy különleges nyeremény is gazdára talált a Finálé adásában: Solyom Berni kapta meg a lehetőséget, hogy felléphessen a jövő évi Sziget Fesztiválon. Nyereményét a színpadon, az egyik próba közben adták át neki a Sziget munkatársai.
Utoljára a versenyzők egy, már korábban színpadra vitt dalt énekeltek el. Kiss Kevin a saját, Csinibaba című, mára már slágerré vált szerzeményét hozta el, Solyom Berni pedig a Tábor adása alatt előadott Travie McCoy ft. Bruno Mars – Billionaire című dalát adta elő. A mentorok gyors évadértékelője után Miller Dávid elárulta, hogy Solyom Berni nyerte meg az X-Faktor 2022-es évadát. Az eredményhirdetés után elő is adta a győztes dalát.