A Székelyföldi Magyar Újságíró Egyesület nem valami ellen jött létre – bármit is sugalljanak, terjesszenek egyesek –, hanem a közösségi igény hozta létre – hangsúlyozta Galbács Pál, az egyesület tiszteletbeli elnöke és Szekeres Attila külkapcsolati megbízott. A Háromszéken dolgozó újságírók előbb a Magyar Újságírók Romániai Egyesületén belül próbálták kicsit élénkebbé tenni a szervezeti életet, majd amikor úgy érezték, nem kapnak megfelelő támogatást, megyei érdekvédelmi egyesületet hoztak volna létre. Hogy ehhez csatlakozni tudjanak a barcasági, Hargita és Maros megyei kollégák is, a kezdeményezők úgy döntöttek, kiterjesztik működésük Székelyföld egészére.

Az egyesület az elmúlt négy évben változatos tevékenységet tudhat magáénak. Galbács Pálnak és Schaffhauser Ildikónak köszönhetően szaloméri telekhez, Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából pedig pénzforráshoz jutott, hogy a szellemi otthonnak szánt Sajtóház építése elkezdődhessen. Vendégül látták a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának soros tanácskozását, értekezletet rendeztek Kézdivásárhelyen és Árkoson, szervezésükben két alkalommal is riporttáborra került sor Erdővidéken, riport-, dokumentumfilm- és nemzetpolitikai publicisztikapályázatot hirdetettek – és van terv bőven a következő évekre is.

Az est egyik témája a székelyföldi sajtó jelene és jövője volt, így elkerülhetetlenül szóba került a Médiatér Csoporthoz tartozó lapok megszüntetésének kérdése is. Az est házigazdája, Demeter Zoltán az egyesület múlt hónapban közzétett sajtónyilatkozata okán kérdezett rá, a jelenlevőknek mi a véleménye arról.

Schaffhauser Ildikó úgy vélte, azt a nyilatkozatot talán nem az egyesületnek kellett volna megtennie, hanem az olvasóknak. Mert az újságok elsősorban őket szolgálják, megszűnésük őket is éppúgy érinti, mint a sajtótermék előállítóit. Az olvasóknak az a fontos, hogy – elsősorban – a helyi hírek és történések eljussanak hozzájuk – minden egyébre ott vannak a közösségi oldalak. Galbács Pál egyetértett az elhangzottal, mindössze annyival egészítette ki, nem ártana, ha az olvasóknak is lenne érdekvédelmi szervezete, amely bizonyos kérdésekben hallatná a hangját.

Szekeres Attila szerint, ha az anyagi oldalát nézzük, az írott sajtóra nem vár túl fényes jövő. Drágul az újságpapír és a nyomda, a posta drágán és nem is mindenhova viszi ki frissen az újságot – emiatt csökken a példányszám, mert ki akar egyhetes híreket olvasni? –, a saját terjesztőhálózat fenntartása nehéz, mert megbízható és jól dolgozó embert nehéz kevés pénzért találni. Ebben az egyre dráguló világban csak egyvalami, az újságíró fizetése nem „drágul” – mondotta a külkapcsolati megbízott.

Galbács Pál kicsit derűlátóbb volt. Mint mondotta, tényleg méltatlanul alacsonyak a sajtós fizetések, de mindig akadnak jó tollú emberek, akik közösségszolgálatnak fogják fel az újságírást és kevésért is hajlandóak dolgozni. Hasonlóképp azért sem hiszi, hogy megszűnik az újság, mert a könyvet és a mozit is temették már, amikor éppen az újság, a tévé vagy az internet megjelent, mégsem lett a károgóknak igazuk. A ponyva mellett adnak ki szépirodalmat, a mozi és az újság mellett elférnek a legmodernebb közösségi oldalak is. Lehet, hogy kevés lap marad meg, lehet, hogy luxustermék lesz – megtörtént ez a mozival is: valaha tömegtermék volt, a jegy 1,25 lejbe került, manapság viszont már a csillagokban jár a belépő ára –, de lesz néhány „valódi” újság – vélekedett.

A találkozón bemutatták  az egyesület által kiadott Gúnyhatár – Léphaft-karikatúrák körülírva, Múltból jövendőt – Történelem hazulról és Kárpátországi téridő – Nagyjaink Szent Istvántól Kányádi Sándorig című könyveket, melyeket a helyszínen meg is lehetett vásárolni, a jelen levő szerzők pedig dedikáltak.