Mózes László
Alkonyodik. A vártemplom fölött bíborosan kékes az ég, és ameddig csak a szem ellát, az esteledés letisztult fényjátéka látható. Örömteli pillanatok, ám ennél is nagyobb boldogság, hogy Sepsiszentgyörgy eme ékszerdobozában gyermekek játszanak ma betlehemes játékot.
A Református Kollégium negyedikesei adják elő hagyományosan a gonddal átmentett s betanított pásztorjátékot, karácsony csodájára hangolva minden résztvevőt. És amikor a közösségi teremben véget ér a betlehemezés, a skóla teljes elemi tagozata átvonul a templomba, ünnepi istentisztelet kezdődik. Az iskola lelkésze az új szív motívumát értelmezi, játékosan a gyermekek nyelvére fordítva mindazt, ami akár nagyobbaknak is fejtörést okozhat. Énekszó zeng a templomban: „Új szívet adj, Uram, énnekem, / Új szívet adj, én Istenem, / Amely csupán csak teérted ég, / S véled jár szüntelen, / Csak véled szüntelen.” Majd a kisdiákok újra előadják azokat a dalokat, amelyek minden ünnepélyes pillanatukat végigkísérik, ezúttal felcsendül a Mennyből az angyal is. Mágikus pillanatok, aprócska, a jövő és az örökkévalóság ígéretét hordozó gyermekekkel.
Eközben kint sötétség borul a református vártemplom fehérjére, s ott fent, a távoli feketeségben már erősödik a betlehemi csillag fénye: izzani kezd, hogy szenteste beragyogja az eget. „Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet oltom belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok” – olvasható Ezékiel könyvében. A próféta – nevének jelentése „erős az Isten”, vagy „megerősít az Isten” – a Babilónia területén fogságban élőknek tolmácsolta az Úr üzeneteit több mint két évtizeden át; szerepe és feladata rendkívüli, egy emberpróbáló, válságos időszakban a nép lelki irányítása hárult rá.
A mostani, hasonlóan emberpróbáló, válságos időszakban ugyan mit mondhatna Ezékiel próféta, az Úr követe? Vélhetően ugyanazt, mint két és fél ezer évvel ezelőtt: másféle terheket viselő népét kívánná felemelni, új szívet és új lelket ajánlana. És a Megváltó születésének napjához közeledve, kiváltképp örvendezni lehetne az új szívnek és az új léleknek, mert általuk mindannyian újjászülethetnénk. Új szívünk, új lelkünk bizonyosan emberibbé, tartásosabbá, szenvedéstől és gyötrelemtől mentesebbé tenné megbolydult, tévelygő világunkat, s bizony, minderre nem csupán karácsonykor lenne oly nagy szükségünk...
