Nemes Leventét köszöntötték

2022. december 19., hétfő, Közélet

Egy könyv és egy önálló színpadi produkciónak beillő beszélgetés, így ünnepelte a Tamási Áron Színház Nemes Leventét, nyugalmazott igazgatóját, nyugdíjasként ma is aktív színészét. A rendezvény apropóját az szolgáltatta, hogy napvilágot látott az a rendkívül reprezentatív beszélgetőkönyv, amelyben Nagy. B. Sándor, lapunk munkatársa faggatja a művészt pályájáról, és amely rengeteg képpel mutatja be mindennapinak cseppet sem mondható életútját, no meg az a tény, hogy Nemes Levente hatvan éve áll színpadon, fél évszázada a sepsiszentgyörgyi társulat tagjaként.

  • Nemes Levente és Nagy B. Sándor Albert. Levente felvétele
    Nemes Levente és Nagy B. Sándor Albert. Levente felvétele

Zsúfolásig megtelt a kamaraterem az ünnepi alkalommal, kollégák, barátok hűséges közönsége jött el köszönteni a művészt. Elsőként a könyv kiadását is finanszírozó megyei és városi önkormányzati vezetők léptek színpadra. Tamás Sándor tanácselnök felidézte, hogy öten éve „ismeri” Nemes Leventét, hisz szülei már kisgyermekként elhurcolták a sepsiszentgyörgyi színház összes előadására. Antal Árpád polgármester pedig díszoklevéllel köszönte meg a Pro Urbe díjas művész munkáját: „...Elismeréssel, hálával adózunk, hogy igazgatói, alkotói munkássága soha nem ismert megalkuvást”. Szebeni Zsuzsa, a magyarországi Liszt Intézet helyi fiókjának igazgatója elsősorban a könyvet méltatta, amely még számára, a színháztörténész számára is fehér foltokat világított meg az erdélyi magyar színjátszás történtéből.

Nagy B. Sándor, akinek nagy érdeme, hogy megszülethetett a kiadvány, felvezetőjében arról szólt: régi adósságát sikerült törlesztenie, 2010-ben kezdte el a hosszú beszélgetéseket Nemes Leventével, a folyamat azonban más elfoglaltságaik miatt megszakadt, idén ősszel, a színház igazgatója, Pál-Ferenczi Gyöngyi kitartó buzdítására vették fel újra a régi fonalat és két hónapos intenzív munka – újabb és újabb beszélgetések, javítások, pontosítások – után születhetett meg az a könyv, amelyet ma kezében tarthat az olvasó is. A szombat esti színpadi beszélgetés Nemes Levente pályájának néhány fontos állomását igyekezett felvillantani, történetekkel, anekdotákkal és vetített előadás-jelenetekkel fűszerezve. Igazi kedvcsináló volt színházhoz, olvasáshoz.

A Háromszék Vármegye Kiadó égisze alatt megjelent Nemes Levente – Nagy B. Sándor beszélgetőkönyve a Kovászna Megyei Művelődési Központnál megvásárolható.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2022-12-19: Világfigyelő - :

Segítség Ukrajnának, magyar pénzek, szankciók (Uniós csúcstalálkozó)

Az Európai Unió Tanácsa hivatalosan is elfogadta az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós támogatási csomagról, a multinacionális vállalatokra vonatkozó minimumadóról, Magyarország helyreállítási tervéről és a jogállamisághoz kötő úgynevezett feltételességi mechanizmusról szóló jogszabályokat – tájékoztatott az uniós tanács.
2022-12-19: Közélet - Albert Levente:

Maybe 5

A Magma kiállítóterébe lépve, mindjárt balra tekintve a képernyőn a budapesti Országház csillog, mellette felirat: Isten a házban van. Ryzmayer Peter reakciója.