Madéfalvi veszedelemA vádlottak padján az áldozatok

2023. január 5., csütörtök, Történelmünk

1764. január 7-e a madéfalvi veszedelem vagy vérengzés, székelyöldöklés, latinul siculicidium néven íródott be a történelembe. Mária Terézia királynő (1740–1780) a Habsburg Birodalom törököktől való fenyegetettségének védelmére délvidéki mintára 1761–62 során elrendelte, hogy Erdélyben is szervezzenek határőrséget. A székelyek régi szabadságjogaikra hivatkozva lázongtak a sorozás ellen. 1764. január elején Madéfalván gyülekeztek. Siskowich tábornagy utasítására Caratto ezredes 1764. január 7-én hajnali négy órakor ágyúval lövetni kezdte a falut, több házat felgyújtatott, az utcára tódulókat a kivezényelt katonaság mészárolta le.

  • A madéfalvi emlékmű. Fotó: Madéfalva Község hivatalos oldala
    A madéfalvi emlékmű. Fotó: Madéfalva Község hivatalos oldala

A halottakról szóló adatok eltérőek, Egyed Ákos történész szerint mintegy 200–250 körül lehettek, a sebesültek száma több mint 400. A vérengzés történetéről többször közöltünk írásokat lapunkban, ezúttal Imreh István Látom az életem nem igen gyönyörű, 1994-ben a bukaresti Kriterion Könyvkiadónál megjelent, a madéfalvi veszedelem tanúkihallgatási jegyzőkönyveit közlő forrásanyagának bevezető tanulmányából közlünk a vérengzés utáni tanúkihallgatásokkal kapcsolatos részleteket.

 

A bűnfenyítő bizottság megszervezése

Taplocán, ahol a Bűnfenyítő Bizottság működött, a székely nem peres fél volt, hanem vizsgáló és ítélkező bírái elé állított lázadó, olyan alattvaló, aki predesztinált vétkesként elnyeri méltó büntetését. Az udvari haditanács 1764. január 14-én datált előterjesztésében értékelte ki a Madéfalván történteket. Borié távollétében Anton Stupan báró – az államtanács részéről – dicséretesnek és helyeslést érdemlőnek tekinti a Főbizottság, tehát a „katonásító Siskovich bizottság” eljárását, olyannak, amely más birodalombeli országokban is példaként szolgál az uralkodói rendelkezésekkel szembeszegülőknek, az ellenállni merészkedőknek. Miután a Principal Commission jelentései fenyegető támadási szándékról szólottak, a ferdítések nyomán kijelenti, hogy nem lehetett időt vesztegetni, nehogy az ellenállóknál még magasabbra csapjanak a nyugtalanság lángjai. A bujtogatókat Stupan szerint halálra kell ítélni, a vezetőket ki kell irtani, vagyonukat el kell kobozni. Ezért szükséges – a haditanács javaslatára – külön commissiót szervezni.

Mária Terézia a jelentések és előterjesztések alapján 1764. január 25-én kiadta a parancsot a bűnvizsgáló bizottság megalakítására, és eleve halálosztogató ítélkezést sugalmazott.

