Ha Csomát – akit aztán sokan rögtön Ciumának, azaz pestisnek aposztrofáltak – nem engedik szóhoz jutni, akkor nem kellene rögtön véleményt nyilvánítania róla a nemzet nagy(szájú)asszonyának, Diana Șoșoacănak, és az aranyos AUR-os vezér, George Simion sem kényszerül arra, hogy hallván az áruló, irredenta beszédet, hazafiai élén tiltakozásul kivonuljon a parlament ülésterméből.

Mert miket is mondott ez az RMDSZ-es politikus?

Például, hogy az erdélyi románok politikai és vallási vezetői nagyon jól tudták 1918-ban, Erdély nemcsak román, hanem magyar, szász és zsidó föld is. Sajnos, az AUR-osokat nem engedték szóhoz jutni, pedig megvédték volna a hazát, ott helyben, a román parlamentben. Kulturális miniszterünk aztán higgadtan reagált Csoma Botond botor beszédére, és egyértelműen kinyilvánította: történelmileg Erdély a románoké, igaz, hogy éltek, élnek benne magyarok, szászok, zsidók is. (Azt nem mondta, hogy sajnos, a magyaroktól nem sikerült megszabadulni, mint a szászoktól és a zsidóktól.) Azt is említette, hogy Erdélyben évszázadokon át a románok voltak többségben.

Bizony így lehetett! Ha fellapozzuk a Kriterion Könyvkiadó által Bukarestben 1976-ban kiadott Történeti kronológia első kötetét, ilyeneket olvashatunk a 208. oldalon: „XIII. század. Román autonóm területek említése Erdélyben: Fogaras (terra Blachorum,1222), Omlás, Hátszeg (1247) Máramaros (1300).” Mindez azt bizonyítja, hogy bizony ez színtiszta román föld, ahol meghúzhatnák magukat a magyarok. (Ezek után akarná Csoma, hogy egy új alkotmányban a kisebbségek államalkotó tényezőnek számítsanak?)

Azt is megjegyzi a miniszter úr, hogy a Gyulafehérvári nyilatkozatot Románia betartja. Azt nem mondta, de tudjuk, hogy szokás szerint erről a telhetetlen magyaroknak más a véleménye, és azt mondják, inkább nekik tartanak be.

De szerencsére azt elmondta, hogy Romániát a kisebbségek, így a magyar kisebbséggel szembeni bánásmód példájaként emlegetik. Van nekik parlamenti képviseletük, majdnem mindig kormányon vannak, és van anyanyelvű oktatásuk stb. (Ezért is érthetetlen, hogy Magyarország feleslegesen pénzt pocsékol iskolák, óvodák egyetemek építésére, helyreállítására. Gondolom, azért, hogy ezáltal a szegregációt erősítse. Ezeket a machinációkat szerencsére sikeresen verték és verik vissza, például Bánffyhunyadon, Nagyváradon és még Marosvásárhelyen is.)

Arra nem tért ki, hogy 800 évig éltek itt a szászok, majd majdnem mind a 800 ezren elmentek a nagy egyesülés után. De lám, olyan nagy nálunk az egyenjogúság, hogy egyikükből, aki itt maradt, Románia elnöke lett. (Nem tudom, miért nem mondja, szokás szerint, hogy az európai normákat jóval meghaladó módon bánnak a kisebbségekkel.) Azzal zárta sorait: Éljenek a románok, bármilyen nemzetiségűek! (Ebben vajon mindenki benne van?)

A volt bukaresti polgármesternő, Gabriela Firea is reagált Csoma Botond bolond beszédére, amelyet megdöbbenten hallgatott.

Azt nem értem, miért nem mondták el, mekkora szerencséjük van a magyaroknak, hogy Erdélyt Romániához csatolták, mert ha most Magyarország része lenne, akkor nemcsak az itt élő románok, hanem magyarok is nézhetnék magukat. A román sajtó ugyanis állandóan beszámol az ottani szörnyűséges állapotokról, a demokrácia hiányáról, a jogállamiság lábbal tiprásáról, a sajtószabadság visszaszorításáról, a korrupcióról stb. A budapesti Erzsébetváros DK-s polgármestere, Niedermüller Péter is megmondta volt, hogy „Trianonnak köszönhetően ma jobban élnek Romániában, Szlovákiában és a többi környező országban, mint mi itthon, Magyarországon… Mert nekik megmaradt a szabadság, a nyílt társadalom, az Európához tartozás, a jobb élet, a jövő reménye”.

Úgyhogy, itt örvendhetnek a magyarok, eredeti demokráciánkban.

Borítókép: Facebook / Lucian Romașcanu