Elrajtolt tegnap 10 órakor a háztartási gépek roncsprogramjának idei második kiadása, amelyre 50 millió lejt különítettek el – tájékoztatott a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM).
Az érdeklődőknek mától számítva öt nap áll rendelkezésükre, hogy létrehozzanak egy felhasználói fiókot, amelynek megléte előfeltétele a program bármely szakaszában való részvételnek. Azok, akik már létrehoztak egy fiókot a program korábbi kiadásaiban, továbbra is használhatják azt.
A felhasználói fiókok létrehozását követően a program első szakaszában (december 5–9. között vagy a keret kimerüléséig) mosógépekre, mosogatóképekre, hűtőszekrényekre és fagyasztókra lehet értékjegyeket lefoglalni, a második szakaszban (december 12–16. között vagy a keret kimerüléséig) laptopokra és táblagépekre, a harmadik szakaszban (december 19–23. között vagy a keret kimerüléséig) légkondicionáló berendezésekre, ruhaszárító gépekre és porszívókra lehet vouchereket igényelni.
Az első szakasz költségvetése 25 millió lej, a második szakaszra 10 millió, a harmadikra 15 millió lejt szánnak.
A mosógépek és mosogatógépek, légkondicionáló berendezések, hűtők, fagyasztószekrények és -ládák, ruhaszárító gépek vásárlását 400 lejjel, a porszívók beszerzését 200 lejjel támogatják a program keretében, laptopokra 500, táblagépekre 300 lejes voucher igényelhető. Az értékjegy névre szóló és nem ruházható át más személyre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.