A mezőgazdasági minisztérium saját költségvetéséből finanszírozott három hegyvidéki beruházási programja keretében, melyre november 29-ig lehetett pályázni, országos szinten mindössze 198 pályázatot tettek le, esztenalétesítésre 17-et, tejbegyűjtők és tejfeldolgozók létesítésére 79-et, gomba- és gyógynövénybegyűjtők létesítésére 102-t. A pályázható összeg tetemes része megmaradt, amiről még nem tudni, hogy határidőt hosszabbítanak-e, vagy más célra használják fel.
Crișan Máriától, a hegyvidéki ügynökség Kovászna megyei szakemberétől megtudtuk, hogy a megyéből nyolc pályázat érkezett be. Három vállalkozó a tejprogramot használja ki, így Árkoson tejbegyűjtőt létesítenek, Bodokon tejfeldolgozó, Borosnyón pedig tejbegyűjtő és feldolgozó épül. A természetből gyűjtött gyümölcs-, gomba-, illetve gyógynövénybegyűjtők létrehozására és a termények feldolgozására öt pályázatot tettek le. Négy vállalkozás a támogatásból begyűjtő központot szeretne létesíteni, egy vállalkozás pedig a megyeszékhelyen gyümölcsfeldolgozót létesít, ha sikeres lesz a pályázat. (i. p.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.