A székelységgel kapcsolatos népszokásokat, népviseleteket és néptáncokat ismerhetett meg az a közel 50 fős csoport, aki november 18-án ellátogatott a Rétyi Nyír közvetlen közelében fekvő Nyíres Panzióba.
A bemutató otthonos hangulatban zajlott. Székelyföldi, azaz nyárádselyei, vajdaszentiványi és csíkszentdomokosi táncokat láthattunk a Perkő Néptáncegyüttes előadásában. A hagyományokat, viseleteket Stefán Bence és Dobai Kata ismertették, és a jelenlevők megtudhatták: számít-e, hogy épp milyen színűek és mennyire szélesek a székely szoknya csíkjai, miért viseltek régen alsószoknyát, mikor került a székely harisnyára díszítés, és még sok más kuriózum is elhangzott. Összehasonlíthattuk, hogy miben azonosak és miben különböznek ezen régiók táncai, viseletei, és ismét nyugtázhattuk, hogy ilyen bemutatókra szükség van, múltunk megismerése, hagyományaink ápolása, értékeink megőrzése nemcsak közösségépítő célt szolgál, hanem megmaradásunk alapfeltétele is.
Végül remek hangulatú táncházas mulatság zárta a rendezvényt, amelyen a kézdivásárhelyi Finom zenekar szolgáltatta a talpalávalót. A Nyíres projektet a Carpe Diem Egyesület a megyei tanács támogatásával valósította meg.
Fejér Lóránt, a Carpe Diem Egyesület elnöke