A meghívottak elsőként a kötet fülszövegeiben olvasható különleges, lírai hangvételű jellemzéseiket értelmezték, majd arról vallott a szerző, hogyan vezetett útja a kolozsvári filozófia szaktól a mesékig. Mint mondta, életének mindig is fontos része volt a mese, már gyermekkorában kitalált párat, mégis a legkésőbbre maradt írói pályáján a gyermekirodalommal való próbálkozás, mert szerinte ez a legnehezebb műfaj, ehhez komoly felkészültség szükséges. Miközben rendkívül örömteli munka is, hisz ebben igazán szabadjára engedheti az ember a fantáziáját. Mint megtudhattuk, Száva Csanád csak a közelmúltban kezdett meséket írni, miután verset, prózát és műfordításokat is közölt. A gyermekek iránti érzékenysége talán onnan ered, hogy magyartanár volt egy csángó faluban, ahol óvodáskorú gyermekektől középiskolásokig minden korosztályt tanított írni-olvasni magyarul. Számára is tanulságos volt ez az időszak, sok mesét hallott ott, melyeket ugyan nem jegyzett meg, de azok motívumai valószínűleg megjelennek az ő meséiben, miként a filozófia szakon tanultak is – jelentette ki.

Száva Csanád szerint az írók általában elég mostohán kezelik a befogadót, nem gondolnak arra, hogy érthető legyen, amit papírra vetnek, a gyermekirodalom esetében azonban fontos követelmény az érthetőség. Volt már olyan meséje, amelyből feladatlap készült gyermekek számára, tehát bízik benne hogy jól értelmezhetőek az általa írt történetek. Bevallása szerint maga is rengeteg mesét olvas, klasszikusokat és kortársakat egyaránt, igyekszik széles körben tájékozódni. Sajnos az idő véges, így képtelen teljes mértékben kielégíteni az érdeklődését – tette hozzá.

Tamás Dénes szerint költői lelkület és érzékenység munkál ezekben a mesékben, melyek titokzatos, különleges világba kalauzolják az olvasót, cselekményük időben és térben sokfelé szerteágazó, akárcsak a rajzok vonalvezetése. A szerző szerint szándékos volt az idősíkok, a valóság-fantázia összezavarása a mesékben, valójában nem is érti, hogy miért nem születik több ilyen jellegű írás. Mint elhangzott, külön dimenzióját jelentik a könyvnek a nevek, és bár Kolozsváron játszódik a történet, nem „szép magyar neveket” használ a szerző, inkább beszélő neveket próbált kitalálni. A főszereplő azért lett Kevin, mert ez ritka név nálunk, nehéz konkrét személyhez kötni.

Ez volt a negyedik könyv, amit Dávid-Kátai Eszter illusztrált, bevallása szerint azt szereti a leginkább, amikor szabad kezet kap a szerzőtől a rajzokat illetően. Általában jegyzetfüzettel olvassa a könyvet, és az első reakcióit, gondolatait, ötleteit szokta rajzokba önteni. Ugyanis, ha túl sokat tervez egy rajzot, az általában nem szokott jól sikerülni. Illusztrációi „kissé népes, elburjánzó, nagyon színes képi világba” kalauzolják az olvasót, és egyfajta újraálmodását, újramesélését jelentik a történeteknek.

A felolvasás után azt is megtudhattuk, hogy miért kerültek be a kötetbe neves írók-költők ajánlói, majd a felnőtt és gyermekirodalom közötti átjárásokról esett szó. Végezetül megtudhattuk, hogy az alkotók szeretnék folytatni Kevin történetét, majd néhány igazán nehéz kérdés következett a gyermekközönség részéről, például az, hogy miként kell mesét írni.