A meghirdetett határidőre hat pályamunka érkezett. A zsűri – két szobrász, egy művészettörténész, egy művelődéstörténész és egy önkormányzati munkatárs – a hat pályamunka közül Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész tervét találta kimagaslóan elfogadhatónak. Ez volt az egyetlen munka, amely monumentális arányrendszerét, tömörségét, visszafogottságát, egyszerűségét tekintve megfelel egy köztéri szobor követelményeinek. Egyetlen munka, amely végleges méretben való kiteljesedése során minden pozitív ígéretet magában foglal. A többi terv kisszobor, nippjellegű, színpadi kellékekkel felruházott, szentimentális kisugárzású, teátrális taglejtésű, idealizált üzenetet hordoz magában.

Az eredmény közzétételét követően a nyertes szobortervre rázúdult az istenadta nép „szakértelemmel átitatott” haragja. Annyi mocskot, fekáliát, amennyit az emberi mivoltukból kifordult „kritikusok” kiokádtak magukból, halálos ellenségre sem ildomos ráfröcskölni. És ezzel a hányadékkal megtöltötték a világhálót. De miért is kellene ezen csodálkozni? Nem adhatnak mást, csak mi lényegük. Ez a viszonyulás régi keletű. Jézus korában a nép nem Barabbásra szavazott?

A szobor megrendelője a nagy nyomás hatására újra meghirdeti a pályázatot, vagyis kénytelen a lovak közé dobni a gyeplőt. A megalázott szobrászt azonban keményebb fából faragták annál, hogy a sárdobálók kitérítsék a hitéből. Talán azt hiszik, hogy ezúttal jobb szobor születik?

Bocskai Vince