Mi indokolja ezt a keménységet, ezt a szigort? Elsősorban az uralombiztosítás vágya, a hatalomtartósítás igénye. A rebellis múltú, kollektív jogaihoz és szabadságához ragaszkodó, fegyverforgató hagyományokat őrző szabad székelyek szervezett mozgalma, amelyet a Bécs-ellenes rendek irányítanak, a bizalmatlanság légkörében könnyen válhatott ijesztővé felnagyítható elképzeléssé. A bécsi, a katonatiszti „székelységkép” sem tükrözött valaminő önigazgatásra képes, szorgalmas, szegényes korporatív privilégiumait híven őriző néprészt, hanem olyat, akihez seregestől tapasztották az ilyenszerű jelzőket: kemény, durva, makacs, nyugtalan, féktelen, nyakas, engedetlen, vakmerő, tehát veszedelmes. Siskovich kijelentése szerint: „a székely népen, hogy egészséges maradjon, minden évszázadban egyszer eret kell vágni. Ebben az évszázadban ő (Siskovich) megtette Madéfalvánál”. Buccow korábban azt is megfontolás tárgyává tétette, hogy nem volna-e jó a székelyeket megfosztani privilégiumaiktól, s területüket lefoglalni a határőrség vagy telepesek számára. (Már az udvarhelyszéki ellenállás idején „agyonlövöldöztetéssel” fenyegetőzött, Madéfalván „engedetlen” alattvalót a Főbizottság mintegy négyszázat fogott össze, az áldozatok soraiban keresve a bujtogatót. A foglyokat, köztük sok sebesültet, a szeredai várban tömlöcözték be, s azonnal vallatni is kezdték őket. Az új bizottság szervezését megütközéssel fogadták, hiszen ők úgy vélték, már útnak indították a megtorló akciót. A criminalis commissio egyelőre még nekik volt alárendelve, de irataikat, a kínzással is kicsikart vallomástételeket, valamint a még fogságban sínylődő rabokat át kellett adniok a bűnfenyítőknek. Kikből állott ez a bizottság? Katonákból és polgári személyekből. Az előbbiek négyen, az utóbbiak hárman voltak.

Az elnök báró Joseph Roth vezérőrnagy. Ő német egyetemeken tanult, katolizált, Sziléziából vagyonát vesztve elmenekült Habsburg-hű család sarja. Társa az Okelli ezredbeli Schwartz főhadnagy (később generális), akit brassai felesége származása jussán „von Schwartz-Seulen”-nek neveztek. Ő az ausztriai Rustból való „német-magyar” evangélikus, fiatalon Magyarországon ügyvédkedett, majd katona lett. Egyenes, eszes, jótollú, de rideg embernek ismerték, aki kezdetben „keménykedett” is, de idő múltával magatartásban, vélekedésben közeledett a provincialistákhoz. Sintesperger kapitány szintén az Okelli ezred katonája. Tunya, a munkát másra hagyó ember volt, aki „mindig az ülésterem előtt üldögélt, tubákolt, s mint katolikus a maga Officium Rákóczianumát imádkozta”. Legkegyetlenebbül mégis ő ítélkezett, mert „írni sem tudott” s opinióját mindig az igen „kemény” auditor készítette el. Szilvási János Gyulay-ezredbeli kapitány, erdélyi református nemes család katonasorsot választó fia. Olasz földön is állomásozott. A bizottságbeli munkához sem rátermettsége, sem kedve nem volt, viszont ha lelkiismerete úgy diktálta, „militarista” társai ellen is szavazott.

A Bűnfenyítő Bizottság „polgári” tagjai közül elsőnek gróf Teleki Károlyt, Belső-Szolnok megye főispánját, guberniumi tanácsost (későbbi tartományi kancellárt, kincstartót) említenők. A rendeknek kétségkívül ő volt a legfelkészültebb, legtudatosabb képviselője és „jogainak” heves, de udvarhű oltalmazója. Báró Josinczi Mihály szintén művelt református, német egyetemeken nevelkedett, Drezda, Varsó, több külföldi udvar légköréhez szokott, jószívű férfi volt. Ribiczei Ádámra mint értelmes, tanult, szelíd, szerény Zaránd megyei birtokosra emlékeznek kortársai. A teréziánus örökösödési háborúban alezredesi rangban szolgált, majd visszavonultan élt; közhivatali tisztségre nem törekedett s így – Josinczi Mihállyal egyetemben – nem kívánt a székelyek ítélőbírájaként jól kamatozó „érdemeket” szerezni. A bizottsághoz tartozott két szavazati jog nélküli auditor, hadbíró is. Az egyiket, Baumann kapitányt Sziléziából verbuválták e szerepkörre. Gyanakvó, akadékoskodó, szigorú, félelmetes külsejű hadfi volt, akiről Teleki Károly elmondotta, hogy „mint kívánta keresni ökör alatt is a borjút”, ijesztgette, fenyegette a tanúságtevőket, s a bizottságnak sem volt nyugta tőle. Társa Sagmüller hadnagy, aki szintén jegyzőkönyvvezető volt. A Gubernium rendelkezése nyomán mint levéltáros, jegyzőkönyvvezető jelentős szerepet játszott a bizottság munkálataiban Michael Conrad von Heidendorf. A kikérdező auditor Baumann volt. A német nyelvű protocollumban az ő szavait, valamint a Heidendorf tolmácsolta válaszokat Sagmüller örökítette meg. A főkormányszék azonban igényelte magyar jegyzőkönyv készítését is. Ezt vezette rendszerint hattól délután háromig tartó kemény munkával Heidendorf. Halmágyi István mellett ő volt a határőrségállítás eseményeinek másik belső körökhöz tartozó megfigyelője, és önéletírásában tanúságtevője is.

Michael Conrad von Heidendorf medgyesi születésű (1730. nov. 26.), Marosvásárhelyen tanult. Korábbi közigazgatási funkcióbeli helytállása érdemesíti erre az actuariusi posztra. Különben művelt, német érzelmű, jó „szász hazafi”, a magyarsággal szemben elfogulatlannak igyekszik látszani. A városlakó polgár mentalitása azonban eleve arra készteti, hogy averzióval tekintsen a „gőgös” arisztokráciára, akik azután az ő tudatában is a magyarsággal azonosulnak. Ingerli őt például a szász nyelvet lekicsinylő Lázár János „nemesi” fölényeskedése, de a kérelmükkel hozzáforduló, segítségét kérő Daniel István bárót, vagy Bornemisza Pált pártfogolja. A munkálatok előrehaladtával mind közelebb került a bizottság magyar tagjaihoz, különösen gróf Teleki Károlyhoz, „ki eleinte velem mint szásszal szemben bizalmatlan volt”, írja, de később bizalmas barátjává vált. (Teleki – lehet, még a kezdetkor –: másként nyilatkozott későbbi szász „barátjáról”: a legmagyargyűlölőbb auditorhoz hasonlította és „megtestesült ördögnek nevezte”.) Bizonyosnak látszik, hogy míg egyfelől berzenkedett a magyar főrangúak ellen, a székely „nép” sorsát aggodalmas részvéttel szemlélte. Amikor a Madéfalvára gyülekezők kérelmét fordította német nyelvre, tudta, egy egész nép sorsa függ tőle. Később büszke volt arra, hogy az iratokat nála hagyták, „hű kezek között” tudván őnála. Szászsága, a főurakkal való szembenállása eleinte a Buccow oldalára sodorta, a tradíciókhoz, a provincialista körökhöz kapcsolódó érzelmei viszont másutt kerestek szövetségest és találtak is: Buccow ellenfeleinek táborában. Akkor azonban, amikor a kezdetekkor utasításkérésre felkeresi Buccowot, és ő azt kérdezi tőle: tud-e a magyarokra öklöt emelni? – Heidendorf még igennel válaszol. Ez a kezdetekkori, lesújtani kész ököl vált azután a „bűnfenyítők” csoportjának és jegyzőjüknek is a jelképévé.
 

Vallatások és vallatók

A madéfalvi vérengzést túlélő férfiakat, akik el nem menekülhettek, fogságra vetették. A taplocai vallatás valójában már ekkor meg is kezdődött. Jakab Elek szerint „a megmaradtakat a katonák Taplocára hajtották, a vértől ázottakat sebeik bekötésére különválasztották, a többieket a csíkszeredai várba vitték, hogy másnap a gyengébbeket félholtan kellett onnan kihurcolni”. Siskovich azt írta Bécsbe, hogy mintegy négyszáz székelyt fogtak el, de sokat hazaengednek, és csak a vizsgálathoz, a tanúságtételhez szükségeseket tartják tömlöcben. Nincs még Bűnfenyítő Bizottság, nincs rendelkezés, nincs rá „törvény”, de „a katonák” már szerkeszteni kezdik az önfelmentő vádiratot. Hitünk szerint még keményebb, gátlástalanabb módszerekkel, mint az erre a munkára később kirendelt, szakosodott Roth-bizottság. A csíkiak nyelvén szólva, általában ezek a hónapok úgy éltek, mint az „examen”, az „arrestum” hetei. Miklós Györgynek már január 9-én a „csíkszeredai Stabatis Quartélyban” megtörtént az „examinálása”. Az eljárásmódot, a hamis vallomástételre kényszerítést hadd elevenítsék fel csatószegi Kováts József szavai: „a Csíkszereda vári examenemben sokat mondottam Bors Lázár uram és magam ellen, mert erősen megvertek, úgy hogy három hétig féküdtem. Most is fáj a mellyem benne. Azután nem is dolgoztam semmit, és ha mindjárt azt mondották volna, hogy én az egész világ-rossznak indítója vagyok, azt is réáhagytam volna. De félelemből mondottam, s nem volt úgy...” Péter János falusfele korábban már limitrophusnak is azért esküdött fel, mert mások megverettetését látva: félt. Azt is elmondja, hogy: „Engem ugyan nem vertek meg ezen examenkor, de látván, hogy másokat megvernek, úgy megijjedtem, hogy majd nem tudtam, mit csinálok, annyira, hogy másnap eret is vágtak rajtam”.
Ezekben az 1764. évbeli januári, februári, márciusi napokban bizonyára nem Csíkszereda és környéke volt az a táj, ahol a „minden világok legjobbikában” testet öltött a „félelemmentes” társadalom vágyálma, ahol elítélték a tortúrát, a fizikai kényszernek hatalmi eszközként való működtetését. Heidendorf a „halál völgyének” „a félelem fennsíkja” nevet is adhatta volna. „Félelem ült az emberekre, kik azt gondolták, hogy a nyomozóbizottság mindüket felakasztja, kerékbe töreti vagy felnyársaltatja, mihelyt valaki miközülünk, bizottsági tagok közül valahol mutatkozott, minden asszony és gyermek rohant és elrejtőzött.” (…)

Április 5-én (a háromszékiek után) elsőként kell sorsának urai elé állnia Miklós György taplocai nyolcgyermekes szabad székelynek. Két nap alatt 42 kérdésre választ is ad. Csíkszékből még nyolcat tartottak fogva. Háromszékről hetet (volt közöttük torjai, polyáni, albisi, feldobolyi, papolci és gidófalvi). A visszatartottak között találjuk a vétkesnek kiszemelteket. Ilyen szentmiklósi Ferentz Antal, akit 23 napig faggattak, és 110 kérdésre kellett válaszolnia; menasági Mihály Jakab (11 nap 100 kérdés); vacsárcsi Bíró István (6 nap 99 kérdés); szépvízi Miklós György (3 nap 39 kérdés); szentkirályi Lestyán Miklós (4 nap 44 kérdés); Getző István és Tamás Taplocáról, Kovács József és Péter János Csatószegről. A befogottak és a majd később bekísértek, megidézettek száma közel járt a százhoz. Zömmel gyalogos és huszár közkatonák, néhány armalista, több nemes személy, köztük vicekirálybíró is. Jellemző módon nagyon sok az érett, de még fiatal férfi, s tipikus a 40 év körüli megállapodott és sokgyermekes családapa. Januártól szeptemberig tartott a csíki vallatás. (…)

A bizottság együttese tükrözte a Habsburg-birodalom sokszínűségét. Jogbölcselők úgy vélik, hogy a sokszor ingatag bírói függetlenséget tudat alatti tényezők, az ősök, a környezet, az értékrend oly nagyon is különböző sugalmazásai is befolyásolják. Az bizonyos, hogy a Roth-bizottságban – különösen a kezdetekkor – nagy volt a távolságtartás, az egymás iránti bizalom hiányzott. (…) Bors Tamás vicekirálybíró fegyveresekkel való börtönbe hurcoltatása ellen, mint törvénytelenség ellen, Teleki tiltakozott. Roth generális „fejére tette kezét, durván megrázta, s azt mondta: a római császár ilyen esetekben sok választófejedelemnek fejét vétetheti, hát Mária Terézia egy ilyen tetves nemes embernek ne tudná ezt cselekedni? A választófejedelem kisebb-é, mint egy magyar nemes? Teleki azt felelte neki: a mi törvényeink szerint mindenesetre több szabadsága van.” A jogérzet, a szabadság és közösségtudat hevülete valóban messzire sodorhatja Telekit attól, akinek ő és rendje provincialakó szegény és aki gőgjében, hatalma tudatában még azt a korparancsot is feledi, amely előírja: mindenkit becsülj meg a maga rendiben. A sok és lélekölő munka, a feszültséggel teli légkör hatására augusztus közepén Teleki már szabadságot kér, majd felmentésért folyamodik. Megkísérli a menekülést, leváltását szorgalmazva, Josinczi és Ribiczei is. Heidendorf pedig megbetegszik. Forróláz gyötri, majd „borzasztó képzelgések” kínozzák, démonokkal küzd. Talán nem tévedünk, ha arra gondolunk, hogy a felelősségtől való szabadulás vágya, egyáltalán a bizalmatlanság, a gyanakvás légkörében érlelődő határhelyzetek, a mindennapos „választási konfliktusok” késztetik arra őket, hogy ha lázadni nem is merészelnek, de a szabadulás útját keressék. Joseph Rothról feljegyezték, hogy szenvedélyes játékos volt. Még a terített asztal mellett is, míg az ételeket felszolgálták, kártyázni kellett vele. Ez a szokása, jellemvonása is megerősített eleinte abban a feltevésünkben, hogy őt viszont nem gyötörték az erkölcs dilemmáival viaskodók önkínzó vergődései, ő a sokat próbált, a sorssal, s ha kellett, a halállal is kockát vető, a szerencsét állandó kihívással ingerlő, izgalmat habzsoló, nyerni akaró bátor katona megszemélyesítőjének látszott. (…)
 

Kérdések és válaszok

A taplocai vizsgálat során nem alkalmaztak valamilyen sajátos büntetőjogi eljárásrendet. A székely szabadok ellenállását óvatosan nem rangosították politikai bűntettként. Zendülésnek, seditiónak vagy tumultusnak, lázongásnak sem minősítették. A bizottság ugyan nevezte őket büntetést érdemlő tumultuansoknak, és a „zavargást keltő”, a „lázongó” díszítő jelző is elő-előfordult a rendeletekben, a vezető szervek irataiban. Az egész procedúra azonban lényegét, tartalmát tekintve főleg kormányzati önigazoló szándékot, megtorlást sürgető indulatot és mindenekfelett az időleges államcél, a feladat hű szolgálatát tükrözi.

A kikérdezés megfélemlítő keretek között zajlik. A gyanúsítottak lépteit fegyveresek, őrszemek vigyázzák, szavaikat magas rangú, előkelő, idegen férfiak hallgatják. A hatalom kíméletlen kegyetlenségét tudatukba vési a „madéfalvi éjszaka”. A szeredai várbeli „arrestum”, az „examen” pedig arra jó iskola, hogy megtanulják: velük szemben a tortúra is engedélyezett. Időközben a határőrség immáron akadálytalan szervezéséről is hallhattak. Tudhatták: ügyük vesztett ügy. Ilyen sanyarú körülmények közepette kell a tanúságtevőnek választania két magatartásmodell között: vagy beáll a bizottság célrendszerének a szolgálatába, és „játszik” annak elvárásai, előírásai szerint, vagy a lojális alattvaló szerepét alakítja ugyan, de megkísérli menteni értékrendjét, önbecsülése maradványait. Természetesen az utóbbi kísérlet elé is hegynyi magas akadályok tornyosulnak. (…)

Az idegen törvénytevők módszereinek valami kevés nyoma a taplocai jegyzőkönyv lapjain is megőrződött. Így például a kérdezés támadó jellege. A fogas kérdések ugyanis sűrűn követték egymást, nagyra nőttek a kis, jelentéktelen ellentmondások, mindenki bűnösnek hihette magát. Bizalmat nem remélhetett, ellenséges indulatot viszont tapasztalhatott. Társult hozzá a légkör, amelyben hangsúly, arcjáték, gesztus szintén közvetítette az elégedetlenséget, a helytelenítést, siettette a „beismerést”. Az „examinálásra” előállított fogoly gyakran eleve tudhatta, milyen „feleletet” szeretnének kisajtolni belőle. (…)

Saját maga vagy társa cselekedeteit sokszor eskü alatt kell megvallania a potenciális összeesküvőnek. „Az Isten engem úgy segítsen” szavak itt Csíkban, a hitnek ebben az erős bástyájában, nagyon sokat jelentenek. Van, aki a korábbi esküje miatt hallgat (hogy „a letett hitet meg ne szegjem”). A nyomozó bizottság a testi büntetést is felhasználja arra, hogy megtörje a kemény ellenállást tanúsítókat, szóra bírja a makacsul hallgatókat. A bécsi udvar különben 37 pontos utasításában eleve engedélyezi, mondhatnók javallja a tortúrázást. A megcsigázás, kínvallatás sokszínű középkorias formái közül a taplocai bizottság a legegyszerűbbet, a botozást alkalmazza. (…)

A kérdés-felelet 1764. évbeli nagy duellumának jelzéseihez hozzátennénk, hogy a félelem légkörének megteremtése, majd az erőszak gyakorlatának elhatalmasodása, a hagyományos társadalmi formációk értékrendjének mellőzése – a változást érlelő XVIII. század második felében – megrontja az embereket, mind a bírákat, mind a vétkesnek mondottakat. A szolgalelkűségre, a hatalom-kiszolgáló alázatosságra mindenesetre eléggé sok a példa. Kormányhivatalnokok, tisztek, főurak, nemesek, szabad parasztok tucatjai marasztalhatók el a rendiségbeli etikai kánonok alapján is és egyikük-másikuk a szégyellnivaló, megalázó, büntetést jelentő képzeletbeli „szalmakoszorút” is kiérdemli. Jóllehet az általánosítás nehéz, a taplocai vizsgálat végeredménye mégiscsak pozitív jellegűnek tekinthető. A protocollum lapjai ugyanis tükrözik a hasonlatos valóságelemeknek, az analóg jellegű tényanyagnak a megvallását, amely végül is döntő lehet. A „ha kell, ha nem” beszámolók, a felvilágosítók, a szabadulásuk érdekében lojáliskodók mellett pedig vannak „vakmerők”, ügyeskedők s a széles magatartás-skálán elhelyezkednek még azok is, akik: „Oh nem az alázat, / Csak a megalázottság fiai”.

Imreh István

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 1202
szavazógép
2023-01-05: Belföld - :

Hírsaláta

ROSSZ VICC VOLT? Tiltakozik a bukaresti ukrán nagykövetség amiatt, hogy egy Bákó megyei faluban orosz katonának öltöztek a hagyományos szilveszteri jelmezes felvonulás résztvevői.
2023-01-05: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház nagytermében ma 19 órától Tamási Áron Hullámzó vőlegény című darabját játsszák Albu István rendezésében